Tiszteletben tartják az egyházak szabadságát, javasolják a gyakoribb istentiszteletet

Ahogy tegnap olvashattátok itt, a Prófétai Naplóban, nem lehet véglegesen kimondani, hogy a nagyobb létszámú gyülekezetek nem tudnak összejövetelt tartani a 100 fő feletti zárt rendezvények betiltása miatt. A “veszélyhelyzet”, mint a kormány által elrendelt különleges jogrend kihirdetésekor, a sajtótájékoztatón azt nyilatkozta tegnap Gulyás Gergely, hogy a “misék” kérdésében még tárgyal a kormány az egyházakkal.

Ezzel kapcsolatban a legfrissebb, amit olvastam, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt nyilatkozta, hogy “A magyar állam a szentmisék és istentiszteletek tekintetében nem ír elő semmit az egyházaknak, tiszteletben tartva az egyházak szabadságát”.

Ahogy a mandiner.hu hírportálon olvasható: a száz fő feletti beltéri rendezvények megtiltásával összefüggésben azt javasolják, hogy a nagyobb templomokban lehetőleg tartsanak gyakrabban szentmisét és istentiszteletet, hiszen így arányosabban oszlanak meg a hívők. A miniszterelnök-helyettes közölte: a közmédia felé jelezték, hogy fontolják meg a szentmisék, istentiszteletek megfelelő közvetítését.

A hír nem tér ki azokra a közösségekre, amelyek nem államilag elismert egyházi státuszban vannak – vagy esetleg nem ilyen egyház ernyőszervezetéhez tartoznak –, de hogy ez fog-e különbséget jelenteni a – remélhetőleg – nem túl hosszú lecsengésű veszélyhelyzet ideje alatt, vagy sem, még nem lehet tudni.

Mindenesetre többek között a Hit Gyülekezetének az országos vezetősége, amely bár államilag elismert egyház, mérlegelés után önként bejelentette, hogy a budapesti Hit Parkban nem tart nyilvános istentiszteleteket, és ehhez hasonlóan lehet olvasni az interneten, hogy más keresztény rendezvények is le lettek mondva.

Azt javaslom, hogy továbbra is abban bízva, hogy Isten jobban átlát mindent, mint mi, keressük az Ő arcát, és érjük el hit által, hogy minél hamarabb megszűnjenek a bármilyen korlátozást kiváltó okok, a járvány és annak veszélyét hordozó szempontok, és minél jobban enyhüljenek a gazdasági és egyéb következményei ennek az időszaknak; emellett adjunk hálát a jelenlegi szabadságunkért, és mindezt értékelve, legyünk még éberebbek, ne terelje el a figyelmünket ez a helyzet, hanem használjuk ki a rendelkezésünkre álló időket és lehetőségeket, hogy elvégezzük a ránk bízott munkát, és hirdessük a Jó Hírt a lehető legváltozatosabb és leghatékonyabb módon.

Országh György — szerkesztő, Prófétai Napló

Közzétéve: Országh György

Szerkesztő

%d blogger ezt szereti: