Mint arról korábban is beszámoltunk, szombaton, azaz 2020. október 24-én 19.00 órai kezdettel lesz látható a Hit és Kegyelem Konferencia, Andrew Wommack szolgálatával. Az elején a dicsőítő dalok szövegei, illetve az előadás során az igehelyek magyar feliratozással jelennek meg. Az élő közvetítés magyar tolmácsolással fog menni, és több platformon is megnézhetitek: a Pax Tv adásában,Bővebben:Bővebben: “Szombaton élőben, több platformon is Andrew Wommack”
Kategória tár:Hírek
Hit és kegyelem konferencia
Sokan ismerik már Andrew Wommack szolgálatát a magyar hívők közül is, és tudják, hogy mennyire egyedi stílusban tanítja Isten Igéjét. A szélsőségektől mentes, mégis erőteljes tanításaival több mint ötven éve gyakorol hatást az emberek életére az egész világon. Andrew Wommack 2020. október 24-én élőben jelentkezik Coloradóból. Az esemény magyar szervezői arról tájékoztatnak, hogy a HITBővebben:Bővebben: “Hit és kegyelem konferencia”
Imára felhívás közbenjáróknak – Jeruzsálem békességéért
Akik az Úr előtt állnak rendszeresen, mint Illés próféta tette, aki hozzánk hasonló ember volt Jakab szerint, azok valószínűleg nagyon jól tudják, hogy az Úr szívének az egyik legfontosabb ügye: Jeruzsálem. A történelem során rengeteg konfliktus gyújtópontja volt ez a város, és még ma is az. A legfrissebb példa erre az, ami Törökország elnöke, ErdoganBővebben:Bővebben: “Imára felhívás közbenjáróknak – Jeruzsálem békességéért”
FELHÍVÁS!
🗣️ FELHÍVÁS!!!🥁🥁🥁 Kedves Prófétai Napló Olvasók! Az elmúlt több mint 10 évben nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam tőletek,😀💥😇❤️🔥👑✝️ 🙏🏻 (amit ezúton is köszönök! És egyedül az Úré minden dicsőség mindenért!) ezért most egy felhívást teszek közzé: kérlek írjátok meg nekem, ha a Prófétai Naplóban olvasottak kapcsán voltak konkrét tapasztalataitok, bizonyságok, élmények! Kérlek, írjatok le, hogy:Bővebben:Bővebben: “FELHÍVÁS!”
Személyes próféciát kaphatsz az Alabástromban
Ma este is lesz Alabástrom Projekt! Mint minden szerdán, ma este nyolckor is az alkalom vezetői köszöntenek titeket a facebook élőben, dicsőítés is lesz, és közben lehetőséged lesz rá, hogy személyesen szolgáljanak feléd bátorítással, próféciával, imával. Kövesd az Alabástrom Projekt oldalát, és kattints a zoom linkre, amit a kezdés után nem sokkal megosztanak az oldalon.Bővebben:Bővebben: “Személyes próféciát kaphatsz az Alabástromban”
Eltávolították a Jelenések könyvéről szóló tanítást az Amazon felületéről
Chuck Missler egyik tanítását, amelynek a címe “Íme, egy fekete ló”, az Amazon teljes mértékben eltávolította a Prime Video felületéről, tájékoztatott a Koinonia House egy mai Facebook posztjában. A Jelenések könyvében olvasható eseményekről szóló videó a YouTube-on még elérhető. Az itt olvasható leírás szerint a tartalma a következő gondolatokkal foglalkozik: “Az Apokalipszis négy lovasa” közülBővebben:Bővebben: “Eltávolították a Jelenések könyvéről szóló tanítást az Amazon felületéről”
TALÁLTAM EGY MARADÉKOT – Úgy látszik, nincs még lejátszva minden meccs Amerikában
Sean Feucht, Amerika egyik közismert és közkedvelt dicsőítésvezetője írta le legutóbbi gondolatait és élményeit egy nyílt levélben. Ő a kezdeményezője számos dicsőítő összejövetelnek Amerika utcáin, sőt, a tengerparton tartott ébredési összejöveteleknek is, amelyről a magyar sajtóban is olvashattatok. Az alábbiakban olvashatjátok Sean Feucht Facebook posztját: Sean Feucht NYÍLT LEVÉL, NEKTEK: Néhány hónapja még el akartamBővebben:Bővebben: “TALÁLTAM EGY MARADÉKOT – Úgy látszik, nincs még lejátszva minden meccs Amerikában”
Prófétai dicsőítés – új könyv!
Örömmel értesítem minden kedves Olvasómat, hogy elkészült az első könