Négy-öt évenként egy napra a Nép a Király!

Szerintem már mindenki ismeri azt az igét, amelyben Pál arra tanít, hogy “mindenekelőtt” tartsunk könyörgéseket, mert imádkoznunk kell a királyokért, a hatalomban lévőkért, tehát úgy összességében a vezetőkért. (1Timóteus 2:1-2) De hogyan működik ez az igazság a demokrácia korában? Bevallom, amikor megismerkedtem ezzel az igével és először gondolkodtam el rajta, egy kicsit nehéz volt elfogadnom,Bővebben:Bővebben: “Négy-öt évenként egy napra a Nép a Király!”

A vakcina és Isten akarata

A vakcina és Isten akarata Írta: Országh György, a Prófétai Napló szerkesztője 2021. 03. 04. Nem vagyok tudós, orvos vagy beavatott. Nem értek a vakcinákhoz. Nem tudom, hogy valójában mennyi az igazság abból, amit az orrunkra kötnek, és mennyi az, amit eltitkolnak. Ugyanúgy nem tudom, mennyi az igazság az összeesküvés elméletekből, és mennyi az üres,Bővebben:Bővebben: “A vakcina és Isten akarata”