A kegyelem mozgalom jövője

Hiszem, hogy a Szent Szellem azt mutatja egy jó ideje bennem, hogy a kegyelem mozgalmat ő indította el.

Bármilyen néven nevezik, akár mozgalomnak, akár látásnak, akár forradalomnak, akár tanításnak, akár ezeknél többnek – a kezdeményezés tőle van, az Úr Jézustól.

Féltékeny szeretete indította őt arra, hogy a kegyelem igazsága előtörjön, mint egy hajtás, mint egy virágszál a földből. Ha láttatok már kemény talaj résein át feltörő látszólag gyenge növényt, amely végül mégis kibontakozik és életerős lesz, ilyen az is, amit az Úr indított. Amikor elkezd kihajtani egy ilyen növény, először nem olyan szép, nincs kiformálódva, és ha akarunk, könnyen lehet benne hibát és hiányosságot találni.

Mint egy csörgedező pataknak a vízfolyása, a hordalékoktól csak fokozatosan tud megtisztulni.

A friss hajtásnak ellenálló kemény talaj, amely az emberek félelemben tartása a törvény hamis felfogása által, illetve a hamis Isten-kép képviselete által, ellenállt és valamennyire még most is próbál ellenállni annak, hogy ez az élet kibontakozzon. Nem ment fel senkit az, ha valaki a keménységével ellenállva azt mondja, hogy ő “nem törvénykező, és persze, van kegyelem is, de…” Ez ugyanannyi, mint amikor a rasszisták azt mondják, hogy “nekem is van cigány barátom…” Attól még lehet rasszista valaki. Hiába mondod, hogy te nem vagy törvénykező, ha még mindig manipulálni tudod az embereket az igékkel, hogy egy kis félelmet kelts bennük. Ha még mindig rögtön Kubinyi hibáiról beszélsz akkor, amikor valahol szóba kerül a kegyelem. (Voltak neki, valóban.)

Jézus tele volt kegyelemmel és igazsággal. Nyilván, nem valamelyik mai tanító “kegyelem tanításaival” volt tele.

A kegyelemközpontú szemléletet képviselő tanítók is a saját fejlődésük útján járnak, és senkinek sem tesz jót a kritizálás. (Sem annak, akiről mondják, sem annak, aki mondja. Nem akarom a sok idevágó igét idézni itt ehhez, ti is jól ismeritek ezeket.) Természetesen mindent meg kell vizsgálni, a jót meg kell tartani, a rossznak a látszatától is őrizkedni kell.

Van, amikor nagyon hamar rámondja a keresztény lelkipásztor vagy más vezető vagy szolgáló valamire, hogy “tévtanítás”.

Inkább ki kell válogatni az elhangzottakból azt, ami tényleg egyértelműen tévtanítás a Szentírás alapján, aztán nyugodtan, békességgel és alázattal át kell gondolni azokat, amik nem tűnnek annak. Miért mondja, aki ezt mondja? Miért van ilyen szavakkal megfoglamazva ez a téma? Milyen okot adott a kereszténység arra, hogy ezeket a mondanivalókat ilyen töményen képviseljék ezek az emberek? Én esetleg részt vettem abban, hogy akár csak részben figyelmen kívül hagytuk a kegyelemmel kapcsolatos igazságokat? Vagy ha nem én, csak mások, akkor annak milyen gyümölcsei lettek? Mit kellene tenni ezzel? Lehet, hogy pont ezt, amit a kegyelem képviselői tesznek? Vagy nem teljesen, hanem valamit másképp kellene csinálni? Hogyan tudok imádkozni ezért, és hogyan tudnék én tenni valamit ezért?

Ezek a gondolatok teherhordozást jelentenek. Nem olyan kényelmesek, mint egy frappáns kiszólással tévtanításnak minősíteni az emberek előtt “a kegyelmet”. Mint ahogy pár hónapja egy ismertebb magyar szolgáló nemes egyszerűséggel felszólította az embereket arra, hogy “gyere ki a kegyelemből”. Nyilván ez egy tévelygő megfogalmazás így. Ráadásul a videóban, amelyhez feliratnak írta, nem is hangzik el ennél értelmesebb magyarázat erről. A konkrét szolgálaton nem voltam jelen, úgyhogy nem tudom, ott mi hangzott még el, de ő a facebookon az emberek tömegeihez valamiért ezt a felszólítást juttatta el. Az ilyen felelőtlen felszólítások helyett továbbra is felnőtt módjára kellene mindent megvizsgálni és véleményezni. (A szellemi ajándékok működése pedig nyilván nem igazolja minden megszólalásunkat. Így volt ez a karizmatikus mozgalomban is pl. a ’90-es években…)

Ha jól megfigyeli az ember a kegyelemről szóló tanításokat, akkor egyrészt valóban a törvénykezés alól és a téves Istenkép miatti félelem alól való felszabadítást szolgálják, másrészt erre építve igyekeznek megerősíteni az embereket a Krisztusban kapott új identitásban. De vannak, akik csak azt látják ezekben a tanításokban, hogy a bűnre szabadítják fel az embereket. Mindenképpen jobban meg kell vizsgálni, és nem szégyellni jónak mondani a jót. (Az esetleges túlkapásokat pedig, természetesen, annak nevezni, ami.)

