Hogyan éljünk csendességben?

Országh György

Sokan igyekeznek lenyugodni, hogy ne a zaj határozza meg a gondolataikat, az érzéseiket.

Isten igéje is erre tanít bennünket, hogy csendesedjünk el. Mégis sokszor újra és újra visszaszivárog a zaj az életünkbe, a zűrzavar a gondolatainkba, a bizonytalanság vagy éppen a düh, az indulat a szívünkbe és az érzéseinkbe.

Hogyan tudjuk úgy megélni a csendességet, hogy meg is maradjon?

Először is, a közismert ige, amely arra buzdít, hogy csendesedjünk el, egy fontos instrukcióval folytatódik:

“Csendesedjetek, és ismerjétek el, hogy Én vagyok az Isten…”

Az elcsendesedés valóban nagyon fontos lépés, de nem mindegy, hogy ebben a pillanatban hová fordul a fókuszunk. Mi nem csak tudjuk, hogy van Isten, hanem egy szívbeli mozzanattal lépünk tovább a már elért csendességünkben: elismerjük, hogy Ő az Isten.

Az elismerés egy meghajlás a Teremtő előtt, egy belső felnézés rá: felnézek rá, mert tisztelem, és nem tagadom, hanem elfogadom a tényt, hogy Ő áll mindenek felett. Komolyan veszem Őt, sőt ezt a valóságot szemlélem — igen, örülök neki, hogy ez így van!

Ő az Isten.

Egy másik oldalát írja le Pál apostol ennek a belső gondolati lépésnek, ennek a hozzáállásnak, amikor arra int, hogy rendszeresen szervezzenek imádkozásokat a hívők:

“Mindenekelőtt arra kérlek, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden fölöttesért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk, teljes istenfélelemben és tisztességben.” (1Tim. 2:1-2)

Nagyon fontos szem előtt tartani, hogy ilyenkor valójában az önmagunk szabotálása az, hogyha a nyugodt és csendes életet kérő imáink után újra átmegyünk a zajba. Hogyha a Timóteus-levél szerint megszervezett imaösszejövetel közben vagy után átmegyünk a világ zajába. Még akkor is, ha ez imádkozás formájában történik…

Most, amikor a világi hatalomért folytatott harc a tetőfokára hág, tegyük félre a jól ismert szólamokat, akár a keresztényeket a kereszténységükre hivatkozva politikai aktivitásra buzdító szavakat, és helyettük zárjuk a szívünkbe Isten tanításának a legfőbb irányvonalát. Ne csak beszéljünk a békességről, hanem szeressük a békességet.

Az igazságosságra való hivatkozás, mint a békesség előtti alapelv, nem írhatja felül ezt. Ezek nem egymással szembenálló elvek, hanem Istenben összefonódó igazságok. Pont, hogy az igazság és igazságosság szeretetének a jele lesz az, hogy a békességet is szereted.

Ne szeresd a zajt. Ezt döntsd el a szívedben.

Ez legfőképpen azért fontos, mert a világ így vagy úgy, el akar sodorni attól a tartalmas spirituális életformától, amit Istentől kaptál: a szelíd, csendes, nyugodt, békességes belső életből. Ne hagyd ezt senkinek és semminek.

Szívből szeresd a békességet, és kövesd azt.

---

46. zsoltár:

“Isten a mi oltalmunk és erősségünk; igen biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindulna is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe. Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela

Van egy folyam, melynek árja Isten városát örvendezteti, a Felséges szent hajlékait. Isten van benne, nem rendül meg; megsegíti Isten virradatkor. Nemzetek zajonganak, országok meginognak; ha az Úr kiengedi hangját, megolvad a föld. A seregek Ura velünk van, Jákób Istene a várunk. Szela

Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki pusztává teheti a földet. Háborúkat némít el a földkerekségen, íjat tör, és kopját ront, harci szekereket éget el. Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld is. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a várunk! Szela”

János 14:27:

“Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne féljen!”