Mit kíván a magyar helyzet?

Közéleti kitekintő, királysági szemlélettel


budapest-77610_1280

Mára minden párt politikusai megtanulták, mit kell mondani a választások közeledtével (sőt, a győztesnek utána is): nem uralkodni akarunk, hanem szolgálni.

Ezt a megfogalmazást – ilyen, olyan formában – az utóbbi időkben hallottam már Orbán Viktortól, Vona Gábortól, Karácsony Gergelytől, Vágó Gábortól, meg talán valamelyik szocialista politikustól (sőt, lehet, hogy Gyurcsány Ferenctől is?), szóval ez egy új szólam lett minden politikai oldalon, mert megértették, hogy ez egy olyan dolog, amire a népnek igénye van, megértették, hogy ezt a bibliai (Krisztusi!) alapelvet egyre többen ismerik az országban, és igénylik is. Igen, bármilyen furcsa belegondolni, ez is az ébredés jele, hogy már bibliai alapelvekkel kell kapmányolni, igyekeznek megnyerni bennünket!

És ez természetesen egy nagyon jó megközelítés, amire mi, keresztények, lelkesen azt szoktuk mondani: Ámen! Úgy legyen!

Hogy a Fidesz választási győzelme mennyire tudható be ennek az ígéretnek, nem tudom biztosan, azt viszont igen, hogy ezeket a szavakat számon lehet kérni az ígérettevőtől. Habár nem az a célom, hogy a kormány munkájának a kiértékelésével foglalkozzam, a cél érdekében elkerülhetetlen ezzel kezdenem, és egy pár mondat erejéig erről írnom, hogy utána tágabb látókörrel nézhessük meg a politikai helyzetet és lehetőségeket, Isten királyságának az értékeit keresve. Első körben tehát: vajon mennyire volt uralkodás helyett szolgálat a legutóbbi négy éves (és nyolc éves) tevékenységük?

Nos, ahogy én éltem meg: láttam a kormánypárt(ok) pozitív és negatív oldalát is – egy alapvetően szükséges, megnyugtató és józan szemléletet a migrációval és Magyarország nemzetközi helyzetével kapcsolatban, és látom a néhány valóban felújított kórház mögött a sürgősségin meghaló és a penészes gyermekkórházban tengődő állampolgárainkat is. A számokkal trükköző kormányt is látom, amely a külföldön élő magyarok százezreit valahogy másképp tartja nyilván a statisztikában (hogy ne tűnjön olyan magasnak a megélhetés érdekében külföldre menekült magyarok száma); ugyanakkor örömmel látom az egészséges családmodell védelmét, sőt a valóban előnyös családtámogatási rendszert is; de nem tudom nem észrevenni a szegénységben élők (köztük sok nyugdíjas) kontrasztját a „sportélet” érthetetlen mértékű támogatásával, valamint a csodálatos pályázati vénával megáldott sikeres vállalkozó barátok/rokonok szárnyalásával szemben.

Továbblépve, a politikai palettát szemlélve, felvetődik bennem a kérdés: ha ezt nem tartjuk megfelelő szolgálatnak, és ennél jobbat akarunk, akkor vajon az utóbbi időkben esetlenül kibontakozott „összefogósdira” van szükségünk? Vajon egy nagy „demokratikus” ellenzéki „blokkra” van szükségünk? Vagy inkább, látva az ellenzéki pártok ügyetlenkedését és pozícióféltő harcait, továbbra is a Fideszre és az általa kínált biztonságra van szükségünk? Azért fontos kérdések ezek, mert más az, amiért a pártok harcolnak, és más az, amire nekünk van szükségünk – az országnak.

Én választópolgárként nem szeretném, hogy ha nem tetszik, ahogy a kormányzó párt végzi a munkáját, akkor mindenféle válogatás nélkül csak arra legyen lehetőségem, hogy a „bárki és mindenki más” szövetségre lehessen csak szavaznom. Amíg a komoly hitelességi deficittel küzdő ellenzéki pártok külön-külön szerepelnek, addig legalább motiválva vannak arra, hogy hitelesebben adják önmagukat. Vagy pedig hitelesebbé váljanak. Ezzel szemben egy nagy, körülhatárolhatatlan blokkban félő, hogy az lenne a fő fegyvertényük, hogy ők azok, akik nem ugyanazok, mint a másik oldal/blokk. Ez nekem (és szerintem sokaknak) édeskevés.

