Természetfeletti szintlépés az elváró reménykedés területén – Lana Vawser próféciája

Lana Vawser
2024. 09. 11.

Nemrég hallottam, ahogy az Úr ezt mondta: “Természetfeletti módon viszlek magasabb szintre az elváró reménykedés területén.” Amikor az Úr ezeket a szavakat mondta, sokakat megláttam, akik óriási hegyekkel néztek szembe, egyik heggyel a másik után, és mindegyik ilyen hegy olyannak érződött, mint a lehetetlenség hegye. Ezek olyan helyzetek, körülmények, ellenállások és területek voltak az emberek életében, amelyeknél már kétségbeesetten szükséges volt az Úr beavatkozása, mivel tudtam, hogy ezek a hegyek sokakat megakadályoztak Isten népe közül abban, hogy előre tudjanak lépni.

Ahogy odahajoltam és figyeltem, hallottam, ahogy az Úr ezt mondja:

“Lendület. Lendület. Lendület. Lendületet hirdetek a népem felett ebben az órában. Itt az ideje a mozgósításnak, viszont sokan vannak hátráltatva, akikkel szembefordultak a hegyek, amelyek az Igém ellen és a népemnek adott megbízatások ellen emelkedtek fel ebben az órában. Sokan mennek át teljesen új területekre és új tájakra, ahová én vezetem őket, de hegyek emelkedtek fel. Én viszont azt mondom nektek, hogy ne nézzetek a hegyekre! Folyamatosan legyen levéve a tekintetetek a hegyekről, ugyanis a hegyek jelentéktelenek. Arra készülök, hogy leromboljam a hegyeket (Ézsaiás 40:4-5), olyan nagy és hatalmas erővel, hogy ezek a hegyek teljesen le fognak lepleződni. Azt mondom nektek, hogy ezek a hegyek figyelemelterelések, megpróbálják magukra terelni a nézéseteket. A hegyek így kiáltanak: ‘Nézzetek engem! Nézzetek engem!’, de Én magasabbra hívlak titeket, Én népem. NÉZZETEK ENGEM, NÉZZETEK ENGEM, mert Én természetfeletti módon viszlek magasabb szintre az elváró reménykedésben, miközben LEROMBOLOM a hegyeket, amelyek előttetek állnak.

Mert amivel sokan néznek szembe ebben az órában, ezekkel az előttetek álló hegyekkel, az megpróbálja hátráltatni a koncentrálásotokat, a hiteteket és az elszánt odafigyeléseteket arra, amit nektek ígértem. A hegyek megpróbálnak körbezárni a gúnyos megjegyzéseikkel és a természetes világ szerinti következtetésekkel: de ebben a feszültségben Én természetefeletti módon felépítem bennetek az eltökéltséget és az elszánt hitet, amiről meg fogjátok tapasztalni, hogy egy nagy kiszélesedést fog hozni bennetek, ami helyet készít annak, amit a következő napokban kell hordoznotok. Megerősítem a hiteteket ebben az órában, és a Bennem való állhatatosságot építem fel bennetek, amit nem lehet elvenni tőletek. A Tőlem való függésetek olyan módon fog elmélyülni , amilyet eddig még nem tapasztaltatok. Mert sokan nézik a természetes világ körülményeit és érzelmeit, és azt mondják: ‘Uram, annyira gyenge vagyok, nem maradt semmi erőm.’ De Én azt mondom nektek, hogy nemcsak felfrissítelek titeket és természetfeletti módon megerősítem az eltökéltségeteket, hanem a hit mélyebb helyére is hozlak titeket.

Ahol hegyek jöttek és helyeztek rátok nagy nyomást; ahol a természetes világ körülményei ordítottak hangosan; ahol az ellenség gúnyos megjegyzéseket tett látszólag minden irányból, ott Én természetfeletti módon megerősítem a hiteteket, és az elváró reménykedés új szintjére hozlak titeket. Ahogy odafordultok, hogy Rám nézzetek, ahogy Engem néztek, Én magasabb szintre léptetlek titeket az elváró reménykedésben, és látni fogtok tőlem a következő napokban és hónapokban egy még nagyobb erődemonstrációt a hegyek lerombolásával. Egy nagyobb szintlépést fogtok tapasztalni az elváró reménykedésben arra vonatkozóan, hogy mit tudok megtenni. Mert az ellenség nagyon sokakat próbál lekorlátozni ebben az órában a csábító gúnyos megjegyzéseivel és a hangos fecsegésével szellemben, hogy arra csábítson titeket, Én népem, hogy egyetértsetek az ő hazugságaival, valamint hogy behúzzon titeket a hitetlenség helyére és ott is tartson titeket. De Én azt mondom nektek, hogy e közben a megfeszülés közben lelepleződik a hitetlenség, hogy meg lehessen térni belőle, és mélyebbre kerüljetek az Én igazságomban, viszont ebben a megfeszülésben egyre több helyet csinálok a hitnek, hogy fel tudjon kelni bennetek.

Ahol az ellenség eljött, hogy késleltesse és ellopja a hiteteket, Én azt mondom, hogy éhséget bocsátok ki az Igém iránt, úgy mint még soha, és mélyen beleviszlek titeket egy Biblia-ébredésbe. Mélyebbre hozlak titeket az Igém természetfeletti erejének a megtapasztalásába, ami széttöri a láncokat, gyógyít, hegyeket egyenget ki, és utat készít ott, ahol látszólag nincsen út. Ahol az ellenség megpróbált láncok között tartani a természetes világ körülményeinek a nehézsége által, ott egyre jobban ráébresztelek téged a hatalmadra és a pozíciódra a mennyei helyeken (Efézus 2:6). Ahol sokan úgy éreztétek, hogy csak azért harcoltatok, hogy egyáltalán ‘hitben maradjatok’, Én azt mondom, hogy most lesz az életetek legnagyobb visszatérése, a Szellemem ereje által a hit területén.

