Prófétai Áhítat, 2021. 05. 10.

Prófétai Áhítat
Faith Tabernacle of Kremmling, ft111.com
2021. május 10.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS

Hallottam, hogy az Úr ezt mondja: Azt akarom látni, hogy az emberek igazán Szellemben élnek. Azt akarom, hogy akik Hozzám tartoznak, bemutassák a szellemi valóságot. Azoknak, akik közületek Szellemben járnak, példát kell mutatniuk, hogy milyen ez valójában. A Szellemben élt életetek segíteni fog másoknak, hogy őszinte és eleven kapcsolatra törekedjenek Velem. Senkit sem értékelek nagyobbra a másiknál. Senkit sem szeretek jobban másoknál, de az Én Igém igaz, és nem lehet felülírni. Ragaszkodni kell hozzá, ha valaki Szellemben akar járni. 1Korinthus 2:2-5 Eltökéltem ugyanis, hogy semmiről sem fogok tudni köztetek a Krisztus Jézuson kívül, s róla is csak úgy, mint megfeszítettről. Sok erőtelenség, félelem és reszketés vett körül, mikor hozzátok jutottam, beszédemet és igehirdetésemet nem bölcs szavak tették meggyőzőkké, hanem a Szellem és hatalom felmutatása, hogy hitetek ne emberi bölcsességen, hanem Isten hatalmán nyugodjék.

Közzétéve: Országh György

Szerkesztő

%d blogger ezt szereti: