Prófétai Áhítat
Faith Tabernacle of Kremmling, ft111.com
2019. március 4.
A TROMBITA, BILL BURNS
A csüggedésből lesz az egyetértésed Sátán tevékenységével. Ez az egyetértés semlegesíteni fogja az igémet, ezáltal az ígéreteimet is. Bölcs lépés lenne, ha közelebbről megvizsgálnád azt, ami beengedte a csüggedést. Minden gyermekem életébe szoktak jönni problémák. Azonban ha folyamatosan Rám támaszkodnak, akkor a győzelem is eljön. Lukács 8:50 Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta neki: “Ne félj, csak higgy, és meggyógyul.”
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS
Amikor a döntési lehetőségeidet mérlegeled, mindig annak az irányába haladj, ami az igazságot, a kegyelmet és a Szellemben való életet hozza magával. Ha így teszel, akkor képes leszel isteni bölcsességet és kijelentést kapni. A szemeid pedig meg fognak nyílni, hogy megérthesd, mik a legjobb választási lehetőségek, amelyek előre visznek a királyságomban, mondja az Úr. János 16:13-14 “Azonban eljön majd az Igazság Szelleme, aki bevezet benneteket a teljes valóságba, mert nem a saját gondolatait mondja majd, hanem azt, amit az Atyától hall. Kijelenti majd nektek az eljövendő dolgokat. Engem fog dicsőíteni, mert abból vesz, ami az enyém, és kijelenti nektek.”
Discover more from PRÓFÉTAI NAPLÓ
Subscribe to get the latest posts sent to your email.

