Valóban ez a szeretet?

Amiről a keresztények elfeledkeznek — na nem a szavak szintjén — az a valódi szeretet.
Nem hiszem, hogy eddig senki nem vette észre, hogy ez a bizonyos mondás, miszerint “Isten a bűnös embereket szereti, de a bűnt gyűlöli” valahogy nem hozza meg a kívánt eredményt, sőt csak azt váltja ki legtöbbször, hogy még jobban kifigurázzák egyes keresztények álságos viselkedését, prédikálását.

Nem ragadnék le annál a témánál, hogy “hát igen, ilyen a világ, mindig is üldöztek minket, nem szeretik a világosságot, de mi ezt elviseljük, és csak kitartóan mondogatjuk tovább, hátha legalább egy ember megtér ezeknek a szavaknak a hatására”, ugyanis a fent említett mondat pont hogy már egyfajta magyarázatként (magyarázkodásként?) született meg valaha, azzal a céllal, hogy segítsen tisztázni és megértetni a kívülállókkal, hogy itt senki nem akar rosszat, főleg Isten nem.

És mi, hívők nem vesszük észre, hogy bármennyire jó a szándék mögötte, ennek a mondatnak már akkor lejárt a szavatossága, amikor először előhozakodtunk vele.

Ugyanis kifelejtettük azt a tényezőt, hogy az emberek nem hülyék, nem lehet elhitetni őket egy mondattal, egy inputtal, mint egy algoritmust, nem valami robotok (ahogy ezt milliószor megerősítették már a kis kockába tett pipával, esetleg a képen látható motorkerékpárok megjelölésével – “nem vagyok robot”).

Az emberek — emberek! Valódi, érző lények! (Tudom, ez most némelyeket sokkol…) Nem arra kíváncsiak csupán, hogy mit akarsz mondani a szavaiddal, hanem hogy hihető-e, hiteles-e az, ami elhangzik. És az esetek nagy részében azt érzik, hogy nem az. De ez vajon azért van, mert pont a keresztények között van sok szeretetlen ember, akinek nem áll jól az, amikor azt mondogatja, hogy “Isten nagyon szeret téged”?

Nos, egy dolog biztos: Vannak, akik nagyon régóta járnak gyülekezetbe, templomba, és úgy látják, sok minden elég jó abból, ahogy gondolkoznak és viselkednek a keresztények. Nehezen látják be, hogy nem minden kerek, nem minden olyan, mintha Jézus ma is itt járna a Földön, “emberekhez hasonlóvá” válva, vagy Pál apostolhoz hasonlóan, aki “mindeneknek mindenné” lett, hogy minden módon meg tudjon nyerni embereket.

Ez például közel sem érződik akkor, amikor a Pride-on egy közismert szélsőjobbos aktivista egy keresztet felemelve próbálta megállítani a felvonulókat, de legalábbis a kamerák és újságírók készenlétben álltak mellette szép számmal, és egyértelművé tudta tenni, hogy ő ezzel a büszkeség menettel szemben áll, mi több, a kereszt, azaz a kereszténység is szemben áll.

Itt jön az, hogy akkor meleg-ügyben tényleg ennyi a kereszténység? Mi vagyunk azok, akik megmondjuk, hogy “Állj!”, aztán ha egy percre kíváncsi valaki a véleményünkre, elmondjuk, hogy Isten szeret titeket, csak a bűneiteket gyűlöli?

Nem vesszük észre, hogy a könyökükön jön ki ez az üzenet? És nem feltétlenül azért, mert ők rosszak és bűnösök akarnak lenni, hanem mondjuk azért, mert nem tudják elhinni a mondat első felét: hogy Isten tényleg szereti őket.

Habár az így prédikáló hívők között vannak sokfélék, szerintem nem velük van a baj (na jó, vannak némelyek, akik botrányosan szeretetlenül vagy agresszívan nyomják, de nem ebből van a legtöbb), de még csak nem is magával az evangéliummal van probléma önmagában (nyilván), ami megmentette őket és megismertette velük Istent; hanem azzal az üzenettel, ami folyton megy a fejükben, amiből merítenek, ami valahogy elveszítette azt az erőt, ami valamikor őket megmentette. (Itt is jó lenne látni, hogy sokféle történet van, a legideálisabb az, amikor tényleg átéltek egy felismerést megtéréskor, szemben azokkal, akik esetleg csupán külső befolyás vagy manipuláció hatására lettek “kereszténnyé”.) De még a valódi felismerésen átment hívők fejében is meg tud változni az evangélium: akik tanítják őket, azok egy kicsit lecsípnek itt, egy kicsit ott, egy kicsit hozzátesznek itt és ott, és a többség szemében máris az elfogadott hirdethető változat lett belőle.

