Lana Vawser
2025. 11. 24.
AZT HALLOTTAM AZ ÚRTÓL, HOGY “NE LAPULJ MEG, MOST JÖSSZ ELŐ!”
Az elmúlt héten fokozódó szellemi hadviselést érzékeltem sokak ellen. Ezek az emberek azt érzékelték, hogy felfokozódott az ellenük forduló ellenállás és szembenállás, én pedig éreztem azt a nyomást, amit a rettentés, a félelem, az erős csüggedés és a kétségbeesés okoz, amelyek sokakat próbálnak megkötözni éppen most.
Ahogy közelebb hajoltam az Úrhoz, és figyeltem a szívét, ezt hallottam Tőle:
“Ne lapulj meg, most jössz elő!”
Láttam, ahogy ez az intenzív nyomás sokakra rátámadt számos irányból, és hallottam, ahogy sokan kiáltoznak, hogy hogyan érzik magukat a támadás súlya “alatt”. Erős volt a nyomás, hogy lekuporodjanak, visszahúzódjanak, összegubózzanak, meghátráljanak, letegyék az eszközeiket és kompromisszumot vállaljanak az Úrtól kapott tervezet kivitelezésében.
Ahogy az Úrhoz hajoltam, és figyeltem, a 121. zsoltárt hallottam hangosan a Szellemben.
Felnézek a hegyekre: vajon honnan jön számomra segítség?
Az Örökkévaló küld nekem segítséget, a Menny és Föld Teremtője!
Nem hagyja, hogy lábad elcsússzon, szüntelen virraszt fölötted, nem alszik el!
Bizony, ő vigyáz Izráelre, nem szunnyad, nem alszik el!
Az Örökkévaló vigyáz rád, ő védelmez téged jobb felől, hogy ne ártson neked sem nappal a nap, sem éjjel a hold.
Megőriz téged az Örökkévaló minden bajtól, bizony, megőrzi lelkedet!
Az Örökkévaló őriz téged, mikor elindulsz, és mikor hazatérsz, ő véd most és ezentúl örökké.
“Én népem, nézzetek fel, nézzetek fel, magasztaljatok és imádjatok Engem, mert Én vagyok a ti segítségetek, a menedéketek, az erősségetek. Zárjátok ki a zajt, fordítsátok el a tekinteteteket a csatáról, és nézzetek fel Rám. Imádjatok Engem, nézzetek Engem, mert itt nagy, természetfeletti megerősítés és életképes rugalmasság van, amit előhozok bennetek ebben az órában, a kezem ereje által.
Azt mondom nektek, hogy ahol az ellenség megkísérel káoszt hozni, és ez a káosz olyan, mint egy vészesen fölöttetek lebegő felhő; azt mondom nektek, hogy nézzetek Rám, emeljétek fel a szavatokat Hozzám, mert honnan jön a ti segítségetek? Mert Én már megadtam nektek a győzelmet, és a vihar fölé hozlak titeket a rálátásotokban és a fókuszotokban. Mert ti mennyei helyekre vagytok ültetve (Efézus 2:6), és egy nagy győzedelmeskedés történik ebben az órában — miközben áthaladtok, miközben Rám néztek, miközben nem lapultok meg –, azoknak a familiáris támadásoknak és familiáris szellemeknek a legyőzése, amelyek megpróbáltak korlátok közt, elrejtve és megkötözve tartani titeket.
Azt mondom nektek, hogy mélyebbre vezetlek titeket ebben az órában az Ötvös kohójának a tüzébe, hogy megtérjetek és lerázzátok azt, amiben a figyelmetek és a szívetek olyan dolgokhoz alkalmazkodott, amik nincsenek összhangban Velem, azzal, amiket mondok és az Igémmel.
Azt mondom nektek, hogy talán érzékelitek, látjátok és érzitek is a káoszt magatok körül, de ahogy kizárjátok a zajt, ahogy mélyebbre jöttök a titkos helyre, és Rám néztek, és figyeltek arra, amit mondok — a győzelem helyéről dicsőítve — meg fogjátok látni, ahogy a káosz felhője szétszakad, és Én a TISZTÁNLÁTÁS új szféráiba hozlak titeket az új fejezetben. Ahol úgy éreztétek, hogy mindenhol körbevett a káosz, azt mondom, hogy behozlak titeket azokra a mélyebb szférákba, ahol megismeritek a békességemet, a salomomat és az erősségemet a győzelemben. Azt mondom nektek, hogy ahol az ellenség megpróbál rávenni, hogy lapuljatok ebben az órában, azt mondom nektek, hogy ez az az óra, amikor egy a még nagyobb ELŐJÖVETELLEL léptek be abba, akik Bennem vagytok, és abba a rendeltetésbe, amit megírtam az életetekre.
