Eldobható árucikk az ember?

Kóber Ildikó a Magyarországi Set Free Movement koordinátora, az Élet Kenyere Alapítvány Életvezetési programjának vezetője. Azzal a felkéréssel kerestük meg őt, hogy a Prófétai Napló részére írjon egy cikket az emberkereskedelem ellen folytatott harcról.

kép

Kóber Ildikó

Napjainkban egyre több figyelemfelhívó kampánnyal találkozunk, amelyek az emberi jogok fontosságáról, a rabszolgaságról, az emberkereskedelemről, az áldozattá válásról szólnak.

Hihetetlen ezt ma, a XXI. században hallani, de tény: bár a rabszolgaságot a világ szinte minden országában hivatalosan eltörölték, mégis mindenhol élnek rabszolgák még napjainkban is. Árucikknek, tulajdonnak tekintve, megfosztva az emberi méltóságtól, korlátozva a mozgásszabadságban, a környezettől izolálva, kiszolgáltatva valaki(k)nek, aki(k) hatalmat gyakorol(nak) felette, ellenőrzés alatt tartva, fizikai és/vagy verbális erőszakkal, megtévesztéssel, manipulációval olyan dolgok megtételére kényszerítve, amit magától nem tenne meg.

Az emberkereskedelem, a modernkori rabszolgaság napjaink egyik legégetőbb problémája, ugyanakkor a leglátensebb is. A drog-és fegyverkereskedelem mellett a legprosperálóbb, leggyorsabban fejlődő, legnagyobb hasznot hozó bűnügyi ágazat.

Szomorú, de mi közöm van mindehhez?- gondolhatja a tisztességes, jogkövető állampolgár.

Sokkoló a válasz, de mi magunk tartjuk fenn a rabszolgaság intézményét. Akár tudomásunk van róla, akár nem, a mindennapi használati tárgyaink, élelmiszereink egy részét rabszolgamunkával, veszélyes munkakörülmények között, napi 14-18 órai munkával, verbális és fizikai fenyegetettség, személyi szabadság korlátozása mellett, megfelelő bérezés hiányában állították elő. Gondolkodjunk csak el, miért tudunk ruhát, halkonzervet, csokoládét, kávét, mobiltelefont (és a sort még hosszan folytathatnánk) egészen olcsón megvenni?

chains-19176_1280

Kép: Pixabay

Különböző felmérések más-más adatokat adnak, hiszen az áldozatok számát csak megbecsülni lehet. A Global Slavery Index becsült adatai szerint napjainkban világviszonylatban 40-50 millió, hazánkban 36 ezer ember él modernkori rabszolgaként.

A számok csak a jéghegy csúcsát jelentik, hiszen ez a fajta kiszolgáltatottság rejtve, bújtatva jelenik meg. Az érintettek nem mernek beszélni a problémáikról. Félnek a társadalom reakciójától, és szégyellik a velük történteket. Akik már személyesen megtapasztalták ezt az élethelyzetet, hallgatnak. Hallgatnak, és itt élnek köztünk.

BÁRKI lehet áldozat.

A férfiakat leggyakrabban a munka célú kizsákmányolás fenyegeti, amikor egy hivatalosnak látszó munkaszerződéssel külföldi munkát vállalnak. A kiutazás és a kinti tartózkodás első hónapjának költségeit a toborzó cég fizeti. Megérkezve kiderül, hogy a munka sokkal nehezebb, a körülmények sokkal szörnyűbbek, a megelőlegezett anyagi segítséget le kell dolgozni, ám ez az adósság valahogy soha nem csökken, inkább növekszik. Az útlevelet elveszik, nyelvismeret, pénz nélkül nem is tudnak kilépni a csapdahelyzetből. Ha mégis sikerül hazajönni, nem beszélnek a történtekről. Szégyellik, hogy így becsapták őket. A hatóságokhoz hiába fordulnak, a toborzó cég nem is létezik. A feljelentéssel, nyomozással járó kényelmetlenségeket nem vállalják, sem pénzük, sem idejük bíróságra járkálni.

Gyakori forma az adósrabszolgaság hazánkban is, amikor a ledolgozandó adósság fejében kell olyan munkát végezni, olyan körülmények között, amit magától nem tenne meg az áldozat. Előfordul, hogy szegény családok a gyermekeiket adják el az adósság fejében. Ez a fajta rabszolgaság még öröklődik is.

