Prófétai Áhítat
Faith Tabernacle of Kremmling, ft111.com
2022. 04. 12.
APRÓ JELEK, MARSHA BURNS
Álmomban egy erdőn mentem keresztül, és odajött hozzám egy férfi, aki egy dobozban ritka gyógynövényeket és fűszernövényeket adott át nekem, amelyeket ő gyűjtött. Nagyon megörültem ennek, és fellelkesültem, úgyhogy feldolgoztam ezeket a gyógynövényeket és fűszernövényeket, amiket tőle kaptam, és kenetet készítettem belőlük, amit másokkal is meg tudtam osztani. Hiszem, hogy az álom magyarázata az, hogy bármi, amit Jézustól kapunk, egy olyan ajándék, amit magunkévá is tudunk tenni és meg is tudunk osztani. 1Timóteus 6:17-19 Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk. A gazdagok tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal, gyűjtsenek maguknak jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igazi életet.