Hogyan lesz meg Isten akarata? A legutóbbi két perces videó folytatása

A múltkori két perces videóban arra bátorítottalak, hogy ne add fel, legyen meg Isten akarata mint a Mennyben, úgy itt a Földön is. De hogyan lesz meg Isten akarata? Most két percben elmondom az egyik első lépést🚶Szerinted mire kell még odafigyelni? Írd meg kommentben a Facebook poszt alatt!✍️ https://www.facebook.com/share/v/194g3RG2Ms/?mibextid=wwXIfr

Négy-öt évenként egy napra a Nép a Király!

Szerintem már mindenki ismeri azt az igét, amelyben Pál arra tanít, hogy “mindenekelőtt” tartsunk könyörgéseket, mert imádkoznunk kell a királyokért, a hatalomban lévőkért, tehát úgy összességében a vezetőkért. (1Timóteus 2:1-2) De hogyan működik ez az igazság a demokrácia korában? Bevallom, amikor megismerkedtem ezzel az igével és először gondolkodtam el rajta, egy kicsit nehéz volt elfogadnom,Bővebben:Bővebben: “Négy-öt évenként egy napra a Nép a Király!”

A vakcina és Isten akarata

A vakcina és Isten akarata Írta: Országh György, a Prófétai Napló szerkesztője 2021. 03. 04. Nem vagyok tudós, orvos vagy beavatott. Nem értek a vakcinákhoz. Nem tudom, hogy valójában mennyi az igazság abból, amit az orrunkra kötnek, és mennyi az, amit eltitkolnak. Ugyanúgy nem tudom, mennyi az igazság az összeesküvés elméletekből, és mennyi az üres,Bővebben:Bővebben: “A vakcina és Isten akarata”