Miért nem mondták meg előre a próféták?

– nemcsak prófétáknak, nemcsak politikáról.

Sokszor szeretnénk kijelentést kapni, de nem mindig történik így, vagy időnként úgy vagyunk vele, hogy bárcsak lett volna kijelentésünk egy bizonyos helyzetről vagy személyről – de nem volt. Ráadásul ezt a kényszerérzetet erősíti a kívülről felénk támasztott elvárás is – „miért nem mondták meg ezt előre a próféták?”

Más esetben pont az ellenkezője történik: valakik „megprófétálják” például valamelyik politikus győzelmét, és mégsem az történik – ilyenkor jönnek a magyarázatok, a kiegészítések, a félig beismerések, és csak minimális esetben az őszinte belátás és megtérés. Lásd Donald Trump négy évvel ezelőtti majdnem győzelme az Egyesült Államokban és az azt megelőző prófétálások különösen az ottani próféták részéről, majd a vereség utáni magyarázatok, hogy elcsalták a választásokat (ami attól még valóban megtörténhetett), illetve hogy az nem szerepelt a próféciában, hogy mikor fog győzni – és ebben úgy fogalmazott a konkrét amerikai szolgáló, hogy az is lehet, hogy csak néhány hónap múlva vagy még később lesz látható mindez – valószínűleg a fellebbezések és az újraszámolások remélt eredményeire számítva. De nem így lett. Azóta eltelt lassan négy év, és pár hónapon belül kezdődik Amerikában a következő elnökválasztás. Amelyen persze még győzhet Trump, de erre már ki mondaná azt, hogy na látjátok, csupán négy évet (na jó, „negyvennyolc hónapot”) kellett várni a kijelentés beteljesülésére…?

Csak hogy ne legyek félreérthető: ez még akár azt is jelenthetné, hogy valóban az Úrtól voltak és az esetleges győzelme esetén be is teljesülnek a próféciák. Mindazáltal, ha ez így is van, akkor viszont az adott helyzetben nagyon nem volt rendben, ahogyan ezt a kijelentést kezelték – Trump rajongói például olyannyira nem akarták elfogadni a vereséget, hogy zavargások lettek, persze provokátorok közreműködésével is, de Trump sem egyértelműen állt ki az eredmények nyugodt elfogadása mellett, és még fölösleges halálos áldozata is lett ezeknek a felbolydulásoknak. Tomi Arayomi azt a kijelentést tette közzé később, hogy „Izráel reménysége nem hazudik”, azoknak üzenve, akik bocsánatot kértek a Trump-próféciák miatt (itt a Prófétai Naplóban is olvasható volt magyarul.) Majd nemrég ugyanerre utalva (Trump lehetséges elnökségére) már úgy fogalmazott, hogy a próféciák nem feltétlenül a jövőt jelentik ki, hanem Isten akaratát. Azóta az USA keresztényei nyilván rengeteget beszéltek erről a témáról, tanulságokat, vagy további kijelentéseket osztottak meg (csak az Úr tudja, mennyi volt ebből Tőle, és mennyi nem). Nekünk viszont továbbra is mindent meg kell vizsgálni.

Nem akarok elveszni a részletekben, ezért csupán néhány bibliai szempontra hívnám fel a figyelmet ebben a témában, amelyekkel meggondolásra, szemléletváltásra szeretnék buzdítani mindenkit, akit ez érint – akár prófétaként, akár a próféciák iránt érdeklődőként. És nyilván nemcsak a politikára érvényes mindez, hanem az élet minden területére, akár a személyes dolgainkról legyen szó, akár szélesebb körben fontos (családi, közéleti stb.) szempontokról, vagy akár a gyülekezeteink életéről. Mindenhol igaz, hogy tisztábban kell látnunk, mi az Isten akarata.

Térjünk rá egy talán sokakban felmerült kérdésre: miért nem mondták meg a próféták, hogy a politikusok között kiről mit kell tudni vagy gondolni? (Akár a közelmúltban, akár korábban?)

Eltitkolta

Ami az előre nem látott eseményeket vagy információkat illeti, van egy feltűnő pillanat Elizeus próféta életében, amikor a súnemi asszony gyermeke, akit Isten csodájaként kapott, meghal. Az asszony elkeseredetten, noha hittel megy a prófétához, és itt mondja ki Elizeus a fontos igazságot: „az Úr eltitkolta előlem, nem jelentette ki ezt nekem.” (2Királyok 4:27)

A lehető legtávolabb igyekszem tartani magam attól, hogy a politikai aktualitás szintjére hozzam le ezt a témát, de ezt most kellő óvatossággal megemlítem, mert feltűnően érdekes: Van olyan, hogy az Úrtól kértünk valamit, imádkoztunk egy bizonyos állapot kialakulásáért, ami meg is lett, de egy idő után mégis valahogy más lesz belőle – nagyon másképp alakul. Természetesen nem is kérdés, hogy az asszony élő gyermeket kért az Úrtól, a gyermek viszont valamikor néhány év után, amikor már nemcsak beszélni tudott, hanem az apja után kiment a mezőre, hirtelen rosszul lett, végül meghalt. Vagyis egy bizonyos időszak után nagyot fordult a helyzet. Ha az anyja nem foglalkozik ezzel, akkor a gyermek halott is marad. De sietett a prófétához és ott az Úr megadta a segítséget. Nem lehet annyiban hagyni az Istentől kért és kapott ajándék halálát, romlását. Nem szabad becsapni magunkat, azt mondani, hogy ez most így van Istentől, hogy ez az Isten akarata. Nem. Hogyha nem úgy van a „kért gyermek”, ahogy lennie kell, hanem beteg, vagy még rosszabb, akkor azt be kell ismerni, és törekedni kell rá, hogy megforduljon a helyzet.

És nem lehet elvárni, hogy a próféta mindent tudjon. Nem véletlenül titkolja el az Úr a részleteket.

Általánosságban is beszél a Biblia arról, hogy a prófétáknak nem az aktuális mindentudóknak kell lenniük: a titkok az Úréi, a kijelentett dolgok a mieink. (Lásd 5Mózes 29:29) Jó, ha ezt tiszteletben tartjuk. Ez az alázatosságunk próbája is.

Habár Jeremiás könyvében arra bátorít az Úr, hogy „Kiálts hozzám, és én válaszolok, hatalmas és rejtett dolgokat jelentek ki neked, melyekről még nem tudsz!” (Jer 33:3), ez már-már azt sejtethetné a lelkes prófétákkal, hogy mindig mindenre kikérhetjük az információt, amire éppen kíváncsiak vagyunk, és azt egytől egyig kijelenti nekünk az Úr. (Ebből a téves szemléletből, elbizakodottságból táplálkozhat sok téves „prófécia” is.)

Ha tiszteletben akarjuk tartani a Biblia teljes körű mondanivalóját, amelyet az előbbiekben idézett igék is érzékeltetnek, el kell fogadnunk, hogy ez az instrukció, amit Jeremiásnak mondott az Úr, bizony nem feltétlenül azt jelenti, amit mi szeretnénk.

Nem ígéri azt, hogy mindig az aktuális kíváncsiságunk által meghatározott információigény kerül teljesítésre, százszázalékos mértékben. (Pl. „Ki fog győzni a következő választáson?” vagy „Kire kell szavaznunk?”) Azt viszont ígéri, hogy hatalmas és rejtett dolgokat jelent ki.

Gondoljunk csak bele: ha mindez mégis az emberi elképzeléseink alapján történne, az emberek elkezdenék jósoknak tekinteni a prófétákat, teljesen eltorzítva a prófétai szolgálat valódi jelentőségét – pláne az Újszövetségben – nem kevésbé az Úrral való kapcsolat központi szerepét a hívő életében. (És itt már nem térek ki arra, hogy mindezek ellenére sajnos egyesek mégis így viszonyulnak a prófétákhoz és a prófétáláshoz, rosszabb esetben az is előfordul, hogy a prófétáló személy is belelép ebbe a csapdába – ami miatt elég homályos tud lenni néha, hogy hol a határ a még hiteles és a már hiteltelen, emberi szándékot vagy vágyakat, elvárásokat közvetítő prófétálás között.)

A bölcsesség szerepe

Ahogy fentebb említettem, az Úr bizonyos dolgokat titokban tart, más dolgokat viszont megoszt velünk. Fontos, hogy ehhez tartsuk magunkat. Mindazáltal különösen érdekes ez annak a fényében, hogy máshol arra tanít Salamon bölcsessége által Isten Igéje, hogy Istennek tisztességére van bizonyos dolgokat eltitkolni, a királynak viszont tisztességére van ezeket kikutatni (Példabeszédek 25:2). Érdekes a két igazság – a mózesi és a salamoni – közötti hasonlóság és különbség: vannak dolgok, amiket nem akar az Úr csak úgy közvetlenül kijelenteni, viszont nincs kizárva, hogy az ember, akinek van rá lehetősége, kutatásba kezdjen, és megtaláljon, meglásson, megértsen bizonyos dolgokat.

Ez sokkal jobban tetszik Istennek, mintha a prófétákat egyfajta információs automataként használnák az emberek.

Végül még egy igeszakasz, egy politikus-próféta írásaiból, a Dániel könyvéből:

„Hallottam ugyan, de nem értettem, ezért megkérdeztem: Uram, mi lesz végül mindebből? Ő így válaszolt: Menj el, Dániel, mert ezek az igék titkosak, és le vannak pecsételve a végső időkig.” (Dániel 12:8–9)

Habár kapott egy-két fontos kiegészítő információt, amelyek a mai időkben is segítséget jelentenek a Szentírás próféciáinak az értelmezésében, a konkrét választ nem kapta meg a kérdésére, mivel Isten úgy döntött a maga bölcsességében, hogy nem adja meg a konkrétan kért kijelentést.

És még mielőtt azt mondanánk, hogy na de az Újszövetségben már más a helyzet (nem is sorolom a tévesen értelmezett, sőt egyenesen visszaéléssel félremagyarázott igehelyeket), gondoljuk meg, hogy az Újszövetség nagy prófétai könyvében, a Jelenésekben, a hét mennydörgés szavát nem engedte meg az angyal Jánosnak leírni (ld. Jel 10), valamint ebben a könyvben úgy általában sem kap teljes magyarázatot minden egyes szimbólum, és közel sem válik egyértelművé minden mondanivalója.

Nem is ez a Jelenések könyvének a célja, hanem az, hogy áldásul legyen az aktuális olvasóknak (a hét kisázsiai gyülekezetnek), és természetesen nekünk valamilyen módon, elsősorban az evangéliumközpontú életben tapasztalt harcok és nehézségek közepette vigasztalásul. Másrészt amikor elkezdenek megtörténni az ott olvasható dolgok, akkor bátorításul lesznek, hogy Isten az ellenőrzése tartja az eseményeket. Vagy akár pont az ellenkező esetben tud áldás lenni: ha valami feltűnő történik a világon, de nem úgy bontakozik ki, ahogy a Jelenések leírásában valami ahhoz hasonló, akkor tudhatjuk, hogy ez még nem az… De például, a homályos részleteken túl nincs egyértelmű kijelentésünk a Bibliában arról, hogy pontosan ki vagy mi lesz az antikrisztus, és arról sem, hogy konkrétan milyen módon fog felemelkedni. Pedig ő is egy politikus lesz.

És arról még nem is beszéltünk, hogy „sem a napot, sem az órát” nem tudhatjuk… Ha az Újszövetség legnagyobb katartikus eseményére, az elragadtatásra így kell várnunk, jelentős információhiányban (legalábbis ami az időzítést illeti), akkor miért ne tudnánk elfogadni, hogy Isten nem akar mindent leleplezni előttünk? Miért nem tudunk bízni abban, hogy Ő ezzel csak jót akar?

Talán mert nem tudunk bízni abban, hogy Ő csak jót akar… Pedig nagyon gyakori a Bibliában ennek az egyszerű igazságnak a megfogalmazása, hogy Ő jó (pl. Jeremiás 33:11) és jótevő (Zsoltárok 119:68).

