Prófétai Áhítat, 2017. október 23.

Prófétai Áhítat Faith Tabernacle of Kremmling, ft111.com 2017. október 23. A TROMBITA, BILL BURNS: A gyermekeim vagytok. Szeretlek titeket, és veletek leszek. Minden megpróbáltatás közben veletek leszek. Az a vágyam, hogy arra a helyre vigyelek el titeket a Szent Szellemben, ahol meg tudjátok valósítani az átmenetet a természetesből a természetfelettibe. Az a vágyam, hogy a … Bővebben: Prófétai Áhítat, 2017. október 23.

Isten hangjának meghallása álmokon keresztül – szeminárium

A Prófétai Napló egy kisebb sorozat keretén belül foglalkozott már az álmok bibliai kezelésének a témakörével . Most jó eséllyel további értékes darabok kerülhetnek ezek közé a kincseink közé, ugyanis 2017. november 17-19. között fog Magyarországon szolgálni Charity Virkler Kayembe, akit sokan láthattatok már a magyar nyelvre lefordított Sid Roth műsorok között is. Gégény Éva nemcsak … Bővebben: Isten hangjának meghallása álmokon keresztül – szeminárium

Több generáció példaképe adja át hamarosan a fáklyát – nézd élőben!

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Reinhard Bonnke több generáció egyik kiemelkedő példaképe a keresztények körében, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Az afrikai evangelizációs kapmányairól híres evangélista, akinek a rendezvényein megtérő és meggyógyuló embereket tízmilliókban lehet számolni, hamarosan átadja a szolgálatát a következő generációnak, a "fáklyát", azt az égő tüzet, ami Bonnkét fűtötte Isten elhívásából. Utódja, Daniel Kolenda, aki … Bővebben: Több generáció példaképe adja át hamarosan a fáklyát – nézd élőben!

Prófétai Áhítat, 2017. október 22.

Prófétai Áhítat Faith Tabernacle of Kremmling, ft111.com 2017. október 22. APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS: Maradj nyugodt, és tartsd az ellenőrzésed alatt az érzelmi reakcióidat! Lehetőségek fognak adódni arra, hogy helytelenül reagálj, de ha őrzöd magadban a szellemi odafigyelést és önuralmat, akkor sértetlenül megúszod ezeket a helyzeteket. Ez egy próba is lesz, amelyből … Bővebben: Prófétai Áhítat, 2017. október 22.

Prófétai Áhítat, 2017. október 21.

Prófétai Áhítat Faith Tabernacle of Kremmling, ft111.com 2017. október 21. A TROMBITA, BILL BURNS: Azt mondom nektek, Én népem, hogy igaz beszéd az, hogy Bennem éltek, Bennem mozogtok, és alapvetően Bennem léteztek. Arra biztatlak benneteket, hogy folytassátok a Bennem élt életeteket, és engedjétek, hogy a Tőlem kapott élet növekedjen. Gyertek elő értelemmel, mert rendkívüli kegyelmet … Bővebben: Prófétai Áhítat, 2017. október 21.

A felmenetel – egy természetfeletti eszköz

Katie Souza a lélek gyógyulásával és ennek természetfeletti hátterével és jelentőségével kapcsolatos tanításairól és erőteljes szolgálatáról ismert, nem utolsósorban a börtönmisszió keretén belül végzett szolgálatáról is. (Ő maga is bűnözőként volt börtönben korábban, ott ismerte meg Jézus Krisztust, és ahogy kezdett kijelentéseket kapni a lelki gyógyulással kapcsolatban, ott kezdte megírni első könyvét is.) Emellett konferenciákon … Bővebben: A felmenetel – egy természetfeletti eszköz

Mit kell tennünk, hogy leállítsuk ezt a haragos forgószelet

Doug Addison 2017. október 9. Számítsatok rá, hogy sok álmotok és látomásotok lesz egész októberben. Az egek nyitva állnak a kijelentésre, és Isten átadja azokat, amikre szükségetek lesz a most következő időszakban. Tervek és stratégiák áradata jön hozzátok, hogy visszaszerezzétek, amiket korábban elveszítettetek. A visszafizetés közeledik, úgyhogy készüljetek fel az átvételére! Bátorítani szeretnélek benneteket, hogy ne … Bővebben: Mit kell tennünk, hogy leállítsuk ezt a haragos forgószelet

Prófétai Áhítat, 2017. október 20.

Prófétai Áhítat Faith Tabernacle of Kremmling, ft111.com 2017. október 20. APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS: Ne örülj, amikor az látod, hogy az ellenségeid elbuknak vagy kudarcot vallanak. A kudarcuk egyáltalán nem igazolja a te álláspontodat. Amikor boldogan látod, hogy valakinek nehézségei vannak, akkor bosszúvágyó vagy. Azt szeretném, hogy szívből bocsáss meg minden egyes … Bővebben: Prófétai Áhítat, 2017. október 20.

Kétszeres megtérülés a másokért munkálkodóknak!

„Ti, akik hűségesen, a mások életében végbemenő áttörésen munkálkodtok, mindez kétszeresen tér majd vissza hozzátok!!!” Lana Vawser Úgy éreztem, hogy ez olyanoknak szól, akik már régóta állomásoznak a „várakozás szárnyai” alatt, azoknak, akiket keserű csalódás ért, akik próbákkal, zűrzavarral, ellenségeskedéssel és sötétséggel kénytelenek szembenézni, mialatt várakoznak. Hallottam, hogy az Úr azt mondja, hogy „a „FELGYORSULÁS SZELE … Bővebben: Kétszeres megtérülés a másokért munkálkodóknak!

Prófétai Áhítat, 2017. október 19.

Prófétai Áhítat Faith Tabernacle of Kremmling, ft111.com 2017. október 19. APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS: Emelkedj fel a sötétség és a kétségbeesés helyeiről, hogy meglásd az Én királyságom csodálatosságát, mondja az Úr. Határozd el, hogy megemlékezel a jó dolgokról -- azokról, amik reményt és örömet hoznak. Jó dolog hálásnak lenni azokért, amiket kaptál, … Bővebben: Prófétai Áhítat, 2017. október 19.