Isten személye és az automatizmusok

Országh György:

Isten személye és az automatizmusok

Emlékszem, régebben attól féltünk, hogy nehogy úgy kezeljük Istent, mint egy automatát – hogy nehogy azt higgyük, hogy csak úgy „bedobunk” valamit és ő „kidob” valamit. (Ez különösen az adakozással és az anyagiakkal kapcsolatban volt így.) Azért, mert Isten egy személy. Valóban. Ezt akarta megvédeni ez az óvva intő tanítás. Csak ezzel akaratlanul is meggátolták, hogy szabadon tudjunk hinni és bízni ezekben az automatikus folyamatokban.

Itt a kulcs: meg kell különböztetnünk egymástól két teljesen különböző dolgot:

ISTEN SZEMÉLYE és az AUTOMATIZMUSOK

Isten nem automata, hanem egy személy, szerető Atya, aki a feltétel nélküli szeretetét és a valódi személyiségét Jézus személyében ismertette meg velünk. Mindazáltal ő hozta létre az automatizmusokat, amelyekről Jézus is beszélt:

„…Mert magától terem a föld…” (Márk 4:28) Itt a földbe elvetett magról beszél, amely magától kihajt. A „magától” görögül itt az a szó, hogy „automatosz”: Automatikusan megy végbe a folyamat.

Isten valóban nem automata, viszont ő az, aki létrehozott „automatákat”. Például a Föld nevű bolygót. Ez egy hatalmas automata, amin élünk. A termőföldbe bedobod a magot, és automatikusan lesz aratnivaló belőle. Ezt az automatikus mechanizmust maga Isten határozta meg, amikor Noé özönvize után azt mondta, hogy mostantól „vetés és aratás… meg nem szűnnek”. Meghatározta, hogy mindig ez lesz, és kész. Azóta működik.

wheat-field-640960_1280

Ráadásul nemcsak Jézus beszélt erről az automatizmusról, hanem Pál is, amikor azt mondta, hogy aki bőven vet, bőven is arat (ahogy Jézus is tanított arról, hogy adjatok és adatik nektek, stb.).

Régebben sokan megcsömörlöttünk ezeknek a tanításoknak az erőltetett prédikálásától, főleg azért mert össze volt kötve más kényszeres dolgokkal, meg olyankor is ezt tanították, amikor mást is jó lett volna jobban megismernünk – például Isten kegyelmét, feltétel nélküli szeretetét, végtelen jóságát, atyai szívét (nem csak elméletileg, teológiailag, hanem a maga mélységében, áthatóan).

Akkor vajon mindig csak az lesz velünk, amit mi a „vetésünkkel” előkészítettünk? Azt fontos tudni, hogy Isten annyira szeret bennünket és annyira hatalmas, hogy felül tudja írni az automatizmusokat. Mi az ő megváltott gyermekei vagyunk, mindennek az örökösei, Krisztus örököstársai, ezért ez az elsődleges dolog, amivel számolnunk kell. „Fiam, te mindenkor velem vagy, és mindenem a tiéd.” Nem a hiány, a megfosztottság, a saját hibáinkból fakadó kudarcok vagy a bűneinkből fakadó átkok határozzák meg az életünket, hanem elsősorban Isten szeretete, gondoskodása, és ahogyan gondoskodott arról, hogy teljesen az ő szeretete határozhassa meg az életünket: a MEGVÁLTÁS. Jézus átokká lett értünk, hogy mi, akik hiszünk, áldást örököljünk. Istennek nem az az akarata, hogy a rossz dolgok hozzanak egyre több rossz következményt az életünkben. “Minden a tiétek” (1Korinthus 3:21) Akkor mi a folytatás? Az, hogy habár minden a miénk”, meg kell tanulnunk élni ezzel a mindennel. Meg kell tanulnunk az ő útjait. Még az automatizmusokat is.

Ez elválaszthatatlan attól a ténytől, hogy Isten a saját képmására teremtett bennünket. Ha az ő szeretett gyermekei vagyunk (és igen, azok vagyunk), akkor meg kell tanulnunk, hogy ez mi mindent jelent. Azt, hogy egyre inkább ki kell ábrázolódnia ugyanannak az ábrázatnak, amely Jézus arcán van. Istenképűségre vagyunk teremtve, és az ő hasonlatosságára. Hasonló tulajdonságokkal. Nekünk is tudni kell élni mindazokkal az igazságokkal és működő törvényszerűségekkel, amelyet az apukánk, Isten hozott létre és határozott meg.

Ezért, amikor adakozunk, akkor (ahogy sok más hívőhöz hasonlóan sajnos én is régebben átéltem) nem kell már azon gyötörni magunkat, hogy én ezt most biztos, hogy „szívből” adakozom Istennek, és nem számításból – mintha ő csak akkor lenne hajlandó foglalkozni vele, ha nem számítok semmire. Pedig tudni kell, hogy nemcsak a föld működik a vetés-aratás törvényszerűsége szerint, mint fizikai automata, hanem a láthatatlan világ rendje is működik – az adakozó vetésemből anyagi aratás lesz, ha én ezt elkezdem használni, kételkedés nélkül.

Miért kételkedés nélkül? Vajon a földbe vetett magnál számít, hogy kételkedik a földműves? Lehet, hogy a fizikai automatizmusokat nem ugyanúgy befolyásolja a hit (ott is tud működni, de ez más kérdés, hiszen alapvetően a hitetlen szántóvetőknek is van termésük minden évben), viszont a láthatatlan világ törvényszerűségeiben a hit nagyon fontos. Azt az egyet biztosan tudom, hogy a kételkedésünk nem is a hit hiánya szokott lenni, hanem a hitünk mellé beférkőző másik gondolat. Ezért „két-elkedés”, mert nem egyféle, hanem „két-féle” irányba mutat, és megnehezíti a hitünk eredményességét.

Ha tényleg itt van a probléma, akkor az a kérdés, hogy vajon miért kételkedünk annyit? Miért olyan gyakori ez a hívők között? Azért, mert kétféle gondolkodást tanítottak nekünk, sokszor akaratlanul is. Konkrétan arról, hogy mit várhatunk – Istentől. Istenről egy kiszámíthatatlan, ítéletekkel fenyegető képet kaptunk sokan, a végtelen szeretete és kegyelme helyett – vagy mellett. Valóban létezik az ő igazságszolgáltatása, aminek megvan a maga szerepe, a mi életünkben viszont máshol van a kiindulópont: a Jézus Krisztusban kötött szövetség, a bűnök bocsánata, az örökössé válás, a fiúvá fogadás. Habár némelyek szemében a kegyelem hangsúlyozása veszélyt jelent, mert attól tartanak, hogy ez a bűnökhöz való laza, felelőtlen hozzáállást fog jelenteni, viszont akik ismerik és szeretik Istent, tapasztalatból tudják, hogy Isten személyének a megismerése pont az ellenkező gyümölcsöket hozza. Az igazság megszabadít és átformál.

Mivel az igazság, amelyet Jézus tanításai és a Szent Szellemmel való élő kapcsolat által megismerünk, minden fogságból megszabadít, ezért tudhatjuk, hogy a számunkra készített automatikus áldások tengerében is szabadon mozoghatunk – Isten még egy szörföző tanfolyamra is beírat bennünket, hogy megtanuljunk élni a végtelen tenger hullámain, szóval megtanít minden jó dologra – és természetesen azt is szabadon tudjuk élvezni, ahogy Isten, az apukánk, végtelenül, szenvedélyesen és feltétel nélkül szeret bennünket.