Szombaton élőben, több platformon is Andrew Wommack

Mint arról korábban is beszámoltunk, szombaton, azaz 2020. október 24-én 19.00 órai kezdettel lesz látható a Hit és Kegyelem Konferencia, Andrew Wommack szolgálatával. Az elején a dicsőítő dalok szövegei, illetve az előadás során az igehelyek magyar feliratozással jelennek meg. Az élő közvetítés magyar tolmácsolással fog menni, és több platformon is megnézhetitek: a Pax Tv adásában,Bővebben: “Szombaton élőben, több platformon is Andrew Wommack”

Merj az lenni, akinek Isten elhívott!

Március 7-én, szombati napon fog szolgálni Will Graham, a Charis Bibliaiskola nyílt napján. Will és felesége, Barbara, több mint 30 évig szolgáltak pásztorként az Egyesült Királyságban. Will 7 éven keresztül volt az Andrew Wommack Ministries európai igazgatója, melynek során az Úr természetfeletti módon használta, ajtónyitóként a nemzetek felé – tudhatjuk meg a Charis Magyarország meghívójából.Bővebben: “Merj az lenni, akinek Isten elhívott!”