Isten egyértelmű látást adott neked, de elkezdtél visszaesni a buzgóságodban – Ann Wanjiku

Ann Wanjiku (Grace Favor),

2024. 10. 08.

Látok valakit. Isten egy nagyon egyértelmű látást adott neked. NAGYON LELKES voltál. Dicsérted Istent azért, hogy kijelentette neked az életedre vonatkozó tervét, és nagy buzgalommal kezdted megvalósítani az Istentől kapott megbízatásodat.

Viszont azt hitted, hogy a gyümölcsök gyorsan meg fognak mutatkozni. Sosem gondoltad, hogy ilyen hosszú lesz az út, és ilyen sokáig nem lesznek még kézzel fogható eredmények.

Most már elkezdtél visszaesni a buzgóságodban. A megfáradtság és a csüggedés kezd kialakulni benned. Az ördög suttog a szívedbe, azt sugallva, hogy talán nem is Istent hallottad eredetileg. Hogy azoknak, akik azt mondták, hogy tévedésben vagy, talán igazuk volt valamiben.

Elkezdted összeszámolni mindazt, amit befektettél, mindazt, amit elvesztettél, és mindazt, amit feláldoztál. És most összehasonlítod azzal, amit gyümölcsként kaptál. És össze vagy zavarodva. Tele van a szíved kérdésekkel. Azt sem tudod, hogy ezután még mire számíthatsz egyáltalán.

De eljutottál idáig. Ha most feladod, akkor azt sem fogod tudni, hogy mit fogsz újra megtenni, mivel már annyira mélyre eljutottál. Részben ezért is van az, hogy még nem adtad fel. Azt kérdezed magadtól: “Jól van, fel is adhatom. De mi lesz utána? Már túl messzire eljutottam ebben!”

Isten szeretettje! Az Úr KULCSOKAT mutat nekem.

Ezekben az időszakokban, amikor gyümölcsnek vagy termésnek látszólag nem volt semmi jele, szellemi kulcsokat kaptál, amelyek a szellemi embered rejtett mélységeibe vezetnek. Isten Királyságának a titkaiból kaptál.

Emlékszel azokra a gyötrelmes éjszakákra? Nem voltak hiába. Isten az elrejtett embert kezdte felkészíteni benned. Kívül látszólag semmi sem történik. Belül azonban felkészítésben részesülsz. Az elkövetkezendő időszakokban pedig, amikor majd az Úr már elhelyezett téged egy másik helyen, akkor az, amit felhalmozott a bensődben, meg fog mutatkozni.

Legyél erős és bátor! Mert mindennek rendelt ideje és időszaka van. Megvan a maga ideje a vetésnek, és a maga ideje az aratásnak. Folytasd azt, hogy Isten jelenlétébe veted magad! Folytasd az engedelmességet! Legyél erős és bátor! Végy új erőt! Újulj meg!

VÉGHEZ FOGOD VINNI, ÉS JÓL FOGOD VÉGHEZ VINNI. Jézus Krisztus nevében.

Zsidó levél 10:35-36 EFO

Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok! Legyetek türelmesek és kitartók, mert miután mindent véghezvittetek, amit Isten akar, megkapjátok tőle, amit megígért!

Zsoltárok 73:26 EFO

Testem és szívem lehet, hogy cserbenhagy, de Isten mindig erős kőváram marad, ő az én örökségem örökké!


Forrás: https://www.facebook.com/share/p/ujEnUo3WCWBe42ya/


Discover more from PRÓFÉTAI NAPLÓ

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Közzétéve: Országh György

Szerkesztő