5 tanulság a karácsonyi történetből, amit ismerned kell

blog-header-12126

Van olyan kedvenc történeted, amit akárhányszor hallasz, sosem unod meg? A karácsonyi történet minden idők egyik legnagyszerűbb története, amit minden évben újra elmesélünk!

A gyakran elmondott sztorik esetében viszont néha már elfeledkezünk a jelentőségükről.

Szeretném röviden leírni azt az 5 erőteljes tanulságot, amit a karácsonyi történetből meríthetünk. Arra bátorítalak, hogy gondolkodj el ezeken, miközben átmegyünk a 2020-as évbe!

1. Néha nem könnyű az út.

A Lukács 2-ben megtudjuk, hogy miközben Mária Jézussal volt terhes, a császár népszámlálást hirdetett meg.

Ez azt jelentette, hogy mindenkinek a saját szülővárosába kellett mennie, a családjával együtt. Mivel József Betlehemből származott, neki Názáretből elindulva 8-10 napon keresztül kellett Máriát végigsegítenie a fárasztó úton, a terhességének utolsó, nehéz szakaszában!

Néha nem könnyű az út, ami elvezet az Istentől kapott ígéret megszüléséig. De az Úr veled lesz minden egyes lépésednél!

2. Isten megteremti a lehetőséget számodra.

Meg is szülte elsőszülött fiát, bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt hely a számukra. Lukács 2:7 EFO

Ha azon kapod magad, hogy azt hiszed, nincs lehetőséged megtenni, amire Isten elhívott, akkor vegyél bátorítást ebből: Jézus számára sem volt hely.

Istennek viszont volt egy terve. Amikor nem voltak üres szobák, ahol a Fia megszülethetett volna, akkor találtak egy kis istállót.

Az Istentől rendelt sorsodba történő belépésedet talán nem nagy pompa fogja kísérni. Lehet, hogy nem fognak ünnepelni meg tapsolni, amikor elkezded megvalósítani azt az életformát, amire Isten elhívott. De az Úr megteremti számodra a lehetőséget, utat készít, amikor látszólag nincs semmi lehetőség. Számíts rá.

3. Isten megjutalmazza az alázatosakat.

Azon az éjszakán a Betlehem környéki mezőkön pásztorok legeltették a nyájukat. Egyszer csak megjelent előttük az Örökkévaló egyik angyala, és az Örökkévaló dicsősége körülragyogta őket. A pásztorok nagyon megrémültek, de az angyal ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert nagy örömhírt hoztam nektek, amelynek az egész nép örülni fog!” Lukács 2:8-10

Az első emberek, akiknek Isten bejelentette, hogy megszületett a Fia, a nyájukra vigyázó pásztorok voltak. Abban az időben nem tekintették magas rangú embereknek a juhpásztorokat, Isten viszont valami fontosat üzent ezzel. Isten megjutalmazza az alázatosakat, és Jézus szeretete mindenkié!

Ha azt tapasztalod, hogy átnéznek rajtad, vagy alábecsülnek, akkor bízhatsz benne, hogy Isten lát téged, és egy örömhírrel fog megjutalmazni! Még az is lehet, hogy te leszel az első, aki megtudja — ugyanúgy, ahogy a pásztorok.

4. Isten békessége fogja betölteni a földet.

Mert egy gyermek születik, fiút ad nekünk az Örökkévaló, aki vállára veszi az uralom terhét. Így hívják: „Csodálatos, Tanácsadó, Erős Isten, Öröklét Forrása, Békesség Fejedelme.” Békéje és uralkodása egyre jobban kiterjed, véget nem ér soha!
Ézsaiás 9:6-7 EFO

Isten nekünk adta a legnagyobb ígéretet. Jézus által — és általunk is — be fogja tölteni a földet egy olyan békességgel, ami soha nem ér véget.

Ne feledd, bármi is történik ma ezen a világon, megnyugodhatsz abban az igazságban, hogy Isten békessége győzni fog.

5. Néha az ajándékok fura csomagolásban érkeznek.

Felnőtt az Örökkévaló szeme előtt, mint friss hajtás, fiatal csemete, mint gyökérsarj a száraz földből. De nem láttuk vonzónak külsejét, nem találtuk sem szépnek, sem érdekesnek. Ézsaiás 53:2 EFO

Jézus nem az a jóképű herceg volt, akire sokan számítottak, amikor eljött a földre. Sőt, sokan még kritizálták is, mivel egy kissé nyers volt a stílusa.

Isten ajándéka, amit már egy ideje vársz, lehet, hogy olyan csomagolásban érkezik, amire nem számítottál. Tartsd nyitva a szellemi szemeidet, hogy felismerd Isten mennyből küldött ajándékait, amikor meglátod azokat.

Ezt az 5 tanulságot a karácsonyi történetből egyszerű megérteni, de nem mindig könnyű megvalósítani. Próbáld ki, hogy kiválasztasz naponta egyet, amit megélsz, és figyeld meg, hogy az életed jobbra fordul, és drasztikusan meg fog változni!

Készülj fel arra, hogy Isten beszélni fog hozzád ezalatt a karácsonyi időszak alatt.

Áldás,

Doug

Forrás: DougAddison.com — 5 Life-Lessons from the Christmas Story You Need to Know