Nőnap után

Szerkesztői bevezető: Örömmel vettem Bartha Kata írását, aki a nőnapi cikkemen felbuzdulva szavakba öntötte sok-sok nő érzéseit, gondolatait, és ahogy látom, egyáltalán nem Isten Igéjétől idegen gondolatok formájában, vagy valamiféle „lázadás” lelkületével, hanem őszinte párbeszédet kezdeményezve, a kölcsönös tiszelet jegyében. Így ez a cikk az enyémmel együtt gyakorlatilag szerves egységet és egészet alkot. Itt kell hozzátennem, hogy a nőnapi írásomra (ami annak apropóján az elnyomás illetve az egyenlőség mentalitásáról, valamint gyökeres, soha figyelembe nem vett problémák feloldásáról is szól, a Biblia segítségével) nemcsak nőktől kaptam viszajelzéseket. Az érem másik oldala ugyanis a férfiak negatív észrevételeiről szól, amikor nők uralkodását tapasztalták. Mindezekkel én is tisztában vagyok, és úgy gondolom, kell fogalkozni azzal a területtel is. Viszont ha azt csak az első problémakör elfedezésére használjuk, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad, és az egymásra mutogatáson túl nem nagyon jutunk. Ezért tartom szükségesnek, hogy először az egyik területet kezeljük alaposan, hogy minden “ékesen és szép renddel” történhessen. Fogadjátok szeretettel a Prófétai Napló munkatársának az írását, a nők szemszögéből megközelítve.

Országh György, szerkesztő


Már elhervadtak a nőnapi virágok, megfakulni látszik megannyi jókívánság, amivel ilyenkor a nőket elhalmozzák – bennem pedig gondolatokat indít el ez a minden évben ismétlődő „ünnep”.

Kedves Olvasó, olvashattad Gyuri, pár nappal ezelőtti megfontolandó és felrázó cikkét a nőnap kapcsán – ha esetleg nem, akkor szívből ajánlom.

Elgondolkodtam azon, hogy mennyit is köszönhet a világ azoknak a szilárd jellemű, keményen dolgozni tudó és nemes célokért küzdeni tudó férfiaknak, akik a történelem során velünk éltek. Ha csak egy napokban elhunyt férfire gondolunk, Billy Grahamre, aki azon túl, hogy millióknak hirdette az evangéliumot, tisztességes, becsületes ember volt, aki ezek miatt hosszú évtizedeken át hatékony szolgálatot tudott fenntartani.

De menjünk visszább az időben! Mindenki számára ismerősen cseng Abraham Lincoln neve, az egykori amerikai elnök, akinek nevéhez fűződik a rabszolgák felszabadításáért folytatott harc. De említhetnénk Luther Mártont is, aki hitbeli felismerésével – miszerint az üdvösséget hit által, kegyelemből kapjuk – hatalmas lépést tett előre az akkori teológiai felfogásban, és ezzel beindította a reformációt. Kibeszélhetetlenül sokat köszönhetünk neki!

Mi magyarok pedig különösen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen számos, innovatív technikai találmány – melyek az egész világ javát szolgálják – magyar férfiak nevéhez köthetők. Ezek a férfiak kitartásukat és szorgalmukat valóban a közjó javára fordították.

De ha szétnézünk a saját környezetünkben is, láthatunk olyan férfiakat, akikre igazán büszkék vagyunk: odaadó családapák, sikeresek és tehetségesek a szakmájukban, vagy épp kompromisszumot nem ismerő láng-szívű hívőként képviselik Istent mindenhol.

Bár tudjuk, hogy mind az egyház, mind a világ életét sok ilyen nemes lelkű férfi – nőkkel egyetemben – vitte előbbre, és sokan harcoltak az elnyomás ilyen-olyan formái ellen, mégis jól tudjuk, hogy ez a „harc” nem minden férfinek sikerült.

Most elsősorban hozzájuk szeretnék szólni néhány őszinte szót – és amely szavak nem csupán a saját tapasztalataimat tükrözik, hanem vélhetőleg többek véleményét is.

