FELHANGZOTT: “VÉGRE ELJÖTT AZ IGAZSÁG!!!” – Lana Vawser próféciája

FELHANGZOTT: “VÉGRE ELJÖTT AZ IGAZSÁG!!!”

Lana Vawser
2019. 02. 11.

Nemrég besétáltam egy élelmiszerüzletbe, ahol az egyik újság címlapján ez állt: “VÉGRE ELJÖTT AZ IGAZSÁG!!!” – Nem olvastam el a cikket, de az Úr hirtelen megállított, és így szólt:

“Lana, ez annak a prófétai jele, amit most hirdetek ki!!!!!”

Az Úr azt kezdte mutatni nekem, hogy Isten EREJE most készül ellökni és ledönteni az IGAZSÁGTALANSÁG óriásait. Az Úr azt mutatta, hogy személyesen Isten keze fogja RÁBORÍTANI AZ ASZTALT az igazságtalanságra, és Isten mennyei igazságszolgáltatását meg fogják látni az egész földön.

Az Úr azt mutatta, hogy az igazságtalanság RÉGÓTA FENNÁLLÓ területei már leomlani készülnek, Isten keze által. Isten most készül visszavenni, amit az ellenség ellopott, amit széttört, megölt és elpusztított az igazságtalanság által, és az Úr most készül előhozni az IGAZSÁG legnagyobb megmutatkozását, amit valaha láttunk.

Hallottam, amint így szólt:

“Lana, az Én igazságom ERŐTELJES megnyilvánulásai, amelyek most készülnek megmutatkozni, ámulatba fogják ejteni Krisztus testét és a világot is, és csodálni fogják, hogy EGYEDÜL AZ ÉN KEZEM ÁLTAL vettek fordulatot ezek a dolgok, és az Én nevemben jött el a fordulat.”

Megláttam, ahogy Krisztus egész testében megjelenik a bizonyságok szökőárhulláma a hívők életében, ők pedig izgatottan és örömmel keltek fel és kiáltották: “VÉGRE ELJÖTT AZ IGAZSÁG!!!”, ahogy Isten mennyei igazságszolgáltatása megmutatkozott.

Egyfolytában körülöttem örvénylettek az Ő szavai:

“Lana, Én nemcsak a mennyei igazságszolgáltatásomat bocsátom ki a földre, nemcsak az igazságom erőteljes megmutatkozásait bocsátom ki, amelyek megfordítják az igazságtalanságot az Én népem életében, hanem radikális gyarapodást és helyreállítást hozok oda, ahol eddig igazságtalanság volt. Itt az isteni visszafizetés! Itt az Én igazságom isteni összehangolódása és megnyilvánulása! Ez nagyobb, mint gondolnád! Lana, nemcsak radikális megmutatkozásai lesznek az Én erőmnek, ami a visszájára fordítja az igazságtalanságot az Én népem és az Én Egyházam életében, hanem az Én igazságom erőteljes demonstrációi az egész földön megnyilvánulnak, városokban és nemzetekben, ahogy Én, a Júdabeli Oroszlán ÜVÖLTÖM a föld felett: “LÁSSÁTOK MEG!!!!! LÁSSÁTOK MEG!!!! ITT AZ IDEJE, HOGY MEGLÁSSÁTOK A NAGYSÁGOS ‘VAGYOK’, A MINDENHATÓ ÚR ISTEN MENNYEI IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSÁT!!!”

“Az igazságszerető emberek örülnek, mikor az igazság érvényesül, a gonosztevők pedig megrettennek.” – (Példabeszédek 21:15 EFO)

Erőteljes üvöltésként hallottam a Júdabeli Oroszlán szájából:

“Az igazságtalanság óriásai eddig ordítottak, félelmet keltettek, de MOST az ÉN ÜVÖLTÉSEM HANGJA, az ÉN IGAZSÁGOM FOG ERŐTELJESEN VISSZHANGOZNI, ÉS AZ ÉN IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSOM ÁTTÖRÉSEI MÉLYREHATÓAK LESZNEK!”

ISTEN IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSÁT fogják ünnepelni, ami ebben az új korszakban úgy fog láthatóvá válni, mint még SOHA ezelőtt. Keljetek fel, Isten népe, KELJETEK FEL, ÉS KERÜLJETEK ÖSSZHANGBA az Ő IGAZSÁGÁNAK a HANGJÁVAL a személyes életetekben, a városaitok és nemzeteitek életében!

Hallottam, amint így szólt: “FOLYTASSATOK KÖZBENJÁRÁST, FOLYTASSATOK KÖZBENJÁRÁST, FOLYTASSATOK KÖZBENJÁRÁST, és KERÜLJETEK ÖSSZHANGBA az Én HANGOMMAL, és HIRDESSÉTEK KI:

“Az Úr mennyei igazságszolgáltatása MOST FOG MEGSZÜLETNI!!!!”


Forrás: Lana Vawser Ministries – THE SOUND AROSE “JUSTICE AT LAST!!!”