Gyanítható, ha egy „új blokk” csupán a Fidesszel szemben akarná meghatározni magát, a következő válaszút előtt állna: vagy belecsúszik a klasszikus amerikai pólusok irányába, az abortusz és melegjog ügyébe, szembehelyezkedve a konzervatív kereszténységgel és a nemzeti felhangokkal, vagy pedig időben észbe kapnak, és tudatosítják magukban, hogy ebben az országban nem lehet e köré az alternatíva köré szavazóbázist kiépíteni. Én ezért imádkozom! Azért, hogy ne erről szóljon a jövőben a választás, hogy melyik ideológia tud éppen több szavazót az urnához csábítani, hanem valóban arról, hogy melyik párt érdemel bizalmat a következő négy évre. Hogy ne az legyen, hogy a többség által választott ideológa függönye mögött bármelyik pártnak meg lehessen úszni a korrupciót azzal, hogy „á, úgyis mindenki lop, az a lényeg, hogy ne az legyen, amit a másik oldal képvisel.”

Túllépve a fásultságon

Szóval mire van szükség? Nyilván megújuló pártokra, mindegyik térfélen. Egyszerűen azért, mert szükség és igény van rá. Ne tartsuk ezt gyerekes ideálnak! Ne legyünk fásultak!

Akik keresztényként túl tudnak lépni azon a frázison, hogy „a keresztények ne foglalkozzanak politikával” (azaz, a mindennapi életünket befolyásoló sáfárok és sáfárjelöltek szándékaival és tevékenységével), azok biztos, hogy meg tudnak fogalmazni elképzeléseket. Én úgy vagyok ezzel, hogy jöjjön el Isten királysága, és legyen meg az Ő akarata.

De nem azzal a nihilista, „sorsszerűségbe” vetett hitnek tartott szemlélettel, miszerint „úgyis az Ő akarata lesz meg, bármi is lesz”. Gondolj csak bele, ha Te, kedves olvasóm, másokhoz hasonlóan ezt vallod, akkor szerintetek ezzel minden kereszténynek az lenne a dolga, hogy el se menjen szavazni, hanem bízza a nem keresztényekre a választást?… Mondván, úgyis Isten akarata lesz meg? Pont kizárólag azok által, akik nem hisznek? Erre mégis mi a garancia? Egy homályos teológiai feltételezés? És mi lesz, ha annyira sok „ilyen” hívő lesz Magyarországon, hogy végül már érvénytelen is lesz a választás a sok „ilyen” hívő távolmaradása miatt, akiknek – szerintetek – nem kellene szavazni, mert majd úgyis Isten akarata lesz meg? További érvénytelen választások? Végtelenségig húzódó átmeneti állapot? Egy idő után az elégedetlenek miatt kibontakozó anarchia? Ez biztos, hogy nem Isten akarata.

Azt akarom, hogy legyen igazságosság, békesség és a Szent Szellem öröme (Róma 14:17-18) Magyarországon, Isten mennyei akaratával összhangban! Már az első két jelző is erős szempont lehetne abban, hogy mit pártolunk és mit nem… Az igazságosság elve sok mindent kizárna a mai közéleti folyamatokból, ahogy a békesség is… Bőven van miért imádkozunk és cselekednünk is. Tudom, hogy Krisztus visszatéréséig nem lesznek tisztán mennyei állapotok a földön, ennek ellenére igenis, meg tud jelenni, sőt diadalmat tud venni Isten uralma egyre több területen. Nem földi hatalomként, de a szellemi valóság és a Krisztusi értékek megjelenésével, Isten életeket megváltoztató erejével, az emberek egyre krisztusibb jellemével és életformájával egyre jobban itt lesz közöttünk Isten királysága. A hétköznapi emberektől kedzve a közélet különféle szereplőin át, a legbefolyásosabb, vezető politikusokig, pártokig, kormányig.

Amíg ezt nem látjuk, addig (egyelőre) csak az ügyeskedést és az ügyetlenkedést nézhetjük a magyar politikában.

Például, az LMP a saját nevével üzente meg (amit konkrét mozzanatokkal nem tudott egyelőre érvényesíteni), hogy szerintük lehet más a politika, és nyilvánvaló, hogy ez azért tudott megragadó lenni a szavazók egy része számára, mert az indulásuk idejében kezdődött az emberekben a fokozódó ellenérzés és közömbösség a politika iránt. Nem csak ők tehetnek róla, hogy Magyarországon egyelőre NEM lehet más a politika.

