Prófétai Áhítat
Faith Tabernacle of Kremmling, ft111.com
2019. január 13.
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS
Látomásban láttam egy régi, düledező házat. Az alapja meg volt repedve, a külső takarólécek már elkorhadtak, emellett új ablakokra és tetőzetre volt szüksége. A ház belső tere nagyon lerozzant állapotban volt, és javításokra volt szükség. Miközben néztem, a ház alapjának a repedései betöltődtek, és a ház külső borítása, valamint a tető meg az ablakok le lettek cserélve. A belső térben megjavították a villany- és a csővezetékeket, a falakat újraépítették és lefestették, a szerelvényeket pedig szintén jobbakra cserélték. Ami egykor pusztulásra volt ítélve, abból most egy gyönyörű lakhely lett. Majd így szólt az Úr: “Íme, a Házam!” Efézus 2:19-22 Ezért ti sem vagytok már többé idegenek, hanem polgártársai Isten népének és tagjai Isten nagy családjának. Isten szellemi értelemben beépített benneteket abba a templomba, amelynek alapját az apostolok és próféták alkotják. Ennek a szellemi templomnak a sarokköve maga Krisztus Jézus, aki által az egész harmonikus egésszé épül, és folyamatosan növekszik, hogy az Úrban szent templommá legyen. Krisztusban ti is — mindazokkal együtt, akik őhozzá tartoznak — folyamatosan beépültök ebbe a templomba, amely Isten számára készül, hogy ő lakjon abban, a Szent Szellem által.
Discover more from PRÓFÉTAI NAPLÓ
Subscribe to get the latest posts sent to your email.

