Prófétai Áhítat
Faith Tabernacle of Kremmling, ft111.com
2021. 12. 09.
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS
Amikor úgy érzed, hogy nem vagy szinkronban, akkor tudatosan fordítsd a figyelmedet a Szellemem mozgására, aztán haladj az áramlattal. Amikor összhangban vagy Velem, akkor úgy fogom irányítani a lépéseidet, hogy a rendeltetéseddel harmóniába kerülj. Efézus 1:11 Krisztusban kaptuk meg az örökségünket Istentől, ahogyan ezt ő már előre elhatározta, mert ez így felelt meg a céljának. Isten ugyanis mindent a saját elhatározása és akarata szerint cselekszik.