A politika olyan, amilyenné a pártok teszik, a pártok pedig olyat fognak kínálni az embereknek, mint megszavazható alternatívát, amire az embereknek igényük van. Ezért igyekezett szelídülni („néppártosodni”) a Jobbik arca, ezért szakadozott az LMP, ezért beszélt összevissza az értéküres MSZP, ezért hozta létre önmagát Gyurcsány a DK-ban, mert hátha valami ilyesmire, vagy valami olyasmire van igény az emberekben… Tesztelnek minket, de közben nem veszik észre, hogy ők maguk nagyon rosszul vizsgáznak. Most éppen az LMP-ben Sallai székestől felborította Hadházyt (de szívesen fel is pofozta volna, a ma közzétett hangfelvétel szerint). Értem én, kétféle elképzelés feszült egymásnak: Hadházy egy kiábrándult fideszes, és a fő célja a korrupt kormány leváltása volt. Persze, hogy a visszalépéseket preferálta. Sallai pedig a párt alapítói közé tartozik, az LMP saját, egyedi identitása volt az elsődleges számára. Bizonyára végső soron mind a kettő egy jó célért akart volna dolgozni. De a nézetkülönbségből és a frusztráló választási eredményből adódó feszültség nem volt oly könnyen levezethető számukra. De vajon mire van igénye a szavazóknak? A többi párt szavazói (vagy nem szavazói) esetében is: mire lett volna igazából igényük?

Vagy tegyük fel így a kérdést: mit kíván a magyar helyzet? Olyan pártokat, amelyek hitelesek, és igazán tartalmas üzenettel állnak elő. Oké, ez a megfogalmazás már a könyökünkön jön ki. Valójában nem is a saját üzenetükkel, hanem a miénkkel kellene hogy kiálljanak, amire nyugodt szívvel és hiányérzet nélkül mondhatjuk: ez az, ezek kellenek. Tudom, az emberek jelentős része be lett idomítva a félelem alapján történő szavazásra, ennek ellenére van kiút ebből is. Hiszem, hogy az ébredés, amelyet Isten folyamatosan munkál Magyarországon, el fogja érni, hogy az emberek nem a félelem szelleme, hanem az erő, a szeretet és a józanság szelleme szerint fognak hozzáállni a politikához is, illetve négy év múlva a választáshoz is. Amikor már nem elégednek meg azzal, hogy „Ez veszélyes! STOP!”, hanem sokkal komolyabb érvekre lesz igényük. Hiszen például a korrupció is veszélyes… stop.

MITŐL KIRÁLYSÁGI EZ A SZEMLÉLET?

Egyrészt azért nem csupán „keresztény”, mert a keresztény ma gyakorlatilag azt jelenti a politikában, hogy egyházközpontú. Ezzel szemben ez a szemlélet főleg attól „királysági”, hogy megértjük: nem csak a pártok közül válogatunk, taktikázva, vagy a keresztény-konzervatív értékek miatt az egyetlen (?) lehetőségre fanyalodva, hanem felülről szemléljük: MI hogyan tudjuk befolyásolni, alakítani a politikai életet Magyarországon?

Egyáltalán, hogyan lehet ezt? Az elsődleges válasz az imádkozás – de nem ott leragadva, hogy add Uram, hogy a Fidesz nyerjen, mert hogy így biztos, hogy nem lesz melegházasság és migránsinvázió, hanem – a példánál maradva – konkrétan azért, hogy ne legyen melegházasság és migránsinvázió. És itt el kell hinnünk, hogy ehhez nem csak a politika kell majd, hiszen például a törvényi tiltással nem lehet kiszorítani az Istentől elidegenült világ erejét és következményeit az emberekből, hanem a királyság földi képviselőinek a munkájára van szükség az evangélium erejével: a keresztények hatása, a vonzó (hiteles) és segítségnyújtásra felkészült gyülekezetek, illetve szolgálatok.

Emelett természetesen politika is kell – de mi lenne, ha nem tudnánk le ezt azzal, hogy itt bizony, muszáj ráfanyalodni az egyetlenre („na jó, legyen a Fidesz”) vagy taktikázni („na jó, legyen valamelyik legesélyesebb ellenzéki”), hanem azért is céltudatosan, hatékonyan imádkoznánk, hogy konkrétan milyen pártok legyenek Magyarországon!?

Mindemellett, az imádkozás és evangéliumi munkálkodás mellett, azok, akiknek arra van Istentől ajándékuk, elhívásuk, akár gyakorlatilag is részt vehetnek a politika alakításában, akár a legkomolyabb, legmagasabb szinten is (pártpolitikusként, közszereplőként), akár más szinteken, ami ugyanolyan fontos tud lenni. Nem mellesleg, fel is kell szabadítani a keresztényeket arra, hogy akár ilyesmire is kaphattak elhívást. (Igaz, sok helyütt megvan ez a szemlélet, de a gyülekezetek sokféleségét ismerve, biztos, hogy még bőven vannak olyan helyek, ahol ilyen téren felszabadulásra és tisztánlátásra van szükség.)