Annak a napjai, amikor azért küszködtetek, hogy hinni tudjatok és hogy kitartsatok, már csak egy távoli emlék lesz, ahogy igen mély és mélyreható átéléseitek lesznek Velem és az Igémmel: mivel nemcsak helyreállítalak és megerősítelek, hanem a reményteli várakozások természetfeletti fordulatába helyezlek el titeket, amelyben elkezdtek vízen járni Velem. Én népem, Én behozlak titeket az Igémen járás helyére, úgy, mint még soha ezelőtt, és ahol meglátjátok, ahogy a lehetetlenek leborulnak az Én nevem előtt. Ahol sokan úgy éreztétek, hogy a hullámok csak dobálnak és elborítanak, Én azt mondom, hogy most már nemcsak a vízen fogtok járni Velem, hanem a hit és az elváró reménykedés megerősítésében fogtok haladni, hogy meglássátok, ahogy megteszem azokat, amiket csak Én tudok megtenni.

Ó, milyen elváró reménykedést fokozok fel bennetek, Én népem, amely egyre több helyet csinál az Én isteni információim és stratégiám számára az előttetek álló napokra nézve! Ahol az egyik hegy a másik után azt éreztette veletek, hogy meg fog állítani titeket, ott Én kihirdetem, hogy az Én stratégiám és információim hallásának és átvételének a nagyobb napjaiba léptek át, hogy ÚGY LEGYETEK MOZGÁSBAN VELEM a földön, mint még soha ezelőtt. A mozgósítás mélyebb területeire léptek át Velem, valamint a Szellememben való lendületbe, amihez nem volt még hasonló. Meglátjátok az előttetek álló napokban a Szellemem nagyobb volumenű mozgósításait bennetek és az életetek által, amelynek az lesz a következménye, hogy FELKAP TITEKET A GYORSÍTÁS SZELE, hogy FELKELJETEK ÉS ÉPÍTKEZZETEK!

Én népem, ne csüggedjetek el, és ne fogjon vissza titeket az, hogy vannak látszólag ‘beteljesületlen várakozások’. Az önátadás mélyebb helyére hívlak titeket a természetfeletti szintlépésében az elváró reménykedés terén, ami arra irányul, amit ebben az órában fogok cselekedni. Mélyebbre hívlak titeket az önátadásnak erre a helyére, és ahogy mélyebbre léptek az alárendelés helyén, egy magasabb perspektívából fogjátok meglátni azt, amit eddig cselekedtem, amit most cselekszem és amit most készülök megtenni.

Azt mondom nektek, hogy sokan vagytok egy ideje az életetek harcában a beteljesületlen várakozások miatt. Az ellenség megpróbált elcsábítani és rávenni, hogy maradjatok meg a fájdalomban és a bánkódásban. Rázzátok le! Azt mondom nektek, hogy rázzátok le magatokról, és tudjátok meg, hogy Én nagyobb napokra vezetlek titeket Énbennem, mint amilyenben valaha jártatok. Amikor nem a természetes világtól függtök és nem az határoz meg titeket, hanem az határoz meg, hogy Én ki vagyok, és hogy mi az, ami BENNEM lehetséges. Azt mondom nektek, hogy újonnan adjátok át magatokat, és ne a harcra nézzetek, hanem FIGYELJÉTEK MEG, ahogy magasabb szintre emelem az elváró reménykedéseteket ebben az órában, mert ÚJ TERVRAJZOK ÉRKEZTEK HOZZÁTOK. Harc, harc, harc visszhangzott hangosan körülöttetek: de Én azt mondom nektek, hogy figyeljétek, amit Én beszélek, és meg fogjátok hallani, ahogy a hangom mennydörög: ‘TERVRAJZ, TERVRAJZ, TERVRAJZ.’ Sokatok harcainak a nagy részét amiatt a tervrajz miatt kellett vívni, ami a valaha látott legnagyobb mozgósítások közül fog néhányat előhívni.

Az Én bölcsességem hallásának és átvételének a napjaiba léptek be, és ezek olyan napok, amilyenek még soha nem voltak. Továbbra is helyezkedjetek el Előttem napról napra, és kérjétek az Én bölcsességemet (Példabeszédek 8:34-35, Jakab 1:5). Tudjátok meg, hogy lerázok és letörök MINDENT, ami hátráltatta az elváró reménykedéseteket. Nemcsak megszabadítalak titeket, hanem az elváró reménykedésnek és az Igém kijeletéseinek az új szintjére hozlak titeket, ami helyet fog készíteni a Szellemem néhány legerőteljesebb munkájának, amilyeneket még soha nem láttatok. Álljatok készen! Itt az idő szintet lépni!”


Forrás: Lana Vawser Ministries

Fordítás: Országh György / Prófétai Napló

Borítókép: Microsoft Designer AI kép, Országh György/Prófétai Napló készítésében

Ha te is szeretnéd, hogy minél több ilyen üzenet kerülhessen a Prófétai Naplóba, és támogatni szeretnéd a speciális prófétai fordítások szolgálatát, azt örömmel és köszönettel veszem! Ide kattintva találod a támogatási lehetőségeket.


Discover more from PRÓFÉTAI NAPLÓ

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Közzétéve: Országh György

Szerkesztő