Imafal építése Erdélyben

Egy fontos információval keresték meg a Prófétai Naplót Erdélyből magyar testvéreink, amit az alábbiakban olvashattok, illetve a rövid bemutatkozó videót lentebb megtekinthetitek.

Kedves testvéreink,

Ebben az évben alapítványunk imaprojektbe fogott, melynek indítványozója Isten, kivitelezője pedig mi szeretnénk lenni, a MANNA Alapítvány, Isten kegyelme és ereje által.

A projekt címe, IMAFAL ÉPÍTÉS ERDÉLYBEN, vagy más néven, GYÖKEREINK, ÁGAINK, melynek időtartama március 1 – október 1.
Ebben az időszakban célunk bejárni Erdélyt, hetente más-más régióban, keddtől-péntekig, egy-egy 10-12 fős csapattal, amikor imádkozunk Erdélyért és nemzetünkért, továbbá ellátogatunk az adott történelmi helyekre.

Kedves testvérek, támogatásotokat szeretnénk kérni ebben a projektben, az imafal építésében, mely a következő módon lehetséges:
– imádkozva otthon, ill. a gyülekezetekben ezért a projektért, a helyes és időben való megvalósításáért, valamint az imafalazókért.
– anyagilag. Ha szeretnétek támogatni imaprojektünket, megtehetitek ezt bármilyen összeggel, amit örömmel és szeretettel ajánlotok fel:

“Fundatia Manna”
Bankszámla: RO04INGB0000999904974126 Lei
Bankszámla: RO75INGB0000999905157730 Euro

Köszönjük.
Isten áldjon benneteket!

Kiemelt kép: wikipédia

Közzétéve: Országh György

Szerkesztő

%d blogger ezt szereti: