Toxikus kapcsolatok a kereszténységben

— Országh György

Ez az egyik olyan téma, amiről néha azt gondolnánk, hogy már lerágott csont, mindent kibeszéltünk már róla, hiszen én is sok ilyen videós tanítással vagy írással találkoztam.

De a toxikusság nem szűnt meg, csak arculatot vált néha, amennyire tud, és az embereket elaltatva működik tovább és mérgezi a kapcsolatokat, a közösségeket, az egyéneket, családokat és így tovább.

Ennek az az eredménye, hogy Isten országában a gyülekezetek néha a gyógyulás kertjei helyett fokozatosan átalakulnak egyre inkább az újfajta lelki sérülések, sőt akár a lelki nyomor gyáraivá.

Ezért soha nem lehet abbahagyni, hogy — kellő tisztelettel és Jézusi lelkülettel — a világosságban járjunk és beszéljünk erről a problémáról.

Pásztori problémák

Nézzünk meg egy klasszikus területet, a pásztori szolgálatot. Természetesen én is nagyon fontosnak tartom, hogy legyenek pásztorok Krisztus testében, hiszen Ő maga adott némelyeket pásztorokul (ld. Efézus 4). A funkciójuk egyrészt az Efézus levél 4. fejezetében van leírva, a többiekével közös szempontokkal, másrészt Jézus személyes példája (“én vagyok a jó pásztor… életét adja a juhokért”) és tanítása mutatja be. És nyilván mind az Ó-, mind az Újszövetségben olvashatunk további útmutatásokat, amiket a Krisztusi alapra építve lehet jól értelmezni és követni.

Miközben tudjuk, hogy Jézus arra tanított, hogy „aki pedig az első akar lenni köztetek, az legyen a többiek rabszolgája” ‭‭(Márk‬ ‭10‬:‭44‬), ezt a tanítást ki szoktuk pipálni azzal, hogy természetesen, a gyülekezet pásztora minden héten szolgál, prédikál vagy tanít, imádkozik néhány emberért és beszélget, illetve van, amikor lelkigondozást végez. Emellett odafigyel a gyülekezet ügyeinek az intézésére, az anyagiakra, ellenőrzi a diakónusok munkáját, akikre delegálva lett egy-egy feladat, ápolja a külső kapcsolatokat, különböző találkozókra is eljár időnként, emellett a gyülekezetben is tart néha valamilyen megbeszélést, imaalkalmat vagy egyéb programot.

Előre lehet tudni, hogy ez így nem megy

Ha végignézzük, vagy maga a pásztor végignézi a tevékenységét, könnyen rá lehet jönni, hogy ezeket a feladatokat hosszú távon nem lehet folyamatosan, kiegyensúlyozottan végezni, és — inkább előbb, mint utóbb — valamelyik terület csorbát fog szenvedni.

És az esetek többségében sajnos az emberekkel való törődés lesz az első, ami lekopik. (És bármilyen meglepő, ez a probléma a teljes időben fizetett pásztoroknál ugyanúgy megjelenik, mint a másik munkahelyen dolgozónál is.)

Nem feltétlenül kell, hogy “menedzser típusú” legyen a pásztor személyisége ahhoz, hogy ez kialakuljon. A gyülekezetről való sablonos elképzelés hozza magával automatikusan ezt a fajta működést, illetve működési hibát.

Amikor pedig a gyülekezetben az emberek elkezdik keresni a megoldást, az sokszor eltér a pásztor elképzelésétől. Akár kifelé keresgélnek, akár befelé fogalmaznak meg kritikát — jó vagy rossz lelkülettel –, a gyülekezet vezetője ezt sok esetben már rosszul reagálja le. A pásztor is ember, és előjöhetnek a gyerekes félelmei, vagy a világból tanult kemény intézkedések reflexei, nyilván egy-egy igével is alátámasztva.

Tisztelet a kivételnek

Mint mondtam, sokszor, az esetek többségében történik valamilyen hibás reakció. És olyan is van, amikor nem. Én személyesen ismerek olyan pásztorokat, akiken látszik, hogy tudatosan őrizkednek ettől a mentalitástól. Attól még a gyülekezetük többé-kevésbé hagyományosan működik, és a hibák kódolva vannak, de valamivel jobb a légkör, amiben ezeket kezelni lehet.