Ebből jönnek azok a prédikációk, hogy “Isten szeret, de…” Szerintem ti is sok ilyet hallottatok. Az ilyen igehirdetésekből Isten szeretetéről nem tudjuk meg igazán, hogy mennyire végtelen, mennyire elfedez mindent, mennyire szenvedélyesen ég a szívében, mennyire féltőn és fájdalommal figyeli az emberek életét, mennyi jó terve volt, van és lesz, hanem néhány “kötelező” teológiai állítás és “jánosháromtizenhat” után már lávafolyamként ömlik az embereket megtéríteni kívánó keresztények szívéből, kreatívan és töményen, hogy milyen borzasztó és visszavonhatatlan következményekkel kell számolniuk azoknak, akiknek nem kell az Isten szeretete… Ez akaratlanul is azt üzeni, hogy a szeretet feltételhez kötött — tudom, erre egy gyakori teológiai reakció így hangzik: “nem a szeretete, hanem az áldásai vannak feltételhez kötve”. Tehát amit gyakorlati szinten megtapasztalhatna az Isten által nagyon szeretett ember… De ha szeret, akkor ezek szerint csak elméletileg szeret? Teológiai keretek között? Ki kötötte őt ezekhez a keretekhez? Saját maga? Állítólag ez az Ő “igazságossága”, mert hogy ő nemcsak szeret, hanem igazságos is… Vagyis amikor igazságos, akkor nem feltétlenül szeret…

Az őszintén kérdezősködő kívülállók nagyjából ezt a szép gondolatmentet kapják válaszul, ami közel sem mondható annyira “világosnak”, mint amennyire hangoztatni szeretjük, hogy mi a “világosságot” hirdetjük, az ellenállók pedig természetesen a “sötétséget” szeretik.

Nem, hanem az ellenállók azt nem szeretik, amikor az ellentmondásos, zavaros, érezhetően szeretetlen mondanivalót mi “világosságnak” nevezzük, és elvárjuk, hogy erre pozitívan reagáljanak, azaz térjenek meg, és ezzel igazolva lesz, hogy na, csak jól hirdetjük mi az igazságot.

És igen, mégis vannak, akik ilyenkor már igent mondanak, mert kifogytak az érvekből, a személyiségük befolyásolhatóbb, vagy kiszolgáltatottabb lelkiállapotban vannak, vagy egyszerűen kíváncsiak, és elmennek egy gyülekezetbe, és ott vagy átélnek valamit, vagy nem — ha igen, akkor jobb esetben a “kettő vagy három”, Jézus miatt jelenlévő hívő között találkoznak az igazi Jézussal, rosszabb esetben folytatódik a szófacsarás és a félelemkeltés, (rámenős stílusú, “nagy dumás” evangelisták előnyben!) aminek egyesek egy idő után nem tudnak ellenállni, és a racionális védekezésre való próbálkozás csődje után, a folyamatos lelkiismeretfurdalás, bűntudat és a pokoltól való félelem közepette úgymond “megtérnek” — azaz megpróbálják leállítani ezt a gyötrő bűntudat-cunamit. És persze, hogy megkönnyebbülnek, a helyi sajátosságok szerint még további speciális érzelmi élményeken mehetnek keresztül, és még folytathatnám.

