“Mindenekelőtt tehát arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok és könyörögjetek minden emberért, járjatok közben és adjatok hálát értük! Imádkozzatok a királyokért és mindazokért, akik hatalmat kaptak, hogy nyugodt és békés életet élhessünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Ez jó dolog és tetszik Istennek, Üdvözítőnknek. Ő ugyanis azt akarja, hogy mindenki üdvösségre jusson és megismerje az igazságot. CsakBővebben:Bővebben: “1Timóteus 2:1-5”
Kategória tár:Általános
VIDEÓ – 15 éves a Prófétai Napló!
2010 márciusában indult ez a szolgálat, amelyet ma már több mint háromezren követnek. Tekintsétek meg az ünnepi videót, amelyben 13 percben szó esik néhány kiemelkedő tartalomról, interjúkról egy-egy kiemelkedő szolgálóval; arról, hogy hogyan indult és hogyan készül a Prófétai Napló, a szemléletről és más érdekességekről. Köszönöm mindenkinek az érdeklődést és a szeretetteljes visszajelzéseket, a támogatásotokat,Bővebben:Bővebben: “VIDEÓ – 15 éves a Prófétai Napló!”
Pál apostol az AI-ra utalt a levelében?
Semmilyen konkrét magyarázatot nem füzőtt Pál apostol ahhoz a furcsa figyelmeztetéshez, amelyet a Galáciában élő szenteknek címzett — talán mert nem is volt fogalma róla, hogy konkrétan mit ír… Csak nem a jövőbe tekintve kapott üzenetet a mesterséges intelligenciáról? Első olvasatra talán nem is akad meg az ember tekintete ezen a mondaton — a kétBővebben:Bővebben: “Pál apostol az AI-ra utalt a levelében?”
Városi istentisztelet Miskolcon
Közös városi istentiszteletet tart több miskolci gyülekezet március második hétvégéjén. A Miskolci Pásztorkör által szervezett rendezvény a tavaszi időszakban még egyszer, illetve az év második felében is többször meg fog ismétlődni. Ezekről az eseményekről a Keresztények Miskolcért nevű összefogás Facebook oldalán tud tájékozódni minden érdeklődő. A március 9-én, vasárnap 16:00 órakor kezdődő alkalom helyszíne azBővebben:Bővebben: “Városi istentisztelet Miskolcon”
Az elérhetetlennek tűnő álmok és tervek
Ann Wanjiku (Grace Favor) próféciája Kincsem, Habár az álmaid és a terveid elérhetetlennek tűnnek, és mindeddig nehéz volt tenni értük, Én most átadom neked az Én gondolataimat ezekről. Ezek valójában nem lehetetlenek, sőt az Én rád vonatkozó terveim és szándékaim sokkal magasabbak, mint a sajátjaid, amik valaha voltak. Az a veszély leselkedik rád, hogy mostBővebben:Bővebben: “Az elérhetetlennek tűnő álmok és tervek”
Új Lana Vawser menüpont a weboldalon
Bizonyára megfigyeltétek, hogy Lana Vawser próféciáit egy jó ideje rendszeresen lefordítom és közzéteszem itt a weboldalon, amit természetesen a facebook oldalon is kiposztolok. Most egy új funkció könnyíti meg Lana próféciáinak a megtalálását a Prófétai Napló oldalán: a fenti menüsávban egy új menüpont található, Lana Vawser elnevezéssel, és ha rákattintotok, akkor az összes eddigi LanaBővebben:Bővebben: “Új Lana Vawser menüpont a weboldalon”
Három hónap múlva tizenöt éves a Prófétai Napló – Ünnepeljük meg együtt 2025 márciusában!
Három hónap múlva lesz tizenöt éves a Prófétai Napló! 2010. március 4-én posztoltam az első cikket a Prófétai Napló elődjén, a Gyuri naplója blog oldalán. Ezt a prófétai szemléletű rövid írásomat ide kattintva olvashatjátok. Majd ugyanabban a hónapban elkezdtem rendszeresen lefordítani és posztolni Bill és Marsha Burns naponkénti üzeneteit, amelyeket azóta is mindennap olvashattok PrófétaiBővebben:Bővebben: “Három hónap múlva tizenöt éves a Prófétai Napló – Ünnepeljük meg együtt 2025 márciusában!”
Kamasz kereszténység
Ebben a rövid (4 perc 44 másodperc) videóban arról lesz szó, hogy a kereszténység néha olyan kamaszosan viselkedik, illetve, hogy mit kell tennünk amikor problémás ez a viselkedés? Nektek mi a véleményetek? Szeretettel várom a visszajelzéseiteket a Kapcsolat oldalon. Országh György, a Prófétai Napló szerkesztője https://videopress.com/v/hqZXDr1Y?resizeToParent=true&cover=true&preloadContent=metadata&useAverageColor=true
A keserű helyeket édessé változtatom
Lana Vawser2024. 10. 08. “Íme, én újat cselekszem. Most készül, hát nem tudjátok még? Igen, utat készítek a pusztában, és folyóvizeket fakasztok a kietlenben. A mező vadjai is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és struccok, mert vizet fakasztok a pusztában, folyóvizeket a kietlenben, hogy inni adjak választott népemnek. A népnek, amelyet magamnak alkottam, hogy hirdesseBővebben:Bővebben: “A keserű helyeket édessé változtatom”
Szentség és kegyelem? Kérdezd meg a dicsőítőket!
A kereszténységen belül újra és újra felüti a fejét a vita, hogy hogyan kell viszonyulunk a szentség kérdéséhez — nem-e törvénykezés, ha erről sokat beszélünk. Illetve a másik oldalon, a kegyelem témája nem visz-e túlzott szabadosságba, ha ezt helyezzük előtérbe. A két különböző nézetet hallva el szoktam gondolkodni: vajon nem látják ezek a testvérek, hogyBővebben:Bővebben: “Szentség és kegyelem? Kérdezd meg a dicsőítőket!”
