Egy kis kezdő lépés bizonysága

Tegnap elindult egy áttörés a Prófétai Naplónál – noha egészen apró lépésként.

Az eddig eltelt időben többször láthattátok az adománygyűjtésről szóló posztokat, és az erről szóló információkat, miszerint ezt a szolgálatot azért lehet fejleszteni és ezen a szinten működtetni, mert vannak, akik akár rendszeresen, akár csak egy-egy alkalommal, valamilyen összeggel támogatják az itt folyó munkát. Nagyon hálás vagyok értük Istennek, és nekik is! De tegnap egy olyan posztot tettem ki, amelyben munkatársat kerestem, egy kis kiegészítéssel… Mindeddig csak önkéntes segítséget tudtam elfogadni bárkitől, most azonban egy hitlépéssel elindultam abba az irányba, hogy habár most sem “munkadíjat” tudtam felajánlani, a segítség nagyraértékelése jeléül egy kisebb jelképes összeget, adományt szántam erre.

Több nagyszerű jelentkező közül sikerült megtalálnom az aktuális fordításhoz a munkatársat, akivel sikerült mindent nyélbeütni. (A lefordított anyagot hamarosan láthatjátok a Prófétai Naplóban, még egy kis előkészítést igényel.) A későbbiekre nézve pedig az a célom, hogy egyre többször történhessen ilyen…

Nos, ez egy “kis lépés” a Prófétai Naplónak, de nagy lépés egy hosszabb távú cél érdekében, hogy még jobban kiterjedhessen ez a munka, és újabb területek legyenek elfoglalva az ígéret földjén. Habár ez az összeg és a gesztus jelképes volt, ezzel a kezdőlépéssel mégis egy új, nagyszerű és nagyszabású látkép tárul elém, amit nem emberi erővel és hatalommal, csakis az Úr Szellemével fogok tudni megvalósítani.

Hiszem (és tapasztalom!), hogy az Úr benneteket is különleges módon használ. A támogatásotok — az imáitok, az áldásaitok, a bátorításotok és az adományaitok — rengeteget jelentenek mindezek megvalósításában! Tudom, hogy nem csak anyagi területen, hanem a közbenjáró ima területén is így működik ez: vannak, akik évek óta (sőt, kezdettől fogva!) hűségesen imádkoznak a Prófétai Naplóért, az itt végzett szolgálatért! Az Úr áldása legyen rajtatok, és fizesse meg sokszorosan nektek! Mindig szükség lesz erre a szellemi szolgálatotokra is!

Mindenkinek köszönöm a kitartó érdeklődést, visszajelzést és bármilyen hozzájárulást ennek a munkának a sikeréhez — az előbb említettek mellett a posztok megosztását, emailek továbbküldését, a biztató üzeneteket, és még sorolhatnám!

A további érdeklődésetekre és támogatásotokra számítva, az Úr céljaiért új területeken munkálkodva, testvéri üdvözlettel:

Országh György
szerkesztő, Prófétai Napló