Azt mondom nektek, hogy a küszöbön mindig felfordulás van. Ne bátortalanítson el a felfordulás, hanem nézzetek Rám, és lássátok meg, hogy most éppen magasabbra emelkedtek. Nézzetek Rám, és lássátok meg, amit bennetek cselekszem, ahogy kiképezlek, hogy erősen álljatok és hitben álljatok; hogy meghalljátok és felfogjátok, amit beszélek és amit cselekszem, és hogy bemenjetek a felismerés mélységeibe, ahol még nem jártatok. Ahol a zűrzavar megpróbált korlátok közé zárni, azt mondom nektek, hogy amint felkiáltotok egy dicséret kiáltásával, és ahogy Rám néztek, még tisztábban fogtok látni, mint valaha.
Azt mondom nektek, hogy ebben az órában kiemelten fontos, hogy figyeljtek arra, amit mondok, és amit kijelentek, és ne nézzetek a természetes világra, és ne fogadjátok el csak úgy azt, amit láttok. Mert azt mondom nektek, hogy sok mindent jelentek ki ebben az órában, ami rejtve volt az egyszerű tekintet előtt, és ez megpróbált keretek és korlátok közé zárni titeket. Ez egy nagy szabadulás órája, amikor nagyobb futásotok van mindazokban, amikre elhívtalak titeket ebben az időszakban.
Mert azt mondom nektek, hogy elhozom a FELISMERÉST AZ ÚTMUTATÁSHOZ, most azonnal. Böjtöljetek, imádkozzatok, és keressetek Engem, mert Én előhozom a FELISMERÉST AZ ÚTMUTATÁSHOZ erre az új fejezetre, amelybe most vezetlek be titeteket. Azt mondom nektek, hogy az ellenség megpróbálja elhozni az ÚTMUTATÁS ELTÉRÍTÉSÉT a ti életetekben, de Én leleplezem és megmutatom az ellenség taktikáit és cselszövéseit, miközben Hozzám jöttök, Én pedig nagyszerűbb helyekre is beviszlek titeket az útmutatáshoz szükséges felismeréshez, amit ebben az órában kaptok tőlem. Azt mondom, hogy bízzatok Bennem és bízzatok abban, hogy hová vezetlek és milyen útmutatást adok nektek. Mert Én ismeretlen helyekre vezetlek titeket. Még fel nem fedezett területekre vezetlek, ahol eddig még nem jártatok. Az örökség földjeire viszlek be titeket, amelyeket Én jelöltem ki nektek.
Az mondom nektek, Én népem, hogy Én beviszlek titeket — miközben figyeltek és odahajoltok a hangomhoz, és nem lapultok meg ebben az órában — az örökség földjeire, amiket kijelöltem nektek, és amelyek a bennem való rendeltetésetek részei. Azt mondom nektek, hogy azért fokozódott fel jelentősen a harc, mert új fejezethez érkeztetek az örökségetek földjeinek a FELFOGÁSÁBAN, amelyeket kijelöltem nektek. Óriások vannak az új földek kapuinál, de azt mondom nektek, hogy Én MÁR nektek adtam a győzelmet Énbennem. Ahogy ennek a kijelentésnek a helyéről indultok ki — hogy dicsőséges, győztes gyermekeim vagytok — ezekret az óriásokat megesztitek, mint a kenyeret (4Mózes 14:9).
Azt mondom nektek, hogy most élesítem a rálátásotokat. Megtisztítom a rálátásotokat. Megtisztítom azt, ahogyan láttok, mert a győzedelmeskedés és az előjövetel nagy pillanata van most. Annak az órája van, amikor felemelem a dicsőséges, győzedelmes Menyasszonyt, akinek viszont abba kell hagynia a lapulást. Együtt kell működnötök ebben az órában Velem és a Szellemem bennetek végzett munkájával, hogy magasabb szintű bátorsággal és merészséggel hozzon elő titeket, mint amit valaha tapasztaltatok. Frissen bemerítelek titeket a bátorságba és a merészségbe, hogy új feladatokba lépjetek be és az örökségetek új földjeire, amiket nektek készítettem.
A Szellemem esője hullik ebben az órában az útjaimnak való engedelmesség magjaira, amiből olyan gyümölcsözés és aratás lesz, amilyet még nem láttatok. Az Én esőm felfrissíti, megerősíti és bőven termővé teszi azokat a helyeket, ahol az Én épem letette a saját terveit, a saját útjait, elvárásait és feltételezéseit arról, hogy hogyan fogok munkálkodni, és hogy az milyen lesz. A vezetésemnek való engedelmesség magjait öntözöm most, amiből a Szellemem munkálkodása lesz és a kezemből származó gyümölcsözés, amely Hozzám fogja vonzani a tömegeket, hog yjöjjenek és megízleljék és meglássák, hogy ÉN JÓ VAGYOK! (Zsoltárok 34:8)”
Forrás: https://lanavawser.com/i-heard-the-lord-say-do-not-cower-you-are-coming-forth/
Fordítás: Országh György
Discover more from PRÓFÉTAI NAPLÓ
Subscribe to get the latest posts sent to your email.

