Pancsinelló és mi – szürke foltot vagy csillagot érdemlünk?

pancsinelló_1280x720

Talán ismerjük Max Lucadónak Pancsinellóról – ‘Értékes vagy’ címmel –, és a többi famanókról szóló, gyerekeknek írt képes könyvét. A történet arról szól, hogy „a csinosak és jóvágásúak – azaz, akik simára csiszoltak és szépen festenek – csillagot kapnak, de akik kevesebbre képesek vagy ütött-kopottak, csak szürke pontokra számíthatnak. Pancsinelló is ilyen volt. Éli a fafaragómester segít a kis Pancsinellónak felismerni, hogy miként értékes ő. Függetlenül attól, hogy a többi foltmanó mit gondol róla…..”*

Ez a – véleményem szerint – messze nem csupán gyerekeknek íródott könyv végső soron kívánatossá teszi előttünk Éli – aki a Mennyei Atyát ábrázolja – látásmódját, miszerint mindenki ugyanannyira értékes. Ez a Szentírás átfogó üzenete is. Sokan tudnánk mesélni arról, hogy milyen mélységekből, önértékelési problémákból vagy épp az élet gondjaiból szabadított ki bennünket ez a látásmód.

A mese azonban arról is szól, hogy a foltmanók külső megjelenés és belbecs alapján „osztályozzák” egymást, amit mi is jól ismerünk, hiszen velünk is megtörtént már biztosan, hogy a sikereink, a pozíciónk, társadalmi hovatartozásunk, illetve sok egyéb más dolog miatt soroltak bennünket valahová.

Bár szívesen mondanám, hogy világunk – melyben az egyház is jelen van –, merőben más, mint a famanók országa, de sajnos ez nem így van. Olykor szívesen ujjal mutogatnánk másokra, a politikusainkra vagy különböző társadalmi csoportokra, akár más nemzetiségekre, hogy ők igen, tényleg megbélyegeznek másokat, azonban magunknak is fel kell tennünk a kérdést: mi a helyzet velünk vagy épp „házunk tájával”?

Vegyük egy kicsit nagyító alá ezt a romboló pecsétet, mely némelyikünk életében jelen van, és ami a szem számára nem biztos, hogy oly egyértelmű, mint a csillag vagy a szürke folt a mesében.

Amikor Isten Igéje beszél arról, hogy nekünk adta a Szent Szellemét, mint pecsétet (2Kor 1:22), akkor ezzel kifejezésre juttatta, hogy hozzá tartozunk. Ez a pecsét ugyanúgy láthatatlan, mint sok más, Istentől származó áldás. Ezek mellett az isteni „bélyegek” mellett azonban léteznek olyanok is, amelyeket mi emberek aggathatunk egymásra, amit a foltmanók is oly nagy előszeretettel tettek.

Talán nem is vesszük észre, hogy mi mennyiszer és milyen mértékben bélyegzünk meg valakit csak azért, mert nem tudunk vele egyetérteni, más szellemi fészekalja az illető, megsértett bennünket vagy épp a meggyőződésünkbe tiport bele, és tovább nem tudunk, vagy nem akarunk együttműködni vele. Bizony alkalmanként a haragunk vagy meggondolatlanságunk rossz tanácsadó lehet, de ha jobban belegondolunk, elgondolásunkat és tetteinket akár a Bibliából is alá tudjuk támasztani.

Mondván a Bibliában is találhatunk példát arra, amikor Pál sem tudott tovább együtt dolgozni Barnabással, összekülönböztek azon, hogy vigyék-e magukkal Márkot, Barnabás unokatestvérét a második missziós útjukra. Mivel nem tudtak közös nevezőre jutni ebben a kérdésben, útjaik különváltak (ApCsel. 15,36-41). Ha mi sem tudunk már együttműködni, akkor leginkább erre az igére hivatkozunk anélkül, hogy esetleg a szívünk mélyebb rétegeibe beletekintenénk. Ebben az igében egyáltalán nem szerepel semmi olyasmi, amivel egyébként egymást pocskondiázták, vagy megszégyenítették, megbélyegezték volna a felek. Egyszerűen elénk tárja a Szentírás, hogy egy adott ügyben nem értenek egyet, így útjaik különválnak.

Mivel az Ige is beszél erről a nagyon emberi dologról, a vitáknak emberi kapcsolatokat és szolgálatokat esetlegesen szétfeszítő erejéről, és maga Pál apostol is átélt ilyet, úgy gondolom, hogy ez a mi életünkben és szolgálatunkban is előfordulhat. Törekedjünk azonban a békességre és szeretetre az ilyen esetekben is. Még ha ez nem mindig megy egyik pillanatról a másikra, mindenképpen lehetséges – csak olykor időbe telik.

Én magam is estem ebbe a hibába, hogy olyan emberekről, akikről kósza híreket hallottam, hogy ezzel vagy azzal dolgozik együtt, ilyen és ilyen (veszélyes) a teológiai nézete, vagy épp nem fogadja el a tekintélyt – mert esetlegesen más véleményen volt, mint a pásztorai – bizony elhamarkodottan és a valós tények ismerete nélkül alkottam őket elmarasztaló véleményt. A hívő emberek között akadnak olyanok is, akiknek sokszor annyi elég, hogy a vezetőik bizonyos emberekről alkotott véleményét átveszik,  ami hozzánk is eljut, majd mi is beállunk a sorba, és ugyanúgy rányomjuk az illetőre a láthatatlan szellemi pecsétünket, a megszégyenítést, mint azok, akiktől eredetileg származott a hír. Sokszor pedig azzal igazoljuk – már ha tisztában vagyunk vele, hogy ezt tesszük egyáltalán –, hogy bizony nálunk van az igazság, hiszen ezt mondják többen vezetők, meg sokan mások is. A megbélyegzés sokszor úgy terjed, mint a pestis.