Plakát-pszichózis helyett: józanság szelleme

A királysági politizálás egyik kulcsfontosságú eleme a józanság szelleme. Mi lenne, ha olyan pártok lennének az országban, amelyek a józanság szellemét képviselik (lásd 2Tim 1:7) a félelemkeltés helyett, amellett, hogy teljesen komolyan veszik például a kerítést és a migránskérdést, valamint a külső befolyásoló erők megfékezését, mindezt úgy, hogy ezzel nem kergetik paranoiába az embereket, hanem azzal is támogatják a józanság állapotát, hogy nem tartják napi szinten pszichózis alatt őket (mindenhol a szemünkbe ötlő plakátokkal, mindennap többszörösen sulykolt, lebutított híradó címsorokkal, igénytelen újságcikkekkel, facebook posztokkal), noha továbbra is kiemelten törődnek Magyarország nemzetközi szereplésével, „tiszteletével”, ehhez okosan kezelve a kapcsolatokat a többi országgal. Lehet és kell imádkozni bölcsességért (és akiknek erre speciális ajándékuk, elhívásuk van, azoknak ezen munkálkodni), hogy a nemzetközi folyamatokban úgy találjuk meg a helyünket, hogy minél kevesebb kényszerpálya legyen, de ugyanakkor a hatalmon levő párt ne az emberek gondolkodásának, érzésvilágának, értékítéletének a leuralója legyen, hanem valódi szabadság legyen.

Persze, ha most az ellenzéki pártokra gondolok, akkor legyen az a célunk (imában és minden más téren), hogy a még le nem járatott pártok kikupálódjanak, és a régebbiek is (a jelenlegi kormánypártok is) keresztülmenjenek egy valódi ébredésen a névleges kereszténység helyett, a korrupció és a helytelen prioritások miatti valódi bűnbánattal és megújulással, újra megtalálják magukat, de nem akárhogyan: kikristályosodott Krisztusi értékekkel, de elkerülve a vallásos és egyházi elvárások buktatóit. Nem kis feladat, DE AZ ISTENNÉL MINDEN LEHETSÉGES.

Nekünk mi lehet a szerepünk ebben?

Biztos vagyok benne, hogy az egyik szempont, ami igazán befolyásolhatja őket, az a következő: a pártok mindig olyan elveket tárnak a szavazóik elé, amire vevők az emberek. Ha a „nem uralkodni, hanem szolgálni” gondolatára már mindannyian rátaláltak, mert erre nyilvánvalóan van igényük az embereknek, és ezt ők is egyre jobban látják, tudják, akkor legyünk mi azok, akik továbbra is egyre meghatározóbban képviseljük a Krisztusi értékeket, ezáltal legyenek kénytelenek ebbe az irányba terelődni, alakulni, hogy már azon versengjenek, hogy melyikük tud még markánsabb Krisztusi elveket megjelenítő programmal és ilyen jellemű jelöltekkel megnyerni bennünket, Krisztusi értékeket igénylő szavazókat. Ehhez egyre nagyobb létszámú ébredés is kell, de elsősorban a mi ébredésünk. Amihez a legkevesebb az, hogy nem adjuk fel, és nem állunk meg ott, hogy újra csak kizárásos alapon „fanyalodunk” vagy „taktikázunk”.

Mindezt azzal a hittel kell tennünk, hogy Istennek is fontos ez, és hogy Isten sem csak a politikán, államhatalmon és törvényeken keresztül cselekszik, hanem ezeknek a saját szerepét megértve, és a saját helyén kezelve, az Úrban bízunk! Ez az, amitől kiemelten királysági ez a szemlélet. Látni kell a gyülekezetek, mint szellemi otthonok helyét, amelyek az evangéliumnak és Isten kegyelmének és szeretetének az erejével emberek életét változtatják meg, illetve más szolgálatok (mint például a közismert Felház, vagy más dicsőítő alkalmak, konferenciák, evangelizációk) szerepét, ahol rengeteg embernek van lehetősége megtapasztalni Istent, és ahol Ő gyökeresen átformáló erővel nyúl bele az emberek életébe – akiknek onnantól már nem „betiltani” kell a pride-ot, hanem ők maguk nem akarnak majd résztvenni rajta! (És így tovább.) Érdemes meglátnunk, hogy Isten királyságát nekünk kell megtanulni hitelesen képviselni, és ezt a munkát végezve politizálni is.

Ha komolyan hiszünk ezekben, akkor királysági szemlélettel politizálunk, és akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy mi Magyarország érdekében „az odafelvalókat keressük, ahol a Krisztus van.”


Országh György, a Prófétai Napló szerkesztője