Ne csodálkozzatok, hogy ennyire mondom ezeket, mint aki nem akar leállni. Nem nagyon szoktam nyilvánosság előtt foglalkozni ezekkel a problémákkal, és habár ismerem a “gyülekezetek világát”, alapvetően a pozitívumokat igyekszem látni bennük, én magam is a tagja vagyok egy gyülekezetnek, ami persze ugyanúgy nem tökéletes, mint ahogy a többi sem az (régi vicc, ami nem is annyira vicc, hogy ha meg is találod a tökéletes gyülekezetet, attól a pillanattól kezdve, hogy csatlakozol hozzá, már nem lesz tökéletes… Szóval eleve nincs tökéletes, mert ahol emberek vannak, ott mindig lesznek problémák). De a gyülekezetek világában vannak nagyszerű Istenélmények is, hiteles történetek, tisztán hirdetett evangélium, valódi életváltozások, igazi szeretet és előrevivő közösségi élet is. Ezekről sem szabad megfeledkezni, még ha a kettő sokszor vegyülni is szokott egymással.

De mivel próféta vagyok, most már mondanom kell ezeket, és úgy érzem, az Úr azt akarta, hogy egy csomagban összegyűlve jöjjenek elő a megfigyeléseim. Nem úgy szeretnék előállni ezzel, hogy “ezt mondja az Úr”, nem akarok nagyobb tekintélyt adni a mondanivalómnak, mint amennyi van neki — a megfigyelt tények önmagukért beszélnek, függetlenül attól, hogy be tudod-e ismerni, hogy ezek igazak, vagy nem (vagy esetleg azon kevesek közé tartozol, akik még pont nem láttak ilyesmit a saját környezetükben). Ez itt most egyszerűen attól “prófétálás”, hogy a Szent Szellem időzítő jelzése bennem van, hogy eljött ennek az ideje, és mondanom kell, vagyis le kell írnom.

(A “próféta vagyok” még ma is félreértésekre ad okot egyes helyeken, ezért csak röviden: az én bibliai meggyőződésem szerint egy újszövetségi próféta semmivel sem több vagy jobb a többi hívőnél, és nem igazolja a prófétálás őt magát, nem teszi szavahihetőbbé, bibliai mércével mérve megbízhatóbbá, még ha valamilyen igazságot mond ki, akkor sem. Csupán annyit jelent, hogy ehhez a kegyelmi ajandékhoz sokszor kapcsolódik valamilyen feladat, szolgálat, ami egyébként nem is mindig olyan formában valósul meg, mint valami klasszikus prófétálás. A szavahihetőségemet és a biblikusságomat pedig a személyes környezetem által lehet a leginkább lemérni, akik ismernek engem, akár a családom, akár a gyülekezetem, akár a többiek által, akikkel régebben volt alkalmam közösségben lenni. Maga a prófétálás tartalma ugyanúgy megvizsgálandó, mint ahogy a tanítások is megvizsgálandók a különböző egyházi/gyülekezeti szolgálóknál, vagy a pásztori, apostoli, stb. tevékenység is, illetve az emberi jellem is. Nem mentesül az ember ez alól csupán azért, mert prófétál. Mindazáltal, mivel az Úrra, az Ő indíttatására hivatkozom, éppen ezért különös felelősségem úgy képviselni az Urat és az üzenetét az életemmel és a szavaimmal, hogy méltó legyen Hozzá, és ne hozzak szégyent rá — amire őszintén törekszem, és az Ő kegyelmére támaszkodom ebben is.)

És akkor most a bűnökről, amiket Isten gyűlöl, egy pár szóban.

Isten gyűlöli, ha méltatlanul képviselik őt! — “Ne élj vissza Istened, az Örökkévaló nevével, mert nem hagyja büntetés nélkül azt, aki az ő nevével visszaél!” 2Mózes 20:7 Egyszerű Fordítás (“Ne használd hiába az Úr, a te Istened nevét, mert az Úr nem hagyja büntetés nélkül azt, aki a nevét hiába használja.” Újonnan revideált Károli)

Ebből a szempontból a fentebb említett kérdéses helyzetben a keresztényeknek van inkább vigyázni valójuk, úgyhogy erről semmiképp sem szabad elfeledkezni, ha Isten akaratát akarjuk cselekedni. De jó hírem van: Isten szeret téged, csak a bűnödet gyűlöli, vagyis hogy hiábavaló módon használtad az Ő szent nevét. Csak térj meg belőle, szívből, őszintén. (Én is megtettem.)