Majd ha már elég sokan fújják ugyanazt a megbélyegző véleményt egy emberről, akkor bizonyos rendezvényekre nem hívják meg – nem mintha ő annyira szeretne eljárni ilyenekre –, megszakítják vele a kapcsolatot, óva intenek más keresztényeket is a vele való találkozástól, a befolyásától pedig, mint a tűztől féltik az embereiket. Pedig lehetséges, hogy csak arról van szó, hogy más a véleményük – és az illető is Isten változás alatt lévő gyermeke.

Ahogyan a foltmanóknál is világossá vált, az értékességük nem attól függött, hogy melyik táborba tartoztak: a szürke foltosak vagy a csillagot viselők közé; azonban egy-egy ilyen szétválós történet arra is jó, hogy megértsük, Isten országa oly hatalmas, hogy mindannyian elférünk benne, és még munkánk is akad bőven. Nem az határoz meg bennünket, hogy épp „kivel” tartunk, vagy kivel nem. Természetesen a Biblia a józanságra, minden dolog megvizsgálásra is int bennünket – és tényleg léteznek olyanok, akiktől jobb tartózkodnunk –, illetve teljesen rendjén van az, hogy nem tudunk vagy akarunk együttműködni bizonyos emberekkel, de a megbélyegzést ki kell vennünk a szótárunkból. Mert ma mi bélyegzünk meg, de holnap lehet, hogy minket fognak!

Sokszor félreértések és a merőben különböző nézetek robbantanak ki ilyen elmérgesedő és izolációhoz is vezető megbélyegzéseket. Jó dolog, ha szem előtt tartjuk a gyermeki lelkületből fakadó jó szándékot egymás iránt, és a szeretetet akarjuk követni ebben is!

A megbélyegzéssel pedig együtt járhat a megszégyenítés, kiközösítés, elutasítás és vádaskodás. Arra pedig  ügyeljünk, hogy ezekkel az eszközökkel ne éljünk! Ha sok ember hallgat a szavunkra, a felelősségünk még nagyobb ezen a területen, hiszen a jóhiszemű emberek odafigyelnek arra, amit mondunk. Tehát nem csupán azért nem szabad ezzel élnünk, mert Jézus sem élne, és a Biblia sem tartja követendő példának, hanem azért sem, mert ezt mások átvehetik tőlünk.

Léteznek olyan „csoportok” vagy problémakörök, amelyek szinte majdnem automatikus módon maguk után vonják a stigmatizációt. Bár már egyre inkább elfogadottabb, ha lelki problémáinkkal pszichológushoz, pszichiáterhez fordulunk, bizonyos körökben ez vonhat maga után megbélyegzést. Egyes helyeken az elvált embereket bélyegzik meg, és a gyülekezeteinkben több helyen érezhető ez azokkal az egyedülállókkal kapcsolatban is, akik már nem a húszas éveik elején járnak. De gondolhatunk akár a prostituáltakra, szenvedélybetegekre, hajléktalanokra – melyikünknek ne futott volna át az agyán, hogy bizony maguknak köszönhetik azt, ahova jutottak, és már meg is bélyegeztük őket az előítéletünkkel?! Gyorsan ítélkezhetünk ezek felett az emberek felett anélkül, hogy bármit is tudnánk az életükről!

Gondoljunk csak bele, hogy mi lett volna, ha Dávid királyt az alapján ítélték volna meg, hogy házasságtörést követett el, sőt Betsabé férjét még szánt szándékkal a csata élvonalába is küldte, hogy meghaljon. Vagy eszünkbe juthat Mózes, akinek akkora volt az “igazságérzete”, hogy megölt egy egyiptomi embert. Netán Mirjam neve ugrik be, aki egy ízben Mózes ellen tüzelte a népet, elvitatva tőle a vezéri szerepet, és amiért Isten büntetését kellett elszenvednie. Ezeknek az embereknek a nevét meghallva azonban  nem a hibáik jutnak először eszünkbe. Illetve nem teszünk egyenlőség jelet közéjük és a vétkeik közé, és mondjuk azt, hogy nem többek, mint ezek a hibáik. Láthatjuk bennük a harcedzett vezért, a dicsőséges királyt (Dávid), vagy épp Izrael nagy vezetőjét, akin keresztül eljön a nép szabadulása (Mózes), vagy olyan prófétanőt, akinek nagy tekintélye volt a nép előtt (Mirjam).

Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy mindannyiunknak egyedi elhívása van, és ha saját hibánkból vagy mások félreértelmezései miatt megbélyegeztek bennünket, Isten akkor is azon munkálkodik, hogy ez a küldetés megvalósuljon az életünkben. Van kiút a megbélyegzettségből épp úgy, mint abból, hogy mi másokat megbélyegzünk!

Az Úr a népe között olyan egységet épít, ahol a különbözőségek jól megférnek, szabad tere van a „másságnak” – amennyiben az a bibliai keretek és értékrend mentén mozog –, és ahol a megbélyegzés nem létezik, mert a Szeretet uralkodik.


*Forrás:  Értékes vagy című könyv ajánlójának egy részlete
Kép: Képernyőfénykép a FÉK (Fiatalok az Élet Küszöbén) anyaghoz készült magyar változat videójáról