Lana Vawser látomása: Lángoló Efézus 3:20 az otthonok felett

VOLT EGY LÁTOMÁSOM ÉS AZT LÁTTAM, HOGY AZ “EFÉZUS 3:20” LÁNGOL AZ OTTHONOK FELETT

Nemrég egy látomásba kerültem, és otthonokat láttam az egész földön. Az otthonok felett az EFÉZUS 3:20 volt, és mindegyik betű és szám lángolva égett.

“Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint” (RÚF)

“Soha ne kételkedj Isten hatalmas erejében, amely benned munkálkodik, és mindezt véghezviszi. Végtelenül többet fog elérni, mint a legnagyobb kérésed, a leghihetetlenebb álmod, és túlszárnyalja a legvadabb képzeletedet! Mindent felül fog múlni, mert csodálatos ereje folyamatosan energiával tölt fel téged.” (az angol TPT alapján)

Majd hallottam, ahogy az Úr ezt mondta:

“Izzó bélyeget teszek az otthonokra, az Efézus 3.20 kijelentésére és megmutatkozására való ráébredéssel. Lángra lobbantom és izzó bélyeggel bélyegzem meg az otthonokat, azzal a kijelentéssel, hogy Én vagyok az Efézus 3:20 Istene.”

Éreztem a levegőben azt az intenzív harcot, amivel számos család szembenéz. Éreztem a mostani időszak és a korábbi időszakok nehézségeit. Súlyos megfáradást éreztem egyes otthonokban. Éreztem a kétségbeesett vágyat az áttörésre az otthonokban, a családokban. Mélységes éhséget éreztem az Úr iránt, és hallottam a közbenjárás kiáltását, ami felszállt Hozzá.

Az Ő hangja törte meg ezt a pillanatot, és mennydörgő hangon megszólalt: “MEGTÖRTÉNT A FORDULAT! MEGTÖRTÉNT A FORDULAT!”

Ekkor egy nagy ébredés érzése vett körül. A megújulás hangját hallottam. A száraz csontok életre kelésének a hangját hallottam. A kárpótlás hangját hallottam. A hétszeres visszafizetés hangját hallottam. A gyors helyreállítás hangját hallottam. A fordulat hangját hallottam. Ez a fordulat és a beteljesedés körbeérése volt.

Elkezdtem látni, ahogy Isten szeretetének a tüze esik az otthonokra, olyan intenzitással, amit még SOHA ezelőtt nem láttam. Miközben néztem, az otthonok és a családok LÁNGOLTAK az Ő szeretetének a tüzében. Ez egy friss tűzkeresztség volt. Vad és heves volt. Mindent beborított. Nyughatatlan volt. Dicsőséges volt.

Egy mélységes önátadás történt az otthonokban. A család és az otthon friss odaszentelése Neki. “Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” (Józsué 24:15) A házak és a családok oltárok lettek, ahová az Ő tüze tudott leszállni. Ahol az Ő jelenléte tud megnyugodni. Ahol az Ő Dicsősége tud lakozni. A fordulat elindult, és ezek a Dicsőség házai emelkedni kezdtek. Ezek a virágzó családok elkezdtek életre kelni, amint beléptek a helyreállítás, kárpótlás, megújulás és visszafizetés teljességébe. Nagyon mély gyógyulás, nagyon mély szabadulás, nagy szabadság tört fel ezeken a helyeken. Szellemben éreztem, hogy OLYAN SOK család várt már réges-régen erre az időszakra. Az Úr szíve bátorítással és reménységgel mennydörögte: “A beteljesedés körbeérésének az ideje elérkezett.”

Ezután hallottam, ahogy az Úr az otthonokra és a családokra ezt mondta:

“Tudtátok, hogy az álmaitok, amik az életetekről, az otthonaitokról, a családjaitokról, csak a kezdetei az Én szívem álmainak a családotokról? SOKKAL, SOKKAL, SOKKAL, SOKKAL több van még. Még csak el sem kezdtétek felfogni azokat a terveket és álmokat, amelyek bennem vannak az otthonaitokkal és a családotokkal kapcsolatban. A gyarapodás tárháza most készül kiömleni rátok. A fordulat elkezdődött. A fordulat elkezdődött. Mindennek, és még annál is többnek a helyreállítása történik most. Én vagyok az Efézus 3:20 Istene. Az álmok, amiket Én helyeztem a szívetekbe, egy-egy mély kút, amit magatokban hordoztatok, és most tisztábban kezditek látni, viszont SOKKAL nagyobbak, mint ahogy ti azt felfogjátok. Az ellenség azt hitte, hogy meg tudja tenni, hogy eljön lopni, ölni és pusztítani, de Én azt üvöltöm a családotok és az otthonotok felett, hogy “ELÉG VOLT!” Be lettetek állítva a gyarapodás, a kárpótlás és a visszafizetés pozíciójába. DUPLÁT kaptok ez elszenvedett nehézségek miatt. Nem vagytok meddő család. ÉLETET szólok a családotok felett. ÉLETET szólok az otthonotok felett. Úgy nevezlek benneteket, hogy AZ ÉN Virágzó családom, és most fel fogtok emelkedni soha nem látott módon a nektek készített terveimben, és az általam mondott dolgok közül sok dolognak a gyarapodásában és beteljesülésében. A harc ádáz volt, és az ellenség keményen odavágott a Szellemem kiáradása miatt, amely az otthonotokban és az otthonotok által történik. Az otthonotok és a családotok egy HÁLÓ, ami begyűjti az ARATÁST. Figyeljétek meg, ahogy most felemelem az otthonotokat, mint a gyógyulás menedékhelyét. Mint az egészség menedékhelyét. Mint a biztonság menedékhelyét. Mint a vigasztalás menedékhelyét. Mint a közösség menedékhelyét. MINT A DICSŐSÉGEM HÁZÁT! Családok, emelkedjetek! Eljött a ti időtök, hát keljetek fel és tündököljetek, mint még soha ezelőtt, és lássátok meg az otthonotokra kiáradni annak a gyarapodását, amit ígértem nektek. Nyugodjatok meg a hitben, és bízzatok Bennem. Itt az idő!!”


Forrás: lanavawser.com

Közzétéve: Országh György

Szerkesztő

%d blogger ezt szereti: