Kijelentés a megtört szívről

Fiatal hívőként, amikor még nem volt családom, és rengeteg időt töltöttem otthon a hétköznapok során Isten jelenlétének a keresésével, az imádattal, az igeolvasással, elmélkedéssel és imádkozással, egy alkalommal, ahogy olvastam a Bibliát, erre az igére találtam:

“Mert így szól a Magasságos és Felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve Szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megtört és alázatos szelleművel is, hogy megelevenítsem az alázatosok szellemét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.” (Ézsaiás 57:15 KSZE)

Ahogy elgondolkodtam rajta, elcsodálkoztam, ugyanis azt megszoktam, a gyülekezeti és az otthoni dicsőítés és imádat során, hogy Isten szentségben lakozik, magasztos, mennyei helyeken járva lehet rendszeresen találkozni vele. De azon megdöbbentem, hogy azt jelenti ki itt, hogy ugyanúgy megtalálható az Ő jelenléte a megtört szívűekkel, mint a magasztos, szentséges mennyei helyeken. Szerettem volna tudni, hogyan lehetséges ez, hiszen annyira nagy dolognak tartottam, hogy megtanultam a szenthelyre való bemenetel szellemi törvényszerűségeit, és ezek alapján keretem Istent otthon, és élveztem a jelenlétének mindenféle megnyilvánulását, és ezek alapján szolgáltam a gyülekezetben is dicsőítésvezetéssel, sőt erre tanítottam a többieket. Jó lett volna tudni, miért írja felül Isten mindezt, csak hogy ugyanúgy jelen legyen a megtört szívűekkel is.

Ahogy ezen morfindíroztam, éreztem magamban egy késztetést: “Kérdezd meg!” Ez teljesen új volt számomra, nem gondoltam még ilyenre, hogy ha valamit nem értek a Bibliából, akkor megkérdezzem Istent. Azt tudtam, hogy Ő szuverén módon tanít, és amit akar, kijelent nekem, akár úgy, hogy igét kapok, akár egy látomással, nyelvek magyarázásával, de az én kérdezésemre? Ezt még nem ismertem. Újra bennem volt a késztetés, hogy kérdezzem meg, ezért eldöntöttem, hogy megteszem. Félve és nagy tisztelettel elkezdtem imádkozni: Istenem, ha te, aki annyira szent vagy, hogy a mennyben, szentségben lakozol, hogy lehet hogy ugyanúgy jelen vagy a megtört szívűekkel is?

Arra számítottam, hogy ha Isten meghallgatta az imámat, akkor majd egyszer valamelyik istentiszteleten a pásztor prédikációjába el lesz rejtve egy jó kis kijelentés, ami által segít az Úr, hogy megértsem ezt. De mire ezt végiggondoltam, hirtelen elkezdett beszélni hozzám az Úr: “Kézzel épített templomban azért nem lakom, mert nem férnék el benne. De egy megtört szív nem szab határt nekem.”

Kellett egy kis idő, mire ezt feldolgoztam. (Eleve azért, mert “csak úgy”, a kérdezésemre azonnal válaszolt az Úr, személyesen!) Az ismerős volt, hogy a kézzel készült templomok nem Isten lakóhelyei, hiszen tudtam, hogy ő végtelen Isten, Ő szellem, nem lehet egy épületbe bezárni. De a folytatás nagyon meglepett. Rádöbbentem, hogy bár mi magunk vagyunk Isten templomai, ha kemény a szívünk, azzal falakat állítunk és határt szabunk Istennek. Korlátozzuk Őt, illetve azt, hogy az akarata teljesen meglegyen az életünkben, a Szent Szellem teljes szabadságban járjon bennünk, hogy fújhasson a szél, amerre akar. Hiszen ilyenek az Istentől születettek. De ha határt szabok Istennek, akkor ellenállok a Szent Szellemnek, és az már a saját falaimat jelenti. Ott Isten nem tud ott lakozni, nem tudom úgy megtapasztalni a jelenlétét. De ha meg vagyok törve, akkor nem állok ellene, engedni tudok neki és meg tudom élni a vele való közösség teljességét, teljes szabadságban, korlátok és határok nélkül. Ez ugyanolyan fontos, mint az imádatban Isten mennyei szentélyében lenni és gyönyörködni a dicsőségében.

Országh György