Vidéken gyakori a csicskáztatás. Rabszolgaként dolgoztatnak rendszerint otthontalanokat, vagy más magányos, család nélkül élőket, akiket embertelen körülmények között tartanak, éheztetnek, bántalmaznak, bezárnak.

A nőket leginkább a prostitúció fenyegeti, de fiatal fiúk is válhatnak áldozattá. A prostitúció itthon is jelentős, de nagyon sokan mennek önként vagy megtévesztés, kényszer hatására Nyugat-Európába. A külföldre irányuló emberkereskedelem magyar női áldozatai főként Amszterdam Piros Lámpás negyedébe, illetve Zürichbe, Németországba, Olaszországba, Írországba kerülnek és lesznek szexrabszolgák. A rabszolgaság helyzetébe emberkereskedelem útján kerülnek. Külföldön a nők még háztartási rabszolgaságba is kerülhetnek, ahol rosszabb esetben a szexuális szolgáltatás is a napi feladatok közé tartozik. Ez a forma azért különösen veszélyes, mert teljes izolációval jár, az áldozatnak esélye sincs kijutni a bezárt lakásból. Sokszor babysitteri állásra jelentkező lányok kerülenk ilyen csapdahelyzetbe.

Budapest utcáin naponta találkozunk a koldultatás áldozataival. Igen, bármennyire hihetetlen is, a koldusok egy része nem szabad akaratából végzi ezt a tevékenységet. Kényszerítik rá, elveszik a bevételét, bántalmazzák, ha nem kapott eleget, esetleg megcsonkítják, vagy más, maradandó sérülést okoznak neki, hogy nagyobb szánalmat keltsen, így több pénzt kapjon.

Az áldozattá válás folyamatában a legsérülékenyebbek a mélyszegénységben élők, az aluliskolázottak, a diszfunkciós családokban és különösen a gyermekotthonokban felnövők, az értelmi fogyatékosok, a kisebbséghez tartozók. A nők és a gyermekek. Sokszor nem is tekintik magukat áldozatnak, hiszen kora gyermekkoruktól fogva életük szerves része volt a fizikai és szexuális bántalmazás, a kiszolgáltatottság. Sokszor saját elhatározásukból, látszólag szabad akaratukból vállalják a pénzkeresetnek ezt a formáját, máskor megtévesztéssel, manipulációval, zsarolással veszik rá őket, vagy közvetlen, brutális erőszakot alkalmazva.

De miért nem tekintik magukat sokan áldozatnak? És miért gondolják azt, hogy szabad elhatározásukból vállalják ezt a munkát?

A bántalmazás, az erőszak, a hatalomgyakorlás, a kihasználás, a szeretetlenség, az értéktelenség érzése, a szégyen mindig is része volt az életüknek. A világból nem láttak mást, nem kaptak mást. Azt gondolják, ez a természetes. Többszörösen hátrányos helyzetük miatt nincs reményük egy jobb életre, nincs jövőképük. A szegénységből, az iskolázatlanságból, a múlt hatásaiból nem tudnak kilépni. De vágynak egy jobb életre. És amikor találkoznak egy látszólag könnyű és gyors pénzkereseti lehetőséggel, akkor saját elhatározásukból belevágnak. De döntésük a kényszerítő körülmények hatására született. Az erőszak nem ott és akkor lép az életükbe, amikor először vállalják a prostitúciót. Az erőszak már régen része az életüknek. Ezzel élnek, természetes számukra. Aztán amikor sok-sok év múlva, már teljesen elhasználódva mégis úgy döntenek, hogy elég volt, abbahagyják, és megpróbálnak “normális” életet élni, mint mások, rá kell döbbenniük, hogy nem megy. És visszatérnek. Újra és újra önként választják a rabszolgaságnak ezt a formáját. Valóban önként választják?

Az emberkereskedelem, a modernkori rabszolgaság egy tünet. Egy sokkal nagyobb probléma tünete. Egy megtört világban élünk. Megtört szívvel, megtört kapcsolatokban, szétesett családokban, szétzilált közösségekben. A “minden egész eltörött” társadalmában.

MINDENKI megtört. Nemcsak az áldozatok. A bűnelkövetők is. A felhasználók, a haszonélvezők is.

Mindannyian megtörtek vagyunk. Ez az igazi probléma, ez a rossz hír. Ez sokkoló, de életünk mégis a REMÉNYről szól. Arról a reményről, amit a feltámadt Jézus ereje ad nekünk.

Aki azért jött, hogy mindenkinek élete, sőt bővölködő élete legyen.

