Az első bizonyság

Néhány napja egy felhívást tettem közzé, amelyben megkértelek Benneteket, hogy írjátok le, ha van valamilyen bizonyságotok a több mint tíz éve működő Prófétai Naplóban olvasható szolgálattal kapcsolatban. Hála Istennek, ahogy eddig is sokan jeleztétek, most is többen írtak konkrét megtapasztalásokat, vagy azt, hogy hogyan használja Isten az életükben a Prófétai Naplót.

Nagyon jó látni, hogy az Úrral való személyes kapcsolat az első az életetekben, amelyhez Ő segítségül használja a prófétai szolgálatot is.

Ma a legrészletesebbet olvashatjátok el, amit Kálmán nevű olvasónk írt. Ez egyrészt azért is első, mert először jelentkezett vele Kálmán, másrészt ő az egyik legrégebbi olvasója a Gyuri naplója… azaz, mai nevén a Prófétai Naplónak! Fogadjátok szeretettel:


A nevem Kálmán, 2009 októberében tértem vissza tékozló fiúi kitérőmről az “Atyai házba” 12 év dac és ellenállás után, korábban nem hittem a Szent Szellem ajándékainak napjainkban is érvényes megnyilvánulásában és megtapasztalhatóságában, főleg abban nem, hogy én magam is lehetek részese és élvezője némelyiknek.

Nem tudom pontosan mikor kezdtem el olvasni a “Naplót”, valamikor 2010 vége – 2011 eleje lehetett (minden bizonnyal a saját környezetemben az első 2-3 ember között), de az biztos, hogy a kezdetén, amikor még “Gyuri Naplója” volta címe, ahogy Feleségemmel, édesanyámmal, sógornőmmel és más családtagokkal, barátokkal mind a mai napig említjük, ha beszélünk róla. Úgy gondolom, ha még 10x változna a címe, számunkra Gyuri naplója marad amíg létezik!

Első perctől kezdve felismertem a mindig aktív realitását, azonnal érvényes igazságát, vagy a mindig hamarosan bekövetkező megvalósulását a mondanivalójának.

Rövid időn belül azon kevés (de nem kizárólagos) tényezők közé tartozott amikhez igazítottam a döntéseimet.

A mindig és mindent megelőző elsőbbséget élvező bibliaolvasás mellett, kiegészítő napi forrássá vált, másik 3 internetes keresztény oldallal naponta friss megosztásával együtt, de ezekhez viszonyítva, az én életemben elsőbbséget kapott elég hamar, mert konkrétabban, pontosabban és részletesebben közölte/közli velem Isten szándékát! Ha kérdeztem valamit Istentől, akkor a bibliaolvasásból kapott válaszokat 80-90%-ban mindig alátámasztotta és igazolta, nem ritkán magyarázta.

Így történt ez amikor nősülés előtt kértem Istent véleményét, később már közös életalakulásunk miatt kérdeztük, már feleségemmel együtt a helyes utat. Akkor is, amikor rádöbbentünk, hogy valószínűleg nem ott élünk ahol Isten minket látni szeretne.

Ma Svájcban élünk, svájci német nyelvű gyülekezet tagjai és szolgálói vagyunk, békesség, öröm és hálatelt életet élünk. Mindebben szerepe volt a “Gyuri Naplójának” is, ami mára már Prófétai Napló néven ismert.

Még a legelején, egy rövid ideig kevesebbet mondott Isten általa, volt, hogy semmit, észre is vettem, hogy miért. Mert Isten végérvényesen tudatosítani akarta és rögzíteni bennem azt, hogy ez az eszköze “csak” kiegészítő, nem válhat az elsődleges forrássá a számomra és senki számára. Ez nem is történt meg!

Amikor viszont az Isten által meghatározott szerepébe és helyére került, újra a tőle megszokott intenzitás, pontosság és részletesség volt rá jellemző mind máig, azaz 2020 október 2-ig.

Sok áldást, bátorítást, erőt, vigasztalást adott át nekünk/nekem, vezetett, jobban mondva alátámasztotta Isten vezetését akárhányszor is hatással volt a döntéseinkre! Soha sem volt egyetlen tényező, soha sem fedeztem fel ellentmondást benne Isten Igéjével szemben, soha nem csalódtam benne.

Csak ajánlani tudom, hiteles és érvényes kiegészítő a mindennapok kereszténye számára.

Hálás vagyok Istennek, a Burns házaspárnak és Országh György “Gyuri”- nak minden betűjéért ! Legyenek áldottak!


Közzétéve: Országh György

Szerkesztő

<span>%d</span> blogger ezt szereti: