Közös városi istentiszteletet tart több miskolci gyülekezet március második hétvégéjén. A Miskolci Pásztorkör által szervezett rendezvény a tavaszi időszakban még egyszer, illetve az év második felében is többször meg fog ismétlődni. Ezekről az eseményekről a Keresztények Miskolcért nevű összefogás Facebook oldalán tud tájékozódni minden érdeklődő. A március 9-én, vasárnap 16:00 órakor kezdődő alkalom helyszíne azBővebben:Bővebben: “Városi istentisztelet Miskolcon”
Címketár:Miskolc
Új, ingyenes Bibliaiskola Miskolcon
Szeptember 7-én kezdi meg a működését Miskolcon a Találkozás Sátra Bibliaiskola, amely havonkénti előadásnapokkal ingyenes Bibliatanítással szolgál az érdeklődőknek. A Találkozás Sátra Szolgálat felekezetektől független csapata eddig a nyitott dicsőítő alkalmairól volt ismert, amelyek a jövőben is folytatódnak, szintén havi rendszerességgel. A dicsőítő alkalmakhoz hasonlóan, a Bibliaiskola is több különböző felekezetből érkező szolgálók segítségével fogBővebben:Bővebben: “Új, ingyenes Bibliaiskola Miskolcon”
Miskolc, egység, változások. Interjú Tóth-Simon Károllyal (VIDEÓ)
Tóth-Simon Károly, a Miskolci Golgota Gyülekezet pásztora interjút adott a Prófétai Naplónak. Miskolcon az utóbbi években látványosan fejlődik pozitív irányban a keresztények egysége. A különböző közös alkalmak, dicsőítések, istentiszteletek, valamint az idén ott megrendezésre kerülő Ez az a nap! jelentőségéről, illetve az egység folyamat hátteréről, “titkáról” kérdeztem Kareszt. Az interjút itt tudjátok megtekinteni: https://vimeo.com/914133936?share=copy
Jézus Miskolcon
Nyáron Miskolcon lesz az Ez az a nap! 2023-ban többször láthattátok a Prófétai Napló posztjait arról, hogy Miskolcon több szempontból is fellendült az élet Krisztus testében, és évről évre egyre jobban látható a keresztények szívbeli és gyakorlati egysége. A “Miértt” fesztiválok, a gyülekezetek közös istentiszteletei, a vezetők közös imái, felekezetektől független dicsőítő alkalmak, Bibliaórák… egyreBővebben:Bővebben: “Jézus Miskolcon”
Júliusi hétvége Miskolcon
A most következő hétvégén Miskolcon leszek, ahol két rendezvényen is szolgálok. (Akik még nem ismerik a személyes szolgálati oldalamat, ahol több tevékenységemről is értesítem az érdeklődőket, azokat szeretettel invitálom, hogy tekintsétek meg ide kattintva!) Szombaton (2023.07.08.) a Találkozás Sátra Szolgálat csapatával tartjuk meg a következő, felekezettől független dicsőítő alkalmunkat, amelynek a mottója: “Befogadva”. Ez aBővebben:Bővebben: “Júliusi hétvége Miskolcon”
Újraindulnak a Bibliaórák Miskolcon
Nagyszerű hírünk van azok számára, akik szeretik a bibliai témájú előadásokat, vagy már eddig is ismerték ezt a szolgálatot: Új helyszínen várjuk az érdeklődőket a Bölcsesség Bibliaiskola nyitott rendezvényeire, a miskolci Bibliaórákra. Az utóbbi hónapokban szünetelő alkalmak mostantól Miskolc belvárosában, a Szemere utca 8. szám alatt lesznek megtartva. (Kapucsengő: 113., első emelet) A következő alkalomBővebben:Bővebben: “Újraindulnak a Bibliaórák Miskolcon”
Bibliaóra és dicsőítő alkalom Miskolcon
Szeretettel tájékoztatjuk az érdeklődőket és mindenkit, aki Miskolcon vagy a környékén tartózkodik a hétvégén, hogy szombaton, azaz 2023. március 18-án két program is lesz, amely mindenki számára nyitott: 15.00 órától Bibliaóra lesz, a Deák Ferenc utca 1. szám alatt, a Lydion Gerincterápia Központban. A Bibliaóra első felében egy előadás hangzik el, amely után kérdések feltevéséreBővebben:Bővebben: “Bibliaóra és dicsőítő alkalom Miskolcon”
Szombaton Miskolcon Bibliaóra
Ebben az évben is folytatódik a Miskolcon tavaly indult Bibliaóra-sorozat, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Szombaton, 2023. 01. 21-én, a Lydion Gerincterápia Központban (Deák Ferenc u. 1.) 15:00 órai kezdettel lesz egy előadás, amelyet Országh György tart, ezután szabadon lehet kérdéseket feltenni, hozzászólni. Az előadás a Bölcsesség Bibliaiskola anyagának is egy része, amelyrőlBővebben:Bővebben: “Szombaton Miskolcon Bibliaóra”
Miértt Fesztivál
Találkozzunk ismét Miskolcon, június utolsó hétvégéjén, a Miértt Fesztiválon! Színes programmal és számos különböző szolgálóval vár mindenkit a kellemes diósgyőri templomkert, nagyszínpaddal, sátorral, valamint épületen belüli programokkal egyaránt, ahol idén is a Diósgyőri Református Gyülekezet ad otthont a felekezetközi keresztény rendezvénynek, dicsőítésekkel, koncertekkel, igehirdetésekkel, illetve a családok, gyermekek számára is gondoskodtak színes tevékenységekről – ismerkedjetekBővebben:Bővebben: “Miértt Fesztivál”
Szombaton találkozzunk Miskolcon – egymással és Istennel
Pünkösd nem csupán egy pirosbetűs ünnep, sem egy egyházi emléknap, amikor egy régi eseményre emlékezünk.Pünkösd az Egyház születésnapja, a Szent Szellem kitöltetésének ünnepe. Ennek ígérete azonban ma is mindnyájunké, hiszen a személyes pünkösdöt ma is átélheted, és elmerülhetsz Isten Szellemének jelenlétében.Tarts velünk 2022.06.04-én 17 órától, és éld át az Istennel való találkozás csodáját! Találkozzunk szombatonBővebben:Bővebben: “Szombaton találkozzunk Miskolcon – egymással és Istennel”