Az érett önállóság szükségessége

Szükség van egy újabb időszakra, vagy egy újabb hullámra, amikor még jobban (vagy újra még jobban) megismerjük Őt, az Ő jóságát és kegyelmét, amely életünk minden napján követ bennünket. (Lásd 23. zsoltár)

A világ aktuális helyzetére nézve újra és újra azt tapasztaljuk, hogy habár a politikai élet egyre zavarosabb és egyre jobban ráterhelődik nemcsak a világra, hanem az egyházra is, mégsem hallani olyan prófétai üzenetekről, amelyek az ezek között való eligazodásban valóban segítenék a hívőket.

Nem mondom, hogy nincs ilyen néha kivételesen, de általában talán azért teszi ezt Isten másképp, mert nem az a célja, hogy kijelentések útján adjon eligazodást ezekben a kérdésekben, hanem a királyoknak is tisztességet adó eljárást várja el tőlünk: hogy amit tudunk, kutassuk ki, a többiben pedig a józan eszünk, a bibliai bölcsességünk alapján alakítsunk ki valamilyen értékítéletet. Nyilván a különböző híroldalakon található cikkek néha segítenek, néha félrevezetnek – emiatt is szükséges az imádkozás, hogy ha már utánajárok, akkor olyan információkat találjak, amelyek hasznosak, és ki tudjam szűrni a kábítást. Ha pedig olyan hívők között vagy, akikkel nyugodtan és tisztességesen lehet erről beszélgetni, eszmecserét folytatni, akkor szerencsés vagy, és az még hasznosabb tud lenni. Becsüld meg!

Mindez bizonyos mértékig még akár azt is megengedheti, hogy nem mindenki fogja pontosan ugyanazt „belelátni” az egyes politikusok vagy pártok tetteibe, szavaiba, sőt a kilétébe. Természetesen a bűnt, ami mindenhol felfedezhető, annak kell mondani, ami, és igenis van olyan, hogy az ember inkább már „senkire és semmire”, mert elege van, de mégis van olyan helyzet, amikor felül tudsz emelkedni ezeken, mert szükséges – és közben imádkozol és cselekedsz, ahogyan hited és lehetőséged van rá.

De hogy teljesen gyakorlatiasan fogalmazzak: nyugodtan és jó lelkiismerettel szavazhatnak az istenfélő hívők különböző pártokra, politikusokra, netalántán még egymással szembenállókra is, és nem kell emiatt zavarban lenniük senki előtt (ha meg úgy van, hogy mégis, vagy csak fölösleges békétlenséget szülne, hogyha tudnák, akkor pedig nyugodtan titkold el. Nem vétkezel a szeretet törvénye ellen, ezzel még nem teszel „hamis tanúbizonyságot a te felebarátod ellen”, csak mert nem árulod el, hogy nem mindenben egyezik a véleményed a közéleti kérdésekben. És ezt nem valamelyik konkrét pártszimpátia ellen vagy mellett írom, hiszen ismerek „olyan” és „nem olyan” irányban szimpatizáló közösségeket is…)

Miközben – a valóban imádkozó életforma keretén belül – az ember legszívesebben nem is a politikával foglalkozna, hanem az Istentől kapott életnek örülne, önmagáról és a családjáról gondoskodna, Istent dicsőítené és az evangéliumot hirdethetné a szavaival és az életével, a politika bálványszintű szerepét pedig félretolná, ledöntené, és csak akkor és olyan módon foglalkozna vele, amikor és ahogyan szükséges. És ez így lenne jó, ez lenne Isten akarata.

A próféták nem mindentudó jósok, és az embereknek (akár próféták, akár nem) arra van szükségük, hogy megtanuljanak jobban bízni az Úrban, az Ő kegyelmében és jóságában, nem kevésbé el kell jutniuk az önálló értékítéletre, az elvárásoktól független, Krisztusban felnőtt, érett gondolkodásra és felelősségteljes döntésekre. Ezt mondja az Úr.

Országh György

---

Borítókép: montázs Országh György / Prófétai Napló, a felhasznált fotók forrása: logicvending.co.uk; pixabay.com/Kar3nt