Pride-problémák

“Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.”

Avagy a szivárvány is legyen végre kizárólag Isten üzenetének a szimbóluma, itt a földön, mint a mennyben.

A Pride felvonulás témája jóval több annál, minthogy az emberek felvállalják a hagyományostól eltérő nemi orientációjukat.

Gyenge érvek, meddő viták

A szivárvány természetadta szimbólumának használatával alapvetően a sokszínűségre hívják fel a figyelmet, ami elég gyenge érv lenne önmagában a homoszexualitás beemelésére a heteroszexualitással egyenrangú pozícióba az emberiség értékrendjében.

Hiszen a szivárványívben például a sárga szín ugyanolyan értékű, mint a piros, mert a fehér fény egyenértékű alkotó elemei, ezzel szemben a heteroszexuális párok életében rejlő, természetes lehetőségeket meg sem tudja közelíteni az ettől eltérő (homoszexuális stb.) életmód tartalma. Nyilván ilyenkor vannak érvek pro és kontra, főleg ha az érzelmek és a szeretet jön szóba, és ez sokszor meddő vitákhoz vezet (különösen amikor egy-egy keresztény házaspár életében előforduló agressziót vagy hűtlenséget látjuk). De ha a gyermekszülés csodáját vesszük (nem arra gondolok, ami az utóbbi évek elég ciki, elvárásokra épülő propagandájával láttunk, hallottunk, hanem csak úgy, természetesen), akkor egyértelmű, hogy nem tud versenybe szállni ezzel semmilyen “nem-konzervatív” kapcsolati forma.

Emellett, habár tudjuk, látjuk a sok csődöt mondott, súlyos problémákkal küzdő házasságokat — igen: a hitvalló keresztények között is –, biztos, hogy ti is sokan ismertek olyan családokat, ahol a legtermészetesebb biztonságot adja az apa és az anya jelenléte.

Nem az a célom a fent írtakkal, hogy szépen felmondjam a konzervatív leckét, hogy bizonyítsam: megtanultam a házi feladatot jó keresztényként. Inkább fel akartam vezetni a Pride-problémák egyik ismert oldalát, hogy most más oldalakról is megnézhessük, és elgondolkodhassunk a tennivalónkon — a további házi feladatokon.

Istenre hivatkozás, így vagy úgy

A szivárványról megy a vita, mi, keresztények kezdjük visszakövetelni magunknak a szimbólumot, de legalábbis a bibliai mondanivaló kontextusába akarjuk visszahonosítani, nagyon helyesen. Végülis nagy vonalakban, egy bűnös életforma igazolásának lett a jelképe, miközben a Szentírás szerint az első megjelenésekor elmondta Isten a funkcióját: emlékeztetőül van, hogy nem pusztítja el az emberiséget újra az özönvíz.

A bibliaismerő emberek itt legalább két fő vonást fedezhetnek fel: a kegyelmet és az ítéletet, egymás mellett.

De ha nagyon őszinték vagyunk, tudjuk jól, hogy ezekkel a közismert bibliai kijelentésekkel nem csak a hívő keresztények vannak tisztában, hanem az emberek általában is elég tájékozottak ezen a téren. Sokkal többen hallottak Noé bárkájáról és az ahhoz kapcsolódó történetről, mint ahányan konzervatív kereszténynek vallják magukat.

Ez pedig azt jelenti, hogy a szivárványos zászló lobogtatása, még ha valamennyire tudat alatt is, de egyfajta isteni szempontra való hivatkozás: Ő nem akar megítélni, mert megígérte, hogy megkímél, még ha ugyanolyan bűnösök vagyunk is, mint az akkor elpusztult emberiség.

A szivárvány jelképéhez való ragaszkodás egyfajta hit. Szellemi jelentősége van, bármennyire nem hangoztatják. Ítélet helyett elfogadás, békén hagyás, kegyelem.

Többet üzen

Habár ez a megfogalmazás igei húrokat pendíthet bennünk, mégis, ha reálisan szemléljük az ehhez kapcsolódó megnyilatkozásokat, tisztában vagyunk vele, hogy ennél többet kérnek, akik a Pride eszméjét képviselik. A büszke felvonulás tolerálását követelik, és (még ha demagógnak is tűnik itt a részemről a kapcsolás) a legbetegebb Drag queen figurák pozitív fogadtatását várják el. (Igen, ők azok, akik más országokban nyíltan vállalják, hogy óvodákba járnak érzékenyíteni, vonaglani, még ha “nem is olyan sok” van ebből.)

