Tomi Arayomi azt mondja, ha a prófétai emberek nem vigyáznak, akkor bele fognak sodródni a guruk szerepébe. Erről, és még sok más érdekes témáról beszélgettünk Tomival, a Prófétai Est utáni napon Budapesten, többek között a párizsi tűzről, az erről előzetesen kapott kijelentéséről, valamint a magyar nemzet eddig még fel nem ismert prófétai szerepéről Európában.
Címketár:Európa
Próféták társaságává kell válnunk – Dr. Sharon Stone interjú
A 2019. február 22-23-án megrendezett Pécsi Országos Prófétai Konferencia egyik szünetében beszélgettem a rendezvény kiemelt szolgálójával, Dr. Sharon Stone prófétával – aki az európai prófétai mozgalomban is kiemelkedő szerepet tölt be – többek között a prófétai mozgalomról, a Magyarországgal kapcsolatos meglátásairól, valamint arról, hogy milyen fejlődési lépéseknek jött el az ideje a prófétai mozgalmon belül.
Célszalag átszakítva, égő fáklya átadva – összefoglaló az afrikai történelmi mozzanatról
Semmi kétség: az evangélisták szolgálata ugyanolyan fontos lesz ezután is, mint eddig volt.