Ha olyan férfiakkal találkozunk, akik úgy gondolják, a nők kevesebbet érnek a férfiaknál, akkor emiatt összetörik a lelkünk, igazságtalannak érezzük, ami „élhetetlenné” teszi azt, amit Isten életre szánt. A nőbe Isten belehelyezte azt a képességet, hogy életet adjon, és amikor azok a férfiak, akik a saját félelmeik és bizonytalanság érzetük, vagy épp igei meggyőződésük mentén úgy döntenek, hogy szájkosarat tesznek ránk, akkor pontosan ezt éljük át. Szavaink gyógyírt hozhatnának sokak számára, ha ki mernénk mondani. De nem biztos, hogy ki merjük!

amish-287407_1280

Jól ismerjük az igét, hogy nincs különbség nő és férfi között (Gal. 3:28), mi olykor mégis különbséget teszünk. Nézzünk meg egyes gyülekezeteket: kik kaphatnak pulpitust, kik bírnak befolyással, kik szolgálhatnak? Vagy épp a munkahelyünket, egyetlen tényezőre vetve pillantást: bizonyos helyeken még mindig létezik a fizetések közötti, nemek szerinti különbségtétel.

Esetenként a fehérnépet – ha akarja, ha nem -, belekényszerítjük az egyetlen „lehetséges” gyülekezeti szolgálatba, a gyerekek közötti munkába, mert ezzel elejét szeretnénk venni annak, hogy a férfiakat taníthassa. Mondván, a nő nem uralkodhat a férfin! De ha az Isten Szavát helyesen értelmezzük, akkor láthatjuk, hogy egymáson uralkodni mindkét nem számára tilos. A férfiakat és nőket is úgy teremtette Isten, hogy egyetlen végső tekintélyt ismerjenek el maguk felett: a Mennyei Atyáét.

Vannak nők, akik szívest örömest vállalják az otthon maradást, hogy építsék a családot, neveljék a gyerekeket – de ez nem várható el minden nőtől. De ha magunkévá tesszük ezt a némelyek által elvárt sztereotípiát, akkor lehet, hogy ezt az egyetlen lehetőséget hagyjuk a nőknek. Véleményem szerint, ha ez a döntés szabad választáson alapszik, akkor a legmegtisztelőbb feladatok egyike.

Mi nők csak azt kérjük, hogy szabadon azok lehessünk, akiknek Isten szán bennünket!

Amikor Ádám rádöbbent, hogy egy nagyszabású, Istentől ígért terv dugába dőlt, mert az asszony szavára hallgatott – a nőnapi cikk ezt részletesebben kifejti -, elhatározta, hogy nem engedi szóhoz jutni többé az asszonyt. Ádám a maga módján orvosolja tehát ezt a problémát, mellyel elejét veszi az estleges további ilyen félrecsúszásoknak. Mert félt.

Mi is sokszor félünk! Tartunk azoknak a férfiaknak az indokolatlan, és mondjuk ki, sokszor alaptalan félelmétől, akik úgy gondolják, uralkodni akarunk felettük. Pedig olykor semmi sem állhat távolabb az igazságtól, csak épp olyan személyiséget és ajándékokat kaptunk az Úrtól, melyeket nem biztos, hogy bizonyos férfiak  „nőinek” gondolnak.

Amikor pedig ezeknek a férfiaknak a bántásától félve elveszítjük a „hangunkat”, rettegésbe burkolódzunk, de legalább is sok helyzetben szorongásra ítéltetünk, akkor már csak halvány utánzatai lehetünk annak az ajándéknak és csatornának, akinek Isten a nőt szánta.

Egyszerűen szeretnénk ezektől a rabláncoktól felszabadulva élni: nem tartani az elnyomástól! Azzá a társuralkodóvá szeretnénk emelkedni a ma még rólunk helytelenül gondolkodó férfiak szemében, akinek Krisztusban teremtettünk. Jézus is mindig azon munkálkodik, hogy mindenkit szabadságra juttasson.

Az Úr ma is odaenged bennünket magához és tanítja a nőket. Ez a Jézus korabeli zsidó felfogás szerint elképzelhetetlen volt, hiszen csak a férfiak tanulhattak, illetve a Talmud alapján a zsidók ma is pontosan ezért adnak hálát mindennap, hogy nem nőnek születtek.

workplace-1245776_1280

A Szentírás azonban beszél olyan nőkről, akiknek az élete jól példázza, milyen is lehet egy istenfélő nő, akinek tettei helyesek, és szavaival jól bánik. Eszter királynő bátorságával egy egész nemzetet ment meg (Eszter könyve); Debóra bírónő Izraelt igazgatja, aki annyira nagyra tartja a férfi hadvezérét, Barakot, hogy amikor Barak megkéri őt, hogy menjen vele egy harcba, elmondja neki, hogy akkor bizony egy nőé lesz a harci dicsőség (Bírák 4:4-9); Abigail nem csupán egy rossz természetű férfi oldalán állja meg a helyét, hanem bölcsességével sok ember életét menti meg Dávid kardjától (1Sámuel 25); Mária, Jézus anyja pedig készségesen vállalja, hogy még akkor is hisz az angyalnak, miszerint gyermek fogan a méhében, ha esetleg a törvények alapján a vőlegénye el fogja bocsátani, és szégyenfolt kerül a becsületére (Lukács 1:26-38).

