Böjtöljetek és imádkozzatok!

Lana Vawser próféciája

2024. március 7.

AZT HALLOTTAM AZ ÚRTÓL, HOGY “BÖJTÖLJETEK ÉS IMÁDKOZZATOK, EGY ÚJ NAP JÖTT EL”

Mert amit most szülök meg ezen az új napon, csak azoknak és azok által jön el, akik odaszánják magukat az imádkozásra és a böjtölésre. Amit Én bocsátok ki, az nem tud olcsón eljönni. Mélyebb megszentelődésre hívom a népmet. Mélyebb átadottságra hívom a népemet. Mert nem tudjátok egyszerre szolgálni a világot és Engem is. Nem tudtok Engem szolgálni, miközben a saját vágyaitokat és testeteket szolgáljátok. Mert újra mennydörögve szólok a mennyből, hogy “Hagyjatok el mindent, és teljesen jöjjetek be abba, amit ebben az órában cselekszem.”

Sokan jönnek Elém a “mindenükkel” úgy, hogy “feltételeik” vannak. Én vagyok az Isten, aki meghatározza a feltételeket és a körülményeket, és az Én Egyházam állapota ebben az órában olyan körülmények között van, ami szükségessé teszi, hogy leszálljon a tüzem. Mert az Én tüzem most készül leszállni a keveredésre, az önelégültségre és a félszívűségre.

Hívlak titeket, Én népem, hogy adjatok át MINDENT. Hívlak titeket azokba az új dolgokba, amelyeket cselekszem, de MUSZÁJ, hogy a saját kidolgozott terveitek nélkül jöjjetek. Muszáj, hogy a saját feltételeitek nélkül jöjjetek. Mert Én vagyok az, Aki meghatározza a Dicsőségem megnyilvánulását és kiáradását a földön és a Szellemem munkálkodását, mert nem ember dolga meghatározni, hogy hol és hogyan munkálkodom.

Mert Én visszafordítom a népemet annak a látására, hogy Én vagyok az egeknek és a földnek az Istene. Mert ember próbált a helyemre kerülni, és ez a büszkeség megszomorította a szívemet. Ebben az órában leszámolok a büszkeséggel, és ez SOKAKNAK a gondolkodását és szívét meg fogja botránkoztatni. Arra készülök, hogy egy olyan mély megrázással számolok le a büszkeséggel, amit sokan VÁRATLANNAK tartanak majd, és azt mondják róla, hogy ez NEM ISTENTŐL VAN, pedig bizony, az Én kezem lesz az: mert Én TISZTA FUNDAMENTUMRA építek ebben az órában, és a keveredés az Én Egyházamban megszomorította a szívemet.

Az Én Egyházam visszahúzódott attól, hogy mélyen odaszentelje magát Nekem, mert azt “vallásosságnak” nevezi, de Én azt mondom, hogy az igaz vallásosság az, amikor valaki szeplőtlenül elválasztja magát a világtól (Jakab 1:27). Visszahozom a népemet az Igém biztos fundamentumára, hogy megtisztítsam a kétlelkűségétől. (Jakab 1:8, Jakab 4:4-8)

Vajon nem Én vagyok a királyok Királya és az uraknak Ura? Nem Én vagyok-e az, aki a Szavammal teremtettem az egeket és a földet? Ki más lenne olyan, mint Én? Ki tartja a kezében a csillagokat? Senki más, csak Én! Mert vajon nem azt mondom, hogy ellenállok a kevélyeknek és kegyelmet adok az alázatosaknak? (Jakab 4:6-8) Mert az Én tüzem leszáll a nevekkel való hivalkodás kultúrájára és az elitizmusra, ami MEGOSZTJA az Egyházamat.

Mert a Szellemem vad szele fúj az Egyházamra. Egy hirtelen jövő vihar csap le az Egyházamra, amely meg fogja tisztítani, le fogja csiszolni és meg fogja rostálni. Meg fogom rázni, ahogy még soha nem ráztam meg, és ez nyilvánossá teszi azoknak a szívét, akik Mellettem állnak, és azokét is, akik Ellenem vannak: és azt mondom nektek, hogy SOKAN MEG FOGNAK DÖBBENNI azon, hogy kik nincsenek Mellettem.

Mert Én arra készülök, hogy leleplezzem és nyilvánossá tegyem a szíveket. Mert le fogom vadászni azokat a beszédeket, amelyek elhangzottak, és a “megfelelő beszédeket”, amelyek elhangzottak, miközben a szív nem tiszta, a szív nem Mellettem van, és ezek közül sokan félrevezetik a juhaimat. Félrevezetik a népemet, és ezeket a hamisságokat hamarosan elégeti az Én tüzem. Szóltam és újra szóltam, de a Szavaim sokaknál süket fülekre találtak, de MOST az Én Szavaimat meg fogják hallani az ÉN KEZEM erőteljes demonstrációja által, amellyel tisztítok, rostálok, leleplezek és eltávolítok.

Mert sokan vannak, akik azt hirdetik, hogy új nap jön, de önelégültséggel teszik, viszont az az új nap, amely ráköszönt az Én népemre, a DICSŐSÉG napja és a RESZKETÉS napja. Olyan nap, amelyen úgy lesz látható a Dicsőségem, hogy az megreszketteti az Egyházamat (Ézsaiás 66:2). A játszadozás kultúrája hamarosan véget ér az Én házamban, és leszámolok azokkal, akik versengenek velem a dicsőségért.

Figyeljétek meg, melyek lesznek azok a helyek, ahol a Dicsőségem leszáll és meg is marad, figyeljétek a szerény tereket és helyeket. Mert sok olyan hely, ahol a megnyilvánuló jelenlétem megmarad, olyan hely lesz, amire nem számítottatok, de ezek a HŰSÉGES helyek, a TISZTA helyek, ezek nem prostituálódott helyek.

Eljövök, hogy megrázzam, eljövök, hogy megrázzam, hogy megrengessem és felborítsam azt, ami nem Tőlem van, és ami emberi erőfeszítésekre és büszkeségre épült (1Korinthus 3:12-13). Sokan gondolták azt, hogy a megrázás eljött és el is múlt, pedig még csak most kezdődött.

Olyan erőszakos lesz a megrázásom ebben az órában, hogy az HELYREÁLLÍTJA annak a CSODÁLATÁT, hogy ki vagyok Én, és visszatéríti a népemet az Én orcámhoz és az első szeretetükhöz, mert Én féltékeny szerető vagyok.

A dolgok most készülnek drasztikusan megváltozni. Sok minden azokból, amiket az új korszakról beszéltem, MOST KÉSZÜL elkezdődni. Visszafordítom a népemet az ÉN SZÍVEMHEZ és az ÉN LÁBAIMHOZ és az ÉN IGÉMHEZ.

Figyeljétek a prófétai mozgalmat ebben az órában, mert a feje tetejére fordítom, és a TISZTA PRÓFÉTÁK fognak megmaradni. Mert ami a prófétai mozgalomban történik és a színfalak mögött, az a prostituálása az Én kijelentésemnek és a szívem titkainak, és itt az ideje a TISZTA PRÓFÉTÁK és a TISZTA PRÓFÉTASÁG nyilvános bemutatásának, hogy látható legyen az egész földön.

Itt jövök már, hogy megrázzak, megrengessek és felborítsak. Itt jövök már, hogy eltávolítsam és leromboljam gyorsított eljárásban azt, ami büszkeségben épült, ami elitizmusban épült, és ami HAMIS fundamentumokra épült, megtévesztésre, és a testnek és az emberi kívánságnak a táplálására. Nem fogják többé a szívemnek a szavait visszaéléssel használni és kihasználni.

Jön már a tűz és az Úr félelme a prófétai mozgalomra és Krisztus testére. A tökéletes vihar hamarosan kezdődik, és ami nem Tőlem van, abból SEMMI SEM MARAD MEG. Egy ÚJ NAP jött el, és sokan arra számítanak, hogy az új nap örömmel és ünnepléssel teli lesz – és valóban nagy örvendezés lesz abban, amit ÉN CSELEKSZEM és ahogyan ÉN MUNKÁLKODOM – de az új nap előtte jár annak, amikor helyre lesz állítva a csodálattal való szemlélése annak, hogy ki vagyok Én. A dicsőség Királya. A fenséges mivoltom meg fog mutatkozni, és igen, én újra elérem azt, hogy az Én Egyházam reszkessen.


Forrás: Lana Vawser Ministries


Discover more from PRÓFÉTAI NAPLÓ

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Közzétéve: Országh György

Szerkesztő