Pál apostol az AI-ra utalt a levelében?

Semmilyen konkrét magyarázatot nem füzőtt Pál apostol ahhoz a furcsa figyelmeztetéshez, amelyet a Galáciában élő szenteknek címzett — talán mert nem is volt fogalma róla, hogy konkrétan mit ír… Csak nem a jövőbe tekintve kapott üzenetet a mesterséges intelligenciáról?

Első olvasatra talán nem is akad meg az ember tekintete ezen a mondaton — a két megfogalmazott lehetőség közül a megtévesztő gonosz angyalok tevékenysége szinte mindenki előtt ismert, ezért úgy vagyunk vele, hogy tudjuk mire utal a szerző, így a másik opció már nem biztos, hogy különösebben elgondolkodtat.

De nézzük meg magát a kérdéses igeszakaszt közvetlenül a Szentírásból:

De még ha mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit hirdettünk, átkozott legyen.

Galata 1:8

Már abba is elég félelmetes belegondolni, hogy egy mennyből való angyal, akit Isten szent szolgájának tartanak az emberek, megtévesztő üzenetet hirdet. Pedig sajnos van erre lehetőség, talán csak a “mennyből” kifejezést kell jól értelmezni. Ez ugyanis nem feltétlenül jelenti azt, hogy Isten szolgájáról van szó, aki Isten mennyei birodalmából érkezik, hanem tulajdonképpen az “égből”, ami több szintű. Pál apostol a “harmadik égig” történő elragadtatás élményről tesz említést egy helyen (ld. 2Kor 12), úgyhogy ebből lehet következtetni arra, hogy van első és második is, ami már nem közvetlenül Isten trónja, vagy más szóval a mennyei “szentély”, hanem azok az alacsonyabb szférák, ahol a bukott angyali világ pozíciói találhatók – a Sátán angyalai, avagy a gonosz szellemi lények, akik Isten ellen fellázadtak, és ellenük van harca a szenteknek.

Mivel ez a harc mindennél fontosabb a lelkünk ellenségének, a legkifinomultabb módszerekkel igyekszik legyőzni bennünket. A 2Korinthus 11-ben olyan emberekről beszél Pál, akik úgy adják ki magukat, mintha Krisztus apostolai lennének, miközben valójában hamis apostolok. Előtte arról ír, hogy ezek másik evangéliumot hirdetnek és más szellemet közvetítenek. Habár sokan hivatkoznak másokra mutogatva a “hamis evangélium” felkiáltással, itt Pál apostol egyértelműen leírja a hamis evangélium fő jellemzőjét: az a hatása az emberekben, hogy “a ti gondolataitok is eltávolodnak a Krisztus iránti tisztaságtól és őszinteségtől”. Ez az igazán nagy probléma, nem pedig az, ha valakinek részben más meglátásai vannak az igéből. Attól még nem kell hamis evangéliumnak titulálni a tanítását, mindaddig, amíg Krisztushoz közelebb viszi az emberek gondolkodásmódját, és nem eltávolítja.

A probléma tehát úgy néz ki, hogy van az ellenség, a Sátán, akinek nemcsak gonosz angyalai vannak, hanem az emberek között is vannak szolgái. Ezt azzal szemlélteti Pál, hogy mivel a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát, ezért nem meglepő, hogy a szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat. Ezek az emberek, ahogy maga a Sátán is, mindent megtesznek azért, hogy megtévesztő látszatot keltsenek. Ezt többek között a beszédükkel, a szóhasználatukkal, vagy az emberek szemében bizalmat keltő stílussal, öltözködéssel tudják tenni. A bibliai szófordulatok önmagukban nem jelentenek semmiféle garanciát arra, hogy helyes a tanítás. Az a garancia, ha a Jézus Krisztushoz való őszinte ragaszkodásra serkenti az embert.

Mielőtt leírom azt is, hogy szerintem hogy jön ide az AI, meg kell említenem, hogy a Jézushoz való őszinte ragaszkodás egyértelmű, hogy nem valamelyik irányzathoz való ragaszkodást jelenti. Nem a kegyelem-tanítók és nem is a szentség-tanítók vannak közelebb az igazsághoz. Mára el kellett jutnia a hívőknek Magyarországon is arra, amit már sokszor, sok helyen elmondtam és leírtam, hogy nem végletekben kell gondolkodni, és nem a másik szegmensben lévő hívőket kell kinézni, hanem meg kell érteni azt, amit hangsúlyoznak, és azt is, hogy miért. Az evangéliumi kegyelem megértése és koncentrált beépítése a hitünkbe nagyon fontos a törvénykező szemlélettel és a félelemkeltő hamis istenképpel szemben. Ugyanakkor a szentségről szóló igei igazságok nagyon fontosak a szabadosság és az elvtelenség hibáinak az elkerüléséhez, ami szintén egy téves istenképből fakad. És igen, mindkét területen vannak túlzó tanítások, és sajnos a tévelygéstől való félelem miatt némelyek szinte kizárólag a túlzó, szélsőséges tanításaikat hangsúlyozzák, ezzel is elriasztva a többi hívőt a kiegyensúlyozott, normális igei gondolatoktól. Nem szabad azt hinnünk, hogy csak ezen a “kegyelem-szentség-tengelyen” lehetnek elcsúszások, téves tanítások, de erről most csak ennyit írnék.

