Prófétikus alkalommal vár szombaton a Találkozás Sátra

Miskolcon, a helyben megtartott Találkozás Sátra alkalmak közül már a 12. kerül megrendezésre e hét szombaton, március 19-én, a Diósgyőri Református Gyülekezet templom melletti épületében (Táncsics tér 1.), az emeleti nagyteremben, 17.00 órai kezdettel. A Találkozás Sátra Szolgálat biblikus szemlélettel, tudatosan képviseli a kiegyensúlyozott irányt Isten jelenlétének a keresése és átélése során, a Szent SzellembenBővebben: “Prófétikus alkalommal vár szombaton a Találkozás Sátra”

Felkészítés prófétai területeken a most elkezdődött új korszakra

Egy új korszak van kibontakozóban, ezt sokan látják és sokféleképpen megfogalmazták már. Nekünk, akik Isten akaratában szeretnénk járni, az a dolgunk, hogy megtudjuk, bennünket hogyan akar Isten felkészíteni és az életünket vezetni ebben az új korszakban. Meg kell értenünk, hogy az eddigi tapasztalataink nem lesznek elegendőek ennek a korszaknak a sikeres megéléséhez, és minél idősebbBővebben: “Felkészítés prófétai területeken a most elkezdődött új korszakra”

Asztalt terítesz az ellenségeim előtt… Harcos prófétai dicsőítés a Dürerben

Dombó Zsolt, a Belvárosi Gyülekezet pásztora, a tőle megszokott módon egy szokatlan eseményre hívja a hívőket: harcos prófétai dicsőítés lesz a 21 napos böjti időszak jövő heti alkalmán, a Dürer Kertben, a Belvárosi Gyülekezet tanyáján – 2020. január 24-én, pénteken, 18.00 órai kezdettel. A Budapesti Próféta Sulinak is otthont adó közösség erre az alkalomra kibérelteBővebben: “Asztalt terítesz az ellenségeim előtt… Harcos prófétai dicsőítés a Dürerben”