Jézus Krisztus dicsőségét magasztaló igeszakaszt olvasott fel Nagy Britannia miniszterelnöke III. Károly koronázási ceremóniáján.
Nemrég vezették be azt hagyományt az Egyesült Királyságban, hogy állami ünnepségeken a miniszterelnök felolvasást tart. A Westminsteri Apátságban ma tartott koronázási ünnepélyen az elhangzott áldások, imádságok és énekek tartalmán túl, a nem mellesleg hindu vallású Rishi Sunak igeolvasása, a Pál apostol által megfogalmazott áldáskívánás és a megváltás kihirdetése mellett
az Úr uralmát és hatalmát magasztalta.
Érdekes látni és hallani ezt, tudva, hogy valamikor a jövőben a történelem folyása egy istentagadó antikrisztushoz fog vezetni, de ma még – ha talán csak névleg is – a királyok Királya kap elismerést, egyébként az angol király imádságának a szövegében is ezt lehetett hallani, a Szentírás kijelentéseivel összhangban. Mielőtt felháborodnánk, hogy nyilvánvaló képmutatás és műsor az egész, vegyük figyelembe, hogy maga Pál apostol hogyan értékelte a hasonló eseményeket: “Az a fontos, hogy bármilyen módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök.” (Filippi 1:18)
Minden evilági, politikai vonatkozástól függetlenül is (vagy éppen ezek mellett is) érdemes tudni, hogy a számos ország királyaként uralkodói hatalommal felruházott III. Károly (az Egyesült Királyságon kívül a Nemzetközösség országainak is a királya egyen-egyenként) koronázásán az alábbi igeszakasz hangzott el, nagyon szép, artikulált stílusban, külön-külön hangsúlyozva minden egyes kijelentést.
(Rishi Sunak felolvasását lentebb egy kétperces videón is meg tudjátok tekinteni.)
Kolossébeliekhez írt levél 1:9-17
Ezért tehát attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek,
hogy tökéletesen megismerjétek az ő akaratát minden szellemi bölcsességgel és belátással,
hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek Isten ismeretében.
Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre.
Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.
Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.
Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt.
Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok,
akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.
Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.
Videó és kiemelt kép (képernyőfotó) forrása: SkyNews YouTube csatorna
Discover more from PRÓFÉTAI NAPLÓ
Subscribe to get the latest posts sent to your email.