Mielőtt demagóg erőltetett gondolatkapcsolással vádolna bárki, vegye figyelembe, hogy amikor például a nácikról van szó, akkor a keményen nemzeti érzelmű, más népeket kirekesztő, lekicsinylő emberektől, politikusoktól mennyire óvni szoktak, mondván, hogy így kezdődött a huszadik század rémálma is. És szerintem igenis joggal mondják ezt. Ugyanúgy, ahogy joggal óvjuk az LMBTQ eszmétől és lehetséges hatásaitól is az országunkat. Itt is egyelőre csak felvonulások, demonstrációk vannak. Mind a kettő ideológia potenciális veszélyt hordoz.

Nyilván, azok számára, akik nem a bibliai hit és értékrend alapjáról kiindulva olvassák ezeket a sorokat, nem túl meggyőző a gondolatmenetem, de nem is az ő győzködésük a célom. A keresztényekhez szólok.

Tudat alatt

A szivárvány lobogtatása, festése, magukon viselése egy hit képviselete. Egy másik hité. Egy olyan hité, ami a Pride egyszerű felvonulói számára azt jelenti, jelentheti tudat alatt, talán titokban, hogy ha van Isten, aki tényleg szeret, ahogy ezek a keresztények mondják, akkor Ő nem fog lesújtani ránk, elítélni minket, megvetni minket, bántani, piszkálni, gúnyolni, megalázni, elutasítani.

Csak szeretni.

És ebben az alap igényükben, valljuk be, igazuk van.

Nem, nem lerágott csont ez a téma.

Az a lerágott csont, amit úgy szoktunk mondani, hogy “Isten szereti a bűnöst, csak a bűnt gyűlöli”. És miközben bibliai tartalommal mérve való igaz ez a megfogalmazás, az ezt szajkózó keresztények sokszor semmi többet nem tudnak bizonyítani Isten ilyen szeretetéből, helyette a saját tehetetlenségükről és szeretetlenségükről tesznek bizonyságot az újabb és újabb “buzizással” és embertársaikat megvető egyéb megnyilatkozásaikkal. Habár vallják, hogy Istent ismerik, de a cselekedeteikkel tagadják. (Pál Tituszhoz írt levele ihletett meg itt, 1:16.)

Van probléma: a vehemens keresztények is és a vehemens LMBTQ pártolók is a másikra mutogatnak, gonoszt kiáltva.

És van, amikor mind a kettőnek igaza van.

Nem csak a fröccsögő, buzizó, irgalmatlan ítéletet hirdető keresztények tudnak gonoszak lenni, hanem a szóforgató, finomkodva lehülyéző, minden keresztényt beskatulyázó és a kozervatív értékrendű embereket szapuló modern liberális szószólók is.

És emellett ott vannak az egyszerű gondolkodású, őszinte emberek, mindkét oldalon, akik a fentebb említettek befolyása nélkül nagyon jókat tudnának beszélgetni egymással, értelmesen, tisztelettel.

Ne értsetek félre, nem azt mondom ezzel, hogy akkor minden jól van így, ahogy van, csak dumáljunk egy jót, és kész. Nem, és nem is tudna egyébként így lenni, ilyen nyugodtan megbeszélve a dolgokat, legalábbis nem túl sokáig. Mert vadbarmok mindig is lesznek közöttünk, sajnos mindkét oldalon.

Miket nem veszünk észre

Nem vesszük észre, hogy többről van szó. A Pride felvonulásnak örülő emberek sem veszik észre, hogy nem csak a saját elfogadottságuk a tét — hogy végre felvállhatják, amit eddig titkoltak, és ezzel enyhítik a rájuk nehezedő lelkiismeret-furdalást, mert épp az ellenkezőjét élhetik meg: büszkék lehetnek. Hanem az, hogy mennyire engedik, hogy kihasználják őket azok, akiknek érdekében áll ez.

Nem vesszük észre — de főleg a keresztényeknél baj, ha így van — hogy egyáltalán nem emberek ellen van harcunk. Ez egy szellemiség, amely át akarja formálni az emberek értékrendjét, méghozzá (nyilván nem a sok esetben ártatlan lelkű, egyszerű felvonulók által) erőszakosan, másokat megalázva, kirekesztve, megsemmisítve. De ha ezt látjuk, akkor kell, hogy tudjuk: a harcunk csakis szellemi lények ellen van (Efézus 6).