Tehát az AI… Feltűnő, hogy Pál úgy fogalmaz, hogy “de még ha mi magunk”… Azt mondja, hogy neki se higgyenek, ha valamikor mást hirdetne. Voltak próbálkozások a visszaéléssel akkoriban is, most azonban a technikai fejlődés forradalmasította a lehetőségeket. Emlékszem, amikor tavaly láttam egy kisfilmet, amit mesterséges intelligenciával készítettek Donald Trumpról, mintha egy rövid dokumentumfilm lenne arról, hogy hogyan jutott el a legutóbbi választásokig és egy ayahuasca élmény hatására hogyan változtatta meg a szemléletét. Nyilvánvaló volt a megjelenítés alapján, hogy nem igazi, viszont félelmetes volt látni, hogy különféle jeleneteket dolgoztak ki arról, ahogy jön, megy, beszél, szokatlan dolgokat csinál… Nem beszélve a hangjának a hiteles utánzásáról, ahogy narrálta a képernyőn látható mozzanatokat az életében — persze ez is mind a mesterséges intelligencia műve volt, és aki egy kicsit is ismeri Donald Trumpot, nagyon eltért a valóságtól, mégis könnyen elhihető módon tárult elénk ez az “új” Trump.

Itt kell megemlíteni a deep fake módszert is, amellyel valódi emberekről készült videó vagy képek manipulálásával adnak a szájukba olyan szavakat, amiket egyszerűen úgy lehet látni, mintha tényleg ő mondaná, megfelelő szájmozgással, mimikával stb. Nem is tudom megfelelően leírni ezeket, bizonyára sokkal többet tudtok ti is ezekről.

Szóval szerintem nem véletlen, hogy a régi Károli fordítás úgy fogalmaz, hogy “ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok.” Habár a többi fordításban meg a görög szövegben nem találtam a “szinte” szót, úgy gondolom, nem tér el az apostol mondanivalójától. Egyrészt: akár ők maguk hirdetnének eltérő evangéliumot, akár egy angyal jelenne meg ilyen üzenettel, tudni kell, hogy nem Isten áldása, hanem átok hordozója, másrészt viszont azt is feltételezni kell, hogy csak úgy látszik, mintha az apostol beszélne… Bármilyen szokatlan (némelyek számára bizarr vagy csakis démonikusnak tudja elképzelni), de nincs kizárva valamelyik “szent” (Istennek már a mennyben élő szolgája) megjelenése. Csak hogy ne érjen felkészületlenül: az Újszövetség világképébe belefér, hogy valaki egy már eltávozott szentet lát, vagy annak az angyalát. (Erről nem írok bővebben, de gondoljatok csak Illésre és Mózesre a megdicsőülés hegyén.) És nyilván ugyanúgy lehetséges, hogy valaki egy megtévesztés kísértésének van kitéve — akár egy démoni szellem által, akár csak az adott ember fantáziája által… Ezért kell mindent megvizsgálni. Akár Pál apostolt “látjuk” valahol, akár egy mai keresztény szolgálót.

De visszatérve: az AI által adott lehetőségek tárháza kezd kimeríthetetlenné válni a mai világban. Ha összekapcsoljuk ezt a hologramok fejlesztésével, akkor nem csak a képernyőn, hanem azon kívül is lehetnek ilyen mesterséges “jelenések”.

Ezek miatt szeretném azt a figyelmeztetést adni, hogy akár deep fake gyanús valami, akár nem, semmi újat se fogadjunk megvizsgálás nélkül, eszetlenül. Minden helyzetben legyünk józanok, és törekedjünk minél jobban megismerni és átvenni a Szentírás által elénk tárt egyszerű evangéliumi gondolkodásmódot, azzal a lelkülettel, hogy Jézus Krisztus iránt legyen bennünk tiszta és őszinte kötődés. Az igazi Pál apostol ezt tanította.

Országh György


Discover more from PRÓFÉTAI NAPLÓ

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Közzétéve: Országh György

Szerkesztő