Hála Istennek, a “kegyelem-tanítókat” kívülről szemlélő és vizsgáló keresztények között is egyre többen vannak, akik nem elhamarkodottan mondanak véleményt, hanem az igei igazságok iránt és a testvérek iránt is tisztelettel és alázattal beszélnek, sőt, amit hasznosnak találnak, azt be is építik a saját gondolkodásmódjukba, illetve a tanításaikba. Elismerés illeti ezeket a bátor és alázatos, az igazságot szerető testvéreket!

Azt látom, hogy a kegyelem mozgalom, Isten eredeti szándéka szerint, nem önmagáért van. Nem azért indította el, fakasztotta fel Isten, hogy ez legyen az “igazi”, a “tuti”, mintha oda kellene átmenni mindenkinek. Hanem azért, hogy megmozgassa az állóvizet ott, ahol szükséges. Nem egy-egy gyülekezetre gondolok, hanem egy-egy területre a kereszténység teológiája és gondolkodásmódja terén. Az igazság ismerete terén. Valóban, Jézus az igazság, és nagyon sokan ismerjük őt – de mennyire ismerjük? Még mindig tud meglepetéseket okozni egy-egy szakasz a Bibliában, és ahelyett, hogy érveknek és ellenérveknek használnánk az igeverseket, próbáljuk meg, a Szent Szellemre alázattal figyelve, összerakni a puzzle darabkáit, hogy még nagyobb képet lássunk. (Ha már játszottál puzzle játékkal, tudod, hogy egy-két rossz helyre rakott darab mennyire meg tudja akasztani a kép további kibontakozását…) Hiszen Jézus nemcsak a kegyelemmel, hanem kegyelemmel és igazsággal volt telve, amikor eljött és szolgált. Ezek nem ellentétes szempontok, hanem annak az aspektusai, akit mi követünk, akit mi szeretünk, aki előbb szeretett minket és önmagát adta értünk.

Nekünk is ezzel a mentalitással kell hozzáállnunk egymáshoz, és elfogadni, hogy az egyet nem értésünk sokszor még mindig csak a felszínen van, a mélyben pedig ugyanaz a végtelen Isten motivál bennünket egy-egy terület helyreállítására vagy gondozására, őrzésére, mint a másik testvérünket.

A kegyelem mozgalom jövője tehát az, hogy amik Istentől vannak benne, azok egyre nagyobb egészséges hatással lesznek mindenkire, függetlenül attól, hogy egyházilag hová tartozónak mondja magát az adott közösség; megújítja, felfrissíti az evangéliumi látást, és megszabadítja az embereket a hamis, félelmet keltő istenképtől; lehetővé teszi a tovább épülést az eddig lefojtott területeken; ha pedig esetleg a “kegyelem-tábor” némely szereplőinél valami nem Istentől van, az le fog peregni, vagyis – Isten kegyelméből – automatikusan el fog tűnni. Ez a jövő pozitív oldala.

Imádkozom, és kérek is mindenkit, hogy ne legyen negatív oldala, a kardoskodást ne tartsuk fenn, sőt, ha meg tudjuk tenni, szeretettel tegyük helyre az ilyen lelkületű felindulásokat. Vegyük biztató példának a karizmatikus mozgalommal kapcsolatos korábbi, aztán későbbi, jobb tapasztalatokat: a téves “karizmatikus megnyilvánulások” először szembetűnőek és sokaknak riasztóak voltak, és csak azt erősítették meg az ellenzőiben, hogy igazuk van, ha nem fogadnak el semmit a karizmatikus tanításokból. Ezzel igazolva látták a saját szélsőséges tiltó tévtanításaikat. Majd jött egy óvatos nyiladozás, amit két oldalról indított az Úr: egyrészt az ellenzők közötti karizmatikus jellegű felismerésekkel és megtapasztalásokkal, másrészt a karizmatikusok közötti megtérésekkel, őszinte megalázkodással és a téves dolgok kitakarításával. (Akik a piszkos fürdővizet kiöntötték, de a gyermeket megőrizték!) Ez utóbbi nélkül hosszú távon nem ment volna a tisztázódás és a karizmák helyes, biblikus használatának az egyre szélesebb körű terjedése. Most is, miközben a kegyelem-kérdéssel foglalkozunk, higgyünk ebben a folyamatban, és addig is legyünk Istenfélőek, bizakodóak, a testvérek iránt elfogadóak, és a megvizsgálást alázattal végzők, hogy lehetőségünk legyen felépülni azzá, akinek az Úr látni akar bennünket – a Krisztus teljességével ékeskedő állapotra.

Országh György

a Prófétai Napló szerkesztője és a Bölcsesség Bibliaiskola alapító-vezetője