2012-ben és 2014-ben kaptam olyan prófétai látás részleteket, amelyek alapján az elmúlt évtizedben többször is jeleztem: az ukrajnai katonai események miatt (akkor még nem volt konkrétan háború) Magyarország északi és északkeleti részén különleges intézkedések lesznek, akár kijárási tilalomhoz hasonlók is, valamint hogy valamikor a nyugati országrész biztonságosabb lesz, mint a többi. (A linkre kattintva megtalálhatóak a korábbi posztok.)
Ezek a kijelentések arra szolgálnak, hogy meg ne ijedjünk, amikor bekövetkeznek, hanem tudjuk, hogy az Úr előre látta, és mindent kézben tart.
Ahogy Jézus is tanított a saját prófétálásával kapcsolatban:
“Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok… Ezeket pedig azért mondom nektek, hogy amikor eljön az órája, emlékezzetek rá: én megmondtam nektek.” (János 16:1,4)
Ahogy a hírekben már mindenki olvashatta, a napokban az Ukrajnában folyó háború közvetett okai miatt katonákat telepít a magyar kormány az energetikai létesítményekhez, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében a drónok reptetésére adtak ki tilalmat, amelyet helikopterekkel fognak ellenőrzés alatt tartani, illetve szükséges esetben kiiktatni.
Ha ennél komolyabb intézkedések lesznek, nekünk akkor sem kell megijedni, megbotránkozni, csalódni, hitehagyottá lenni, hanem meg tudunk maradni az Úrban való bizalmunkban és nyugalmunkban, mert tudjuk, hogy Ő átlát mindent, sokkal többet is annál, amit kijelent. Ezt természetesen Isten Igéjéből is tudjuk és hisszük. A prófétai kijelentéssel aktuális bátorítást és vigasztalást ad az Úr, hiszen sokszor szükségünk van a megerősítésre, különösen azért, mert a világban zajló események és hírek inkább csak gyengíteni akarnak bennünket.
Természetesen továbbra is az a dolgunk, hogy imádkozzunk Isten akarata szerint, hogy csendes és nyugodt életet éljünk, istenfélelemmel és tisztességgel.
És ne vegye el a figyelmünket a felfordulás ezen a világon, hanem végezzük tovább a munkánkat, egyáltalán ne féljünk, hanem éljünk Isten örökkévaló szeretetében, tanulmányozzuk Isten Igéjét, hirdessük az evangéliumot, figyeljünk oda egymásra és a testvéri szeretetre.
Országh György
Discover more from PRÓFÉTAI NAPLÓ
Subscribe to get the latest posts sent to your email.