Utálnám, ha muszáj lenne felhoznom ebben a cikkben azt a szót, ami “pol”-lal kezdődik és “itiká-“val végződik. Kénytelen vagyok megpendíteni a gondolatot, de mindenki érti, hogy miért — azért, mert az a hatalmi játszmák színtere. A mára már korrupcióval és kettős mércével teljes mértékben elhiteltelenített hatalmi mandátumok munkaterülete. Amelyek eredetileg Istent szolgálni hivatottak, miközben egyre több ezzel ellentétes vonás jelenik meg ezen a színtéren. És az e világ fejedelme, ahol tudja, beteszi a lábát. De az a probléma (az ő általa agyafúrtan kreált probléma), hogy nem csak a torz identitást erősítő ideológia által, az Isten tökéletes elveinek a felrúgásával, az emberek lelki világának a rombolásával, az erkölcsi értékek meglopásával és kiforgatásával fejti ki a hatását, hanem a képmutató keresztények lelkületébe belopózva szintén gyakorolja a befolyását, a keresztényi erőltetett mosolyok mögött húzódó, bűzölgő gyűlölettel, mindezt a bűnösöket szerető de a bűnt gyűlölő Istenre hivatkozva, ami mint szlogen, sajnos ma már bármire is alkalmas.

Nem akarom kihagyni, hogy emellett igenis vannak, akik mindezt nem a fent írt módon, hanem Isten szeretetével, bölcsebben teszik, (vagy próbálkoznak), amiért tisztelet illeti őket.

Javaslat a megoldásra

Nehéz lezárni ezt a gondolatsort, de egy javaslattal megkísérlem:

Az Úr nevének a képviseletét végezzük átgondoltan, nem görcsösen, nem szolgeneket hajtogatva, hanem egyszerűen a szívünkből jövő őszinte szeretetet tudatosan átadva, értelmesen átbeszélve a valódi problémákat, megkülönböztetve az egyszerű embereket az ideológiák erőszakos képviselőitől, Isten jóságával vonzva azokat, akiket veszélyben látunk, a szabadító igazsággal (János 8:32), mindezt azzal a hittel, hogy ha minden dolgunkat tiszta szeretetben visszük véghez, akkor a mi munkánk nem lesz hiábavaló az Úrban.

Még egy gondolat: a kétféle bűn

Nem hagy nyugodni még egy gondolat, ha már özönvíz és szivárvány:

Isten a szivárványt megoldásnak adta: de nem a bűn helybenhagyására, hanem a szövetség deklarálására (1Mózes 9). És pont ekkor, az özönvíz után, a szivárvánnyal megpecsételt, Isten és ember közötti szövetség megerősítése után, történt egy eset, ami azonnal kétféle bűnről szólt.

Noé a szőlő új terméséből bort készített, és úgy beivott az öreg, hogy meztelenre vetkőzött a sátrában. Mértéktelenség, részegség, ráadásul szégyentelen mezítelenség róható fel neki, noha ekkor már talán nem is tudta, hogy mit cselekszik. A másik vétek azonban nagyon más jellegű volt: a három fia közül az egyik meglátta az apja meztelenségét, és ahelyett, hogy betakarta volna, tisztelte volna az apja emberi méltóságát, széjjelkürtölte, megszégyenítette.

Nyilván nem közvetlenül ugyanarról szól a történet, mint a jelen témánk, de úgy vélem, könnyű meglátni a lelkületi párhuzamot. Ez a bibliai beszámoló egyáltalán nem arra buzdít, hogy nem számít a bódulat és a szemérmetlenség. De nem is arra, hogy aki ebbe belekerül, azt megszégyenítve kellene kezelni. Hanem arra, amit a két másik testvér tett: a szégyent eltakarva védték az apjuk emberi méltóságát.

Nem ünnepelték a közerkölccsel ellenkező helyzetet, nem mondták, hogy mindegy — viszont többet tettek, mint ami akkoriban szó szerint meg volt parancsolva nekik. A szívükbe írt Isten törvényét követve bizonyságot tettek arról, hogy ha odafigyelünk, akkor Istent sokkal hitelesebben képviselhetjük, mintha önigazultan, kiabálva mutogatnánk a vétkesekre. Mutassunk inkább a bennünk élő Istenre, a tiszta és erőteljes szeretet tökéletes bölcsességével — az Isten és ember közötti aktuális szövetség tiszta és erőteljes üzenetével, Jézus Krisztus evangéliumával.

Országh György
szerkesztő, Prófétai Napló

---

Borítókép: Prófétai Napló / Chat GPT