Aki azért jött, hogy TELJES szabadságot hozzon, nemcsak fizikai, hanem lelki, szellemi, érzelmi, mentális értelemben is.

Amíg életünk valamilyen területén fogságban, gúzsbakötve vergődünk, bármikor lehetünk áldozatok, elkövetők, felhasználók. Bárki lehet. Ez nem feltétlenül a mélyszegénységről és az iskolázatlanságról szól.

Hivatalosan az állam feladata a rabszolgaság felszámolása, ám nagy a szerepe az egyének, csoportok, közösségek összefogásának.

Vajon milyen részt vállalhat az egyház, a gyülekezet ebben a munkában? Hogyan tudják a keresztény közösségek a remény üzenetét átadni azoknak, akik egész életüket reményvesztetten élték?

Az egyik legfontosabb dolog, hogy beszéljünk erről a témáról.

Felvilágosítani, figyelmet felhívni mindenhol lehet.

De a probléma gyökeréről, a gonosz ÉLETET pusztító, és Jézus Krisztus szabadító munkájáról beszélni csak ott lehet, ahol értik a kegyelem, a szeretet nyelvét.

Ahol tudják, hogy a bűn része az életünknek, de Jézus épp ebből szabadít meg minket.

Ahol nincs ítélkezés, de van elfogadás.

Ahol nem sajnálkoznak, de együttéreznek, segítenek, tesznek.

Ahol gyógyító közösséget biztosítanak.

Ha az egyház, a gyülekezet elfogadó, befogadó szeretettel várja a sérülteket, az elbukottakat, akkor segít új jövőt építeni számukra. Segít a rehabilitációban, hiszen nem elég csak kimenteni az áldozatokat a csapdahelyzetből. Új életre van szükségük, gyógyulásra, szeretetre, Jézusra, őszinte emberi kapcsolatokra.

Minél több reményvesztett ember kap reményt, jövőképet, annál jobban formálódik át a társadalom. Valójában ez a végső cél: a Szent Szellem erejét, Isten Igéjét, Jézus helyettesítő áldozatát elfogadva új élethez, reményhez, holisztikus szabadsághoz eljuttatni mindenkit, átformálni a teljes társadalmat.

Hiszem, hogy képesek vagyunk ezt megtenni.


Kóber Ildikó a Magyarországi Set Free Movement koordinátora, az Élet Kenyere Alapítvány Életvezetési programjának vezetője.

A Set Free a globális, modernkori rabszolgafelszabadító mozgalom részeként működő bejegyzett, non-profit szervezet. 2009-ben az Amerikai Szabad Metodista Egyház égisze alatt kezdte a működését, ma már felekezetközi a szolgálat. A világ számos országában, elsősorban az USÁ-ban, de Ázsiában, Afrikában, Európában pedig Görögországban, Bulgáriában, Magyarországon, Portugáliában működnek helyi Set Free csoportok.

Küldetésük, hogy leleplezzék a modernkori rabszolgaság, az emberkereskedelem intézményét, ezt végérvényesen eltöröljék, és támogassanak minden embert holisztikus szabadságának átélésében. Teremtsenek új jövőt, gyógyulást az áldozatoknak és a társadalmi igazságtalanságok minden elszenvedőjének. Legyenek katalizátorai a más szervezetekkel folytatott párbeszédnek közösség alapú, reménnyel teli, imádság fókuszú, értelmes cselekedetek által. Teremtsenek jövőt, gyógyító közösségeket, amely által átformálódhat az egész társadalom.

Fő tevékenységi területek: megelőzés, tanítás, mozgósítás, mentés, rehabilitáció.

Ildikó – aki eredetileg magyar-történelem szakos tanár – szolgálata a megelőzésre, tanításra fókuszál.

Ennek része a kapcsolatépítés hasonló szemléletű magyar és nemzetközi szervezetekkel, érzékenyítés a társadalom minden rétege, különösen a veszélyeztetett helyzetben élők részére, figyelemfelhívó események, tréningek szervezése, trénerek képzése, társadalmi szemléletformálás és nem utolsó sorban a gyülekezetek mozgósítása.

Ezek mellett egy olyan holisztikus, átfogó Életvezetési Program kialakítása, vezetése, amely segít a munkavállalói és életvezetési készségek fejlesztésében az egyre nagyobb számú marginalizálódott embernek. Ők a legkiszolgáltatottabbak az áldozattá válás területén, így képzésük a megelőzést szolgálja, ugyanakkor teret biztosíthat a csapdahelyzetből kimentettek rehabilitációjának is.