A szeretet nélküli szolgálat nem ér semmit. — “Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mt 22:39); “ha teljes hitem van is, úgy, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen bennem, semmi vagyok.” (1Kor 13:2); “Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16:14)

Itt még mielőtt arról szólna a mentegetőzés, hogy Jézus is milyen vehemensen ment neki a farizeusoknak, akkor érdemes figyelembe venni, hogy mi volt a különbség a képmutató vallási vezetőkhöz és a többi emberhez való viszonyulásában. Az előbbiek megkapták a “jaj nektek” üzenetet, a többiek egy általános hívást kaptak a megtérésre, fenyegetőzés és agresszió nélkül. És ezt a hívást hogyan fogalmazta meg Pál, immár pogány környezetben (tehát nem az igaz Istenben hívő népnek, hanem itt pl. a korinthoszi görögöknek)? Így:

“Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5)

Vagy az Athénben élő, bálványszobrok között filozofálgató görögöknek ezt hirdette:

“Akit azért ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek… hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatnák és megtalálhatnák, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk… A tudatlanság idejét azért elnézte Isten, de most azt parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek. Mert rendelt egy napot, amelyen megítéli majd a föld kerekségét igazságosan egy férfi által, akit arra rendelt. Bizonyságot adott erről mindenkinek azzal, hogy feltámasztotta őt a halottak közül.”

Ezek nem mindenben egyeznek a szokványos keresztény evangelizációs prédikációkkal (a teljes üzenetet az Apostolok cselekedetei 17:22-34 szakaszban olvashatjátok).

És akkor hogy jön a képbe a Rómabeliekhez írt levél 1. fejezete, ahol a már akkor is burjánzó erkölcstelenség, kiemelten a homoszexualitás ellen emel szót az apostol? Azért érdemes elgondolkodni ezen, mert az örömhírt hirdető prédikációiban nem ilyeneket említett, és itt sem felszólító vagy tiltó mondatok közepette ad jelentést erről, hanem egy beszámolóként láthatjuk, ténymegállapításokkal (nyilván mint borzalmasan rossz dolgokról). Egyébként nemcsak a szexuális deviancia bűnére hívja fel a figyelmet, hanem az Isten iránti hálátlanságra, a megsötétülő szív miatt a bálványok felé fordulásra, valamint az ennek következtében Isten által rájuk bocsátott, elferdült szenvedélyekre. Egyfajta folyamatként írja le ezt ismételten, ami azzal kezdődött, hogy vannak olyan emberek, akik Istent nem tartották meg az ismeretükben, ezért adta őket Isten méltatlan gondolkodásra. A teljes fejtegetést szintén érdemes elolvasni a Róma 1-ben. Egyszerűen nem tudnám egy az egyben beilleszteni egy mai meleg fiatallal való evangelizációs beszélgetésbe, mert látszik, hogy nem igazán erre vonatkozik, nem pusztán a melegekről szól, inkább valami komplexebb problémás helyzet leírása ez. (Egy következő cikkemben erről is írok részletesebben itt, a Prófétai Naplóban.)

A gondolatmenetemet ennek az igeszakasznak a közvelten folytatásával szeretném zárni. Ugyanis miután leírja ezt a bűnökkel terhelt komplex társadalmi állapotot, a 2. fejezetben az ítélkezés problémájával folytatja, sőt az ítélkezők menthetetlenségére hívja fel a figyelmet, szembesítő mondatokkal, a hívő olvasótábort megszólítva! Majd Isten ítéletére tér ki, az ő valóban igazságos ítéletének figyelemreméltó irányelveivel, és itt olvassuk a képmutatók dorgálását, az Isten törvényét hirdető emberek törvényszegései miatt.

Az említett későbbi cikkemben többek között ezekre keressük majd a választ, innen, a Róma levél fejezeteiből kiindulva:

• Kik számára nincs mentség? (többféle választ is látni fogunk)

• Kik a gonoszt cselekvő emberek? (nem biztos, hogy csak azok, akikre gondolsz)

• Hogyan viszonyul Isten azokhoz, akik miatt az Ő nevét káromolják a nemzetek?

• És hogyan viszonyul az Őt valójában még nem ismerő emberekhez az ítélet során?

• Valamint: Mit (és hogyan) kell hirdetnünk nekik?

(Folytatása következik…)

---

Kép: Országh György / Prófétai Napló, AI generált, saját koncepció