Lana Vawser: HALLOTTAM AZ ÚR KIHIRDETÉSÉT: “ELŐRE LENDÍTENI, KIVÁLÓVÁ TENNI!”

HALLOTTAM AZ ÚR KIHIRDETÉSÉT: “ELŐRE LENDÍTENI, KIVÁLÓVÁ TENNI!”

Lana Vawser
2018. 11. 21.

Nemrég meghallottam, hogy az Úr azt hirdette ki Krisztus teste fölött, hogy “ELŐRE LENDÍTENI”.

Majd hallottam, ahogy kihirdeti:

“ELŐRE LENDÍTENI ÉS KIVÁLÓVÁ TENNI”

Amikor az Úr kihirdette, hogy “ELŐRE LENDÍTENI ÉS KIVÁLÓVÁ TENNI”, az Ézsaiás 60:1 hangját hallottam nagy robajjal megzendülni a földön:

“Kelj fel (a szellemi lenyomottságból egy új életre), tündökölj (sugározd az Úr dicsőségét és fényes ragyogását), mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted!” (AMP ford. alapján)

Barátaim, eljött a ti időtök! Eljött a ti időtök, hogy felkeljetek és tündököljetek. Mert Isten Szelleme most ébreszt fel és aktivál benneteket a “következő lépéseitekre” az Ő Királyságáért. Egy nagy ébredés folyik most a személyes életetek felett, amelynek során azok, akiknek elment a kedvük, a depressziósok, az elcsüggedtek, a kétségbeesettek most meggyógyulnak, felemelkednek, megszilárdulnak, megerősödnek, és aktiválódnak a rendeletetésükre, olyan módon, ahogy eddig még soha nem tapasztalták.

Egy erős hang szól a mennyei helyeken, ahol az Úr az ébredés új hangját kikürtöli az életetek felett. Most ébredsz rá Jézusnak és az Ő Igéjének egy olyan kijelentésére, amit eddig még soha nem hordoztál. Most ébredsz rá egy mennyei stratégiára, amit eddig még soha nem láttál. Most ébredsz rá olyan talentumokra, amelyekről soha nem tudtad, hogy ilyenek is vannak neked. Most ébredsz rá olyan szenvedélyekre, amiket Ő helyezett beléd, de amiket a félelem már régóta elfojtott benned. Most ébredsz rá arra a látásra, amelybe soha nem léptél be, a kételyeid miatt. Most ébredsz rá Isten erejére, amely rajtad, benned és általad munkálkodik, ahogy még soha nem tapasztaltad.

Egy intenzív harc folyt sokatokért, ami megpróbált leragadva tartani benneteket, és az Úr lendületéből kiszorítani, de az Úr kibocsátotta a szót, hogy eljött a ti időtök, hogy előre legyetek lendítve.

Az Úr hirdeti ki azt, hogy “ELŐRE LENDÍTENI ÉS KIVÁLÓVÁ TENNI” – és ahová Ő küld titeket, ahová kibocsát, ott a lendület és gyorsulás hirtelen fel fog szabadulni, és azon a helyen kiválóságra fogtok jutni. Figyeljétek meg az Úr kezét a ti engedelmességeteken! Figyeljétek meg az Úr kezét azon a látáson, amit Ő adott nektek! Figyeljétek meg az Úr kezét az új ösvényeken, szférákon, szolgálatokon, feladatokon és kreatív stratégiákon, amelyeket Ő ad át nektek, mert ahová mentek, ahová Őt követitek, ott igenis, nagy kegyelem fog megnyilvánulni! Ahol az ellenség munkája vagy az emberek beszédei ellenetek támadhatnának, ahol a korlátozások, a kételkedések és a múlt kudarcai próbálnak visszatartani titeket, ott az Úr kihirdeti, hogy ahová ő előre lendít benneteket, ott KIVÁLÓVÁ TESZ titeket!

Mert ahová Ő küld, hogy kormányozzatok és uralkodjatok a befolyási szférátokban, ott nagy öröm, ébredés és az Ő Szellemének a kiáradása lesz, ami forradalmi változást hoz.

Az utóbbi néhány hét során az ellenség intenzíven harcolt sokatok ellen, de ez amiatt van, hogy új látás születik és új ajtókon léptek át, abba az áttörésbe, ahol ELŐRE LENDÜLTÖK és utána KIVÁLÓVÁ VÁLTOK.

Mert sokan tették a kezüket ebben az időszakban olyan dolgokra, amit az Úr mondott nekik, hogy csinálják azt, de sokaknál ezek a dolgok véget értek, és új ajtók várnak rájuk. Az ellenség megpróbálta sokak fölé írni azt a szót, hogy “kudarc”, de ez egy hazugság. Ahová az ellenség kudarcot akart írni, oda most azt írja az Úr, hogy “TÁMOGATÁS”.

Mert még nagyobb gyümölcsözés és támogatás lesz ezeken az új területeken, ahová az Úr lendíti előre a népét, és ez egy nagyobb ébredést fog előkészíteni.

Benneteket most lendítenek előre új magasságokba és mélységekbe Őbenne, és jobban kiterjedtek, mint amennyire valaha gondoltátok volna. Az Úr rajtatok megmutatkozó támogatása és kiválósága, a Vele való együttműködésetek során, a világban élő emberek közül sokakat fog bevonzani, hogy megismerjék Jézust és az Ő jóságát és szeretetét.

Egy isteni terv már elkészítve vár rátok! Hasznos ajtók nyílnak meg, ahogy az Úr kihirdeti felettetek:

“ELŐRE LENDÍTENI ÉS KIVÁLÓVÁ TENNI”


Forrás: Lana Vawser Ministries
Fordítás: Országh György