Prófétai Áhítat, 2018. március 10.

Prófétai Áhítat
Faith Tabernacle of Kremmling, ft111.com
2018. március 10.

A TROMBITA, BILL BURNS

Látlak titeket. Ismerlek titeket. Tudom, milyen küzdelmeken mentetek keresztül. Láttam és tudtam, milyen átkok szálltak rátok. Látom és ismerem az ellenség ellenetek készített tervét. Én mindezeket tudom, mert Isten vagyok. De kérlek, értsétek meg, hogy nem az Én akaratom, hogy az ellenség kezétől szenvedjetek. Ezért adtam nektek a kenet Szent Szellemét, aki megnyugszik rajtatok és felruház erővel, hogy azzá legyetek, aminek elhívtalak benneteket, hogy azokat a cselekedeteket, amiket Én vittem véghez, ti is meg tudjátok tenni. És az egésznek a lényege ez: Isten Gyermekei, nektek csak annyit kell tennetek, hogy higgyétek, hogy minden lehetséges, amit Én a népemmel kapcsolatban mondtam, és ez így is lesz nálatok, mondja az Úr. Keljetek fel! Ujjongjatok örömmel! Tegyétek túl magatokat a kompromisszum vereségén, a csüggedés vereségén, az erőtlenség vereségén, és azokon a dolgokon amik lefognak és visszatartanak benneteket az Én céljaimtól! Mert amikor megcselekszem ezt a rendkívüli, nagy munkát ebben az időszakban, akkor az Én megváltottaim társasága fog felkelni, és ők lesznek a kiválasztottak, akik elindulnak a harcba, hogy lerombolják az ellenség munkáit. Le fognak rázni magukról minden igát, amit rájuk tettek. Az Én nevemben, tegyétek meg! És Én magam leszek veletek, hogy megerősítsem azt a munkát, az azt követő jelekkel és csodákkal.