Úgyhogy nem minden pásztorra érvényes, amiket most itt olvashattok. Vagy csak kisebb mértékben. De tagadhatatlan: vannak, akikre nagyon is igaz mindez. És ezért fontos, hogy őszinte legyél önmagaddal, és elkezdj józanul gondolkodni.

Miről lehet felismerni a toxikus pásztorokat?

Valahol olvastam egy listát, amit egy sokat látott ember írt össze. Így szól:

**Miről lehet felismerni a toxikus pásztort**

5 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐ TULAJDONSÁG

1. A szellemi tekintélyt arra használja, hogy kontroll alatt tartson

Az “Isten akarata” arra van használva, hogy elhallgattassa a kérdéseket.

2. Bünteti a nézeteltérést

A visszajelzéseket lázadásként vagy az egység megbontásaként címkézi.

3. Mindennek ő van a középpontjában

A gyülekezet azért létezik, hogy az ő szolgálati platformját védelmezze.

4. Kerüli az elszámoltathatóságot

Az átláthatóság és a felügyelet el van utasítva.

5. Az intézmény védelmét részesíti előnyben az emberek helyett

A káros hatásokat lekicsinyli, hogy az imázs meg legyen védve.

De mi is az, hogy “toxikus”?

A toxikus szó meghatározásához az alábbi megfogalmazás nyújt segítséget (ilyenkor hasznos a mesterséges intelligencia használata infógyűjtésre, de természetesen nem mindenre.)

>>

A toxikus szó eredeti, biológiai és orvosi értelemben mérgező hatású vagy mérgezésből adódó állapotot jelent (például egy toxikus anyag, mint az arzén). Átvitt értelemben – a mindennapi nyelvben és a pszichológiában – mindarra használjuk, ami lelkileg, mentálisan vagy érzelmileg káros az emberre, az egészségére vagy a közösségre.

Leggyakoribb átvitt értelmű használata

Toxikus ember: Olyan személy (gyakran manipulatív vagy nárcisztikus vonásokkal), aki szándékosan vagy öntudatlanul szenvedést, bizonytalanságot, érzelmi kimerültséget okoz a környezetének.

Toxikus kapcsolat: Olyan párkapcsolat, barátság vagy családi kötelék, amelyet a kontroll, az izoláció, a folyamatos feszültség, a tiszteletlenség vagy a pszichológiai bántalmazás ural.

Toxikus munkahely: Olyan munkakörnyezet, ahol jellemző a pletyka, a diszkrimináció, a túlzott nyomás, a tiszteletlen vezetői stílus vagy a kiégést okozó légkör.

Toxikus pozitivitás: Az a kényszeres hozzáállás, amikor a nehéz, fájdalmas érzéseket is mániákusan el kell fojtani, és minden helyzetben kötelező “csak a pozitív oldalát” látni.

<<

Eddig az idézet.

Ez arra is rámutat, hogy természetesen nem csak a pásztorok háza táján lehet keresgélni a toxikusságot. Ugyanúgy lehet mérgező egy másik gyülekezeti tag is, aki manipulatív személyiségével igyekszik birtokolni vagy kihasználni egyes embereket.

Próbáld kerülni az ilyeneket, amennyire csak lehet! Tudom, ez azért is nehéz, mert közben az ember kapcsolatokat is keres, barátságokra van igénye, és szolgálni is akar a testvéri szeretettel. Nem is jó dolog sokáig bezárkózva élni a rossz tapasztalatok és a félelmek miatt. Ha törődsz az önbecsüléseddel, illetve a hitedben világosan ott van, hogy Isten mennyire értékesnek tart téged, akkor könnyebb lesz jól kezelni ezt. (És ha “szerencséd van”, találkozol olyan üzenetekkel vagy szolgálatokkal, amelyek segítenek ebben. Imádkozhatsz is ezért a “szerencséért”!)

Az ismétlődés veszélye és megelőzése

Amit még gyakran szoktak mondani, akár az emberekkel foglalkozó szakemberek, akár bárki a hétköznapi életből merítve, hogy egy olyan ember, aki sokáig toxikus kapcsolatban élt, még ha ki is szabadul egy ilyen helyzetből, észrevétlenül is ugyanilyen vagy hasonló típusú embert, helyzetet, kapcsolatot vagy pásztort fog találni (“vonzani”, de nem a misztikus értelemben, inkább észrevétlenül könnyebben rátalálni). Talán úgy mondhatjuk, hogy ugyanazt, csak pepitában. Mert ehhez vagy hozzászokva, mert ezek az érzések, még ha fájdalmasak is, már ismerősek és kezelhetőek számodra tudat alatt — hiszen erre van “beidomítva” az idegrendszered, a reflexeid, a lelki világod működése.

Minél többet tanulunk a korábbi tapasztalatokból, elsősorban önmagunkról, őszintén szembenézve az igazsággal, annál inkább megadjuk magunknak a lehetőséget, hogy felismerjük az igazságot. És ha megismerjük az igazságot, az igazság szabaddá tesz.

Ez az igazság elsősorban maga Jézus Krisztus. Ha az Ő szerepét tisztázzuk, hogy ki Ő számunkra, és nem hagyjuk, hogy ezt bárki lekorlátozza, akkor az Ő vezetésével és segítségével fogunk tudni felszabadulni és újfajta módon megélni bármilyen új vagy régi helyzetet.

Tudni fogjuk, hogy kik vagyunk, tudni fogom, hogy mire mondhatok nemet és mire igent, tudni fogom, hogy maga Isten mennyire valóságos és csodálatos az életemben, amiben persze mindig növekedni tudok és kell is, mert Őt megismerni egy hosszú és csodálatos folyamat.

Isten képmása az identitásom — és nem félek használni!

De ha tudom, hogy Isten szent, én pedig az ő képmása vagyok, Jézus vérével megszentelve, akkor azt is tudom, hogy engem, Isten szentjét, nem bánthat senki büntetlenül. Ez oda-vissza igaz, én sem bánthatok senki mást. Természetesen az igazságot elmondhatjuk, segítő szándékkal, szeretettel, nem képmutató módon, hanem féltő szívvel, ugyanúgy Isten képmását látva és tisztelve a másik emberben. De a szeretet őszinte gyakorlásán kívül sem velem, sem mással nem lehet tenni csak úgy akármit.

Jézus kereszten mondott imája sokat elárul erről, ahogyan Ő megélte ezt:

Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!

Ebben az imában nemcsak a megbocsátás lelkülete a fontos, vagy a közbenjárás. Hanem az, hogy fogalmuk sem volt azoknak az embereknek, hogy valójában mit tesznek éppen akkor.

És azoknak az embereknek sincs forgalmuk, hogy mit tesznek veled, akik téged bántanak, akár fizikailag, akár “csak” lelkileg bántalmaznak, kényszerpályára sodornak, provokálnak, vagy szégyenérzetet keltve manipulálnak, megaláznak, félelmet vagy haragot gerjesztenek benned. Nem tudják, hogy emberi mivoltodban aláznak, taposnak, átvitt értelemben kicsavarják a kezedet, és a saját céljukra használnak, vagy átformálni akarnak — valójában csak eltorzítanak.

És mindezt Isten egyik képmásával teszik.

Nem tudják, hogy mit cselekszenek…

Adj időt magadnak, hogy végigmenj a felismeréseken, a gyógyuláson, és ha valamelyest megnyugodtál, akkor higgadtan és józanul gondold át, milyen lehetőségeid vannak, hogy megfelelő döntéseket hozz. Jézus Krisztus veled van. Ő az Isten bölcsessége számodra. Imádkozz és gondolkozz vele. Ő mindig megmutatja az utat neked, úgy, ahogy magadtól nem tudtad volna meglátni.


Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, nézz szét a Keresztény segítő weboldalamon, és vedd fel velem a kapcsolatot.


Discover more from PRÓFÉTAI NAPLÓ

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Közzétéve: Országh György

Szerkesztő