Tibes – ezt a keresztény rappert nemrég ismertem meg, eddig néhány klipet láttam tőle, pár napja pedig ugyanazon a színpadon volt lehetőségem fellépni egy kórus tagjaként a miskolci DVTK stadionban rendezett Ez az a nap!-on, ahol ő is. A szöveg és a stílus már akkor is tetszett, de egy barátságos és tehetséges hitvalló előadóművésznél akkor még nem láttam benne többet (amellett, hogy mint testvéremben, az Urat látom benne is, de értitek).
Most pedig, amikor egy Facebook ismerősöm oldalán rátaláltam a YouTube csatornájának egyik videójára, nem voltam felkészülve arra, ami jött. Ugyanaz a barátságos arc és hang, intelligens beszéd és attitűd – aztán ez a szelíd és komoly gondolkodású srác hirtelen ledöbbentett. Tabudöntögető céllal kezdett mindenféle zavar és tiszteletlenség nélkül beszélni a kereszténység és a politika kapcsolatáról, de nem csak általánosságban, hanem egy pici visszatekintés után a mai valóságot bátran nevesítve. Szerintem enélkül a kendőzetlen őszinteség nélkül én az első pár perc után már máshová kattintottam volna, de ehelyett, a váratlan tartalmú véleménynyilvánítás és bátorság miatt, a meglepettség és az öröm vegyes érzésével hallgattam végig a mondandóját. Néhány másodpercig még ott ültem a képernyő előtt a videó vége után, hogy egy kicsit emésszem a szituációt, majd eldöntöttem, hogy megírom ezt a rövid cikket, és megosztom veletek is, amit láttam, hallottam.
Tibes, aki maga is valamelyik felekezetbe jár – nem említi, hogy melyikbe, és nem is lényeges szerintem – és általánosan beszél a keresztények hibás viszonyulásáról többes szám első személyben, kulturáltan megfogalmazott véleményében arra tér ki, hogy az emberek sajnos a Fidesz tevékenységével való egyetértéssel azonosítják a kereszténységet. Erről mi, az egyház, többek között azért tehetünk, mert az anyagi előnyöket hozó kulturális keresztény intézkedéseket követően többször is a Fidesz pártjára álltunk.
Emellett volt, hogy kiderültek olyan bűnös dolgok is, amelyek miatt ő azt hitte, hogy a keresztények fognak elsőként kivonulni és tüntetni…
Ha kíváncsi vagy a teljes mondanivalójára, a 12 perces videót itt tudod megtekinteni:
Borítókép: Tibes YouTube csatorna képernyőfotó
Discover more from PRÓFÉTAI NAPLÓ
Subscribe to get the latest posts sent to your email.