Az egyenlőtlen szemlélet, a „férfi az úr a háznál” zsarnoki – vagy mondhatnánk, nem igei – alkalmazása szülheti oly sokszor a családon belüli erőszak számos fajtáját. Mivel a férfiak általában fizikai értelemben erősebbek a nőknél, ebből is származhat kárunk. De Isten a férfiak erejét és szavait is védelmül szánta, és törekedjetek arra, hogy ez így legyen.

Tiszta szívből hiszek abban, hogy számos gyülekezeti probléma orvosolható lenne csupán azzal, hogy a nők szóhoz jutnak a vezetésben és tehetik a dolgukat a gyülekezet bármely területén. A nők közül biztosan jócskán akadnának olyanok, akik egy ilyen gyülekezetben sokkal inkább otthon éreznék magukat. Speciális női problémáikkal, akár a fentebb említett bántalmazásból és leuralásból fakadó sérelmeikkel és sebeikkel tudnának hova fordulni a gyülekezetekben. Hiányzik a vezetésből a női hang, felfogás, hatás és befolyás, és ez a jelenség globális problémát feszeget.

Úgy hiszem, hogy az Atya újabb esélyt ad azoknak a férfiaknak a szemléletváltásra, a gondolkodásmód gyökeres megváltoztatására a nőkkel kapcsolatban Magyarországon is, akik nem úgy látják a nőket, ahogyan Isten. Hitem szerint egyre többet fogunk hallani ebben a témában. Mert Isten akar erről velünk beszélni!

Így hát, férfiak és nők, engedjük, hogy Isten szava a lelkünk legmélyére hatoljon! Ha kell, hozzon földrengést a torz elképzeléseink terén, az igétől távol eső, nemekkel kapcsolatos gondolatmeneteinkben, kölcsönös szeretetet és tiszteletet szülve a két nem között. Ha hajlandók vagyunk Isten szikéje alá feküdni, bármelyik nemből valók vagyunk is, hogy ezt a fajta munkát elvégezze bennünk, Isten örömmel és nagy műgonddal véghez is viszi.

Hadd teremtsen Isten „édenkerti” állapotot, bennünk és rajtunk keresztül, ahol nem kell rettegésben élnie egyik nemnek sem, ahol férfi és nő az lehet, akivé Isten tenni szeretné!

golf-1353532_1280

Együtt, egyenrangú felekként, szabad szívvel többek lehetünk, és nagyobb segítség a férfiak és bárki számára. Lényünk és ajándékaink teljesebb kibontakozásával együtt számos áldást hozva az élet nagyon sok területére. Kívánom, hogy ezt az igazságot mindannyian lássuk meg a szívünkben!

„A Szellem gondolata pedig élet és békesség” (Róma 8:6). Amikor Isten iránti bizalmunk jeléül eljutunk odáig, hogy „letesszük a fegyvert”, és megengedjük Neki, hogy kihámozzon bennünket az egymástól való félelmeinkből, vagy épp levegye rólunk a nemekkel kapcsolatos torzító szemüvegünket, lelkünkben kimondhatatlan békességre találunk. Ezzel a belső megnyugvással és békességgel az életünkben pedig elkezdődhet egy belső átalakulás – és idővel -, párbeszéd azokkal is, akik esetleg bántottak, lenéztek bennünket. Ezek után pedig majd közelíthetnek az álláspontjaink, mely újra bizalmat szülhet azokba a kapcsolatokba, ahol előtte törést éltünk át.

Teljes szívvel hiszek abban, hogy Isten szívének is ez az egyik legmélyebb szándéka: hogy a két nem a szíve mélyéből értékelje és tisztelje egymást. Egymást kölcsönösen elfogadva Krisztusban társuralkodóként éljünk, mellyel végső soron Isten dicsőségét szolgáljuk.

„…tehát nincs többé különbség … férfi és nő között, mert Krisztus Jézusban mindannyian egyek vagytok.” (Gal. 3:28)