„MOST BELÉPTEK A NYUGALOM FÖLDJÉRE, AHOL A HARC VÉGET ÉR” – Lana Vawser próféciája

„MOST BELÉPTEK A NYUGALOM FÖLDJÉRE, AHOL A HARC VÉGET ÉR”

Lana Vawser

2019. 04. 19.

Több mint egy hete ültem egy a prófétai üzeneten, és nagyon erősen azt éreztem, hogy az Úr azt akarta, hogy a mai napig várjak a továbbadásával. Valami igazán jelentőségteljes dolog történik a mostani Páska és Húsvét hétvégéjén.

Az Úr több mint egy hete szólt hozzám, és ezeket a szavakat hallottam, amelyekről az Úr azt akarta, hogy prófétáljam:

„Most beléptek a nyugalom földjére, ahol a harc véget ér.”

„Nyugalmat is adott nekik az ÚR mindenfelől, pontosan úgy, ahogyan esküvel ígérte atyáiknak. Senki sem tudott megállni velük szemben ellenségeik közül. Minden ellenségüket kezükbe adta az ÚR.” – Józsué 21:44

Nagyon sokan vannak Krisztus testében, akik rendkívül intenzív harcokat éltek meg, nagyon sok volt a rázkódás, nagyon erősen fújtak a szelek, erőteljes hullámok csapkodtak, és hangosan zengett a mennydörgés és a morajlás. Sokan már nagyon régóta várnak arra, hogy Isten ígéretei megnyilvánuljanak az életükben, a harc pedig, úgy tűnik, egyre hangosabban tombol.

De barátaim, egy JELENTŐS fordulat történik jelenleg. Egy JELENTŐSÉGTELJES moraj hangzik a mennyei helyeken, ahol Isten ereje összekapcsolódik az Ő földön élő népének a HITÉVEL.

Nagyszabású demonstrációkkal mutatkozik meg Isten ereje a házatok népén és a földön, ahol nagy hangon lesz hallható ez a kihirdetés: „KI TUDJA MEGÁLLÍTANI A MINDENHATÓ ISTENT?” (Ézsaiás 14:27)

ISTEN EREJE, AMI EBBEN AZ ÚJ KORSZAKBAN FOG MEGMUTATKOZNI, KIROBBANÓ LESZ

Az Úr szólt hozzám, hogy az Ő erejének a megmutatkozása ebben az új korszakban KIROBBANÓ lesz. Az Úr szólt hozzám, hogy azon kívül, amit most fogunk látni, egyedül akkor jelent meg nagyobb demonstráció Isten erejéből a földön, amikor Jézus Krisztus FELTÁMADT.

Mindenhol az Ő hangját hallottam visszhangozni körülöttem:

„Lana, SOKAN vannak, akik már RÉGÓTA küszködnek, hogy átjussanak, de most hamarosan ÁTTÖRNEK!!!”

„A Kereszthalálomban, a kihirdetett szavamban, hogy „ELVÉGEZTETETT” (János 19:30) és a feltámadásomban rejlő erő most mélyebb kinyilatkoztatásokkal fog feltárulni ebben az új korszakban a népem számára, eddig még nem tapasztalt módokon.”

„Az ERŐM ÓRÁJA elérkezett!!! ELÉRKEZETT az ÓRA, amikor eddig nem tapasztalt módokon fogják meglátni az Én erőm megmutatkozását. A földön élő népem hitével való összekapcsolódás fog megtörténni. Az Én Szavamnak a földön történő kihirdetésével való ÖSSZEKAPCSOLÓDÁS fog megtörténni.”

LÉPJETEK BE A NYUGALOM FÖLDJÉRE, AHOL A HARC VÉGET ÉR

Az Úr már egy hónapja beszél hozzám a „VÉGLEGESSÉGRŐL”, utána pedig arról, hogy „az ügy lezárva”, amelynek során a makacs ellenállások és a ciklikusan visszatérő problémák ledőlnek, és Isten népe a mély megnyugvás helyére lép be.

Van a hitnek egy új szintje, amelybe az Úr meghívja a népét, a hitben megnyugodott életbe, amely a Jézus Krisztus elvégzett váltságművében található. (Héberekhez 4)

Nemcsak a hit mélységébe és az Ige erejébe van belépés, hanem most van és majd lesz egy FIZIKAI MEGNYUGVÁS, amelybe sokan belépnek Krisztus testében. Ahol a harc VÉGRE VÉGET ÉR. Újra az ÉLETET fogod belélegezni. A tested VALÓBAN megpihen a gyógyulásban. Az elméd VALÓBAN megpihen a békességben. A szíved VALÓBAN megpihen a reményben és az örömben.

Olyan régóta tartott a KÜZDELEM sokaknál, hogy KÜZDJENEK a gyógyulásért, hogy KÜZDJENEK a békességért, hogy KÜZDJENEK az örömért, hogy KÜZDJENEK a reménységért, hogy KÜZDJENEK a látásért, és MOST meg fogjátok látni, hogy ezeken a dolgokon most már túlléptek, mert lezárulnak, véget érnek, egyszer és mindenkorra.

SOK, SOK, SOK harc, SOK olyan harc, ami már RÉGÓTA tart, most már csak TÖRTÉNELEM lesz!

„Ne gondoljatok többé a régi dolgokra, ne az emlékeken tűnődjetek! Nézzétek! Most valami újat kezdek! Már sarjad is, mint a zsenge vetés, nem vettétek észre? A pusztában utat készítek, a kietlen sivatagban folyókat fakasztok.” (Ézsaiás 43:18-19 – EFO)

Használjátok a hitetek szemeit! A NYUGALOM új földje, ahol a harc véget ér, itt van! Persze, lesznek még harcok, de a régóta tartó harcos időszakok és problémák, amelyek majdnem megöltek benneteket, amelyek kimerítettek és megtörtek benneteket, most már LEZÁRULTAK.

Az Ő Szellemének a felfrissítését adó vízesés vár rátok. Az Ő beteljesített ígéreteinek az örökségében és megmutatkozásában való nyugalom földje, az abba való belépéssel egy olyan mély megnyugvást fog hozni nektek, amit még soha nem ismertetek. A zászló, ami e fölött a föld fölött lobog, az Ő hűsége! Ő nem hagyott cserben, és soha nem is fog cserbenhagyni.

Elvégeztetett!!


Forrás: Lana Vawser Ministries – “YOU ARE ENTERING INTO THE LAND OF REST WHERE THE BATTLE ENDS”