Országos Prófétai Találkozó – Felmérés

Bizonyára értesültetek már arról, hogy az idei Dicsőítő és Prófétaiskola élő változata elmarad, amit helyette online formában szeretnének a szervezők megrendezni, ennek a részleteiről később fognak tájékoztatást adni.

A PrófétaSuli facebook csoportjában megjelent információt az egyik vezetőtől, Mikes Attilától tudhatjuk, aki a videóban azt is elmondja, hogy egy másik rendezvényről is kaptak látást az Úrtól, nevezetesen, hogy tartsanak egy háromnapos országos összejövetelt (Országos Prófétai Találkozót) azok számára, akiket érdekel a prófétai ajándék, illetve a prófétai szolgálat, és fejlődni szeretnének ebben. Ennek a helyszíne a már jól bevált debreceni Lovarda lenne, illetve az ugyanott található Campus Hotel.

A szervezéshez szükséges tudni, hogy hányan jönnének el, ehhez elérhetővé tettek egy kérdőívet is, amihez az alábbi felhívást írták:

Részt vennél-e egy három napos Országos Prófétai Találkozón (OPT)? (Debrecen 2020.08.18-20.)

Kérünk, hogy a kérdésre a legjobb lelkiismerettel felelj, mert a válaszod befolyásolja a döntésünket az OPT szervezését illetően.

Kérlek kattints az alábbi linkre: https://www.menti.com/rt9t1ucfm4

Itt a Please enter the code felirat után a szövegmezőbe írd be az alábbi kódot:
87 49 53 (mindenkinek ugyan ezt a kódot kell beírni)

Ezután nyomd meg a Submit nevű gombot!
Meg fog jelenni egy kérdőív, ahol értelemszerűen a kérdésre jelöld meg a válaszodat és ismét nyomd meg a Submit nevű gombot!
Más teendőd nincs  Köszönjük szépen!

Elérhetővé tettek egy QR kódot is, ami szintén egyenesen a kérdőívhez visz:

A videós felhívást itt tekinthetitek meg:

https://www.facebook.com/attila.hamori.75/videos/2736289289833395/