Nagyon figyeljetek a stratégia kijelentésére – Lana Vawser próféciája

Lana Vawser

Lana Vawser / Fotó: Facebook

2021. 11. 17.

NAGYON FIGYELJETEK ODA A STRATÉGIÁRA, AMIT MOST MOND ISTEN! ELTÖKÉLTEN FÓKUSZÁLJATOK AZ ISTENI STRATÉGIÁRA, AMIT MOST KÜLD!

Ma reggel, miközben azokon elmélkedtem, amiket az Úrtól hallok mostanában, hirtelen belém hasított az az érzés, hogy az Úr arra hív, hogy most azonnal ELTÖKÉLTEN FÓKUSZÁLJUNK az Ő STRATÉGIÁJÁRA. Az Úr azt mutatta, hogy van egy NAGYON KONKRÉT, RÉSZLETES stratégia, amit most ad ki, és ELKERÜLHETETLENÜL FONTOS, hogy Isten népeként:

1. Elkérjük az isteni stratégiát, bölcsességet kérjünk (Jakab 1:5)
2. Imádkozzunk, hogy az Úr adjon látó szemeket és halló füleket arra, amit a Szellem mond (Máté 13:9, Jelenések 3)
3. Letegyük a saját elképzeléseinket és terveinket
4. Ne rohanjunk előre, hanem készítsünk helyet annak, hogy LASSAN és MEGSZENTELT módon legyünk Őelőtte, hogy meghallgassuk azt, amit mond.

Az Úr megmutatta, hogy amint Isten népe meghallotta Isten bölcsességét és stratégiáját, a legkisebbtől a legnagyobb stratégiákig, megindult Isten jelentőségteljes munkája, ami elkezdett áradni és feltörni közöttük.

Megdöbbentő volt számomra, hogy az Istentől jövő “legkisebb” stratégiáknak való engedelmességük következtében, Isten HATALMAS munkája és Dicsőségének súlya jött el, soha nem tapasztalt módon.

Éreztem, ahogy az Úr szíve teljesen körbevesz, miközben ezeket mondta: “Ne vessétek meg a kis dolgokat, sőt, a legapróbb részleteket se, amiket átadok. Figyeljetek oda a RÉSZLETEKRE, mert a RÉSZLETEKBEN fogtok rátalálni a Szellemem kirobbanó munkájára. Azt fogjátok tapasztalni, hogy az EGYSZERŰ és KICSINY stratégiákban kezdődnek el a Szellemem monumentális munkálkodásai.”

Erőteljesen érzékelni lehetett az Úrtól jövő nagyobb szabású stratégiákra való odafigyelést, de ezzel együtt az Úr nagy hangsúlyt fektetve kiemelte azt is, hogy ne becsüljük le a kisebbeket sem. Azt is megmutatta az Úr, hogy hatalmas szabadulás is fog történni az Isten által kijelentett RÉSZLETEKNEK való engedelmesség által. Vannak dolgok, amelyek megpróbálták lefogva tartani Isten népét, és hátráltatni a haladásukat, de a stratégiák részleteiben és azokban a konkrétumokban, amelyeket Isten küld, SOKAN fogják azt tapasztalni, amint belelépnek ezekbe, hogy egy hatalmas szabadulás történik az Ő Szellemének az ereje által.

NÉHÁNY DOLGOT MOST MEGFORDÍTOK

Hallottam, amint az Úr ezt mondta: “Néhány dolgot most megfordítok”.

Amikor ezeket a szavakat mondta, azonnal tudtam, hogy egy “fókuszváltás” történik most sokak számára. Az az isteni stratégia, amelyet az Úr most bocsát ki, fogja megindítani a mozgolódást. A dolgok többé nem tudnak és nem is fognak ugyanúgy maradni. Ez elő fog hozni egy “váltást”, valamint “átalakulást” hoznak a prioritásokban és az időszak fókuszában. Ne féljetek a “váltástól” és az “átépítéstől”, amit az Úr cselekszik. Hallottam, amint az Úr ezt mondta: “Az átformálásban és a váltásban teret kap a Szellemem ÚJ MUNKÁJA, amely nagyobb, mint amit valaha láttatok.”

Majd így folytatta:

“Ne ragaszkodjatok a naptáraitokhoz, az útjaitokhoz vagy az elvárásaitokhoz. Hagyjátok meg a szabadságot, hogy eljöjjek és átrendezzek, mert miközben az átrendeződés történik, és az Én útjaimnak engedtek, pozicionálva lesztek a Szellemem olyan munkájára, amilyet még soha nem láttatok, valamint a Dicsőségem súlyának az egyre fokozódó erősödésére. Mert nagyszerű öröm, nagyszerű élet, nagyszerű gyógyulás, szabadság és béke található Bennem, és ami előttetek áll, az nagyobb, mint bármi, amiben eddig jártatok. Figyelmesen és tudatosan hallgassátok a hangomat! Ne támaszkodjatok “emberi utakra” és “emberi értelemre”, hanem ébredjetek rá még jobban a Szellemem által arra az igazságra, hogy bennetek a Krisztus értelme van (1 Korinthus 2:16), és Én bevezetlek benneteket abba, hogy az Én bölcsességemben magasabb szinteken járjatok, miközben Engem tisztelve és csodálva éltek folyamatosan (Példabeszédek 9:10), egy mélységes önátadással a lábaimnál. Ne bizonytalanítson el benneteket semmilyen más hang, kövessetek engem oda, ahová vezetlek titeket, és tudjatok róla, hogy az Én Fenségem és Dicsőségem szemlélésének olyan helyére vezetlek benneteket, mint még soha ezelőtt. Tudjatok róla, hogy a Szellememmel való partneri együttműködés helyére vezetlek titeket, abban, amit Én cselekszem most a földön, ami túl mutat mindenen, amit eddig láttatok, reméltetek vagy elképzeltetek, viszont KIEMELTEN FONTOS, hogy most azonnal FÓKUSZÁLJATOK! Fókuszáljatok, fókuszáljatok, fókuszáljatok arra, amit mondok és a stratégiámra! Ne engedjétek, hogy a figyelemelterelések elrettentsenek titeket! Most léptetek be abba az időbe, amikor a Szellemem soha nem látott munkálkodása kezdődik. Sáfárkodjatok jól vele!”


Forrás: https://lanavawser.com/2021/11/18/pay-very-close-attention-to-the-strategy-god-is-speaking-right-now-ferociously-focus-on-divine-strategy-he-is-releasing/

Közzétéve: Országh György

Szerkesztő

%d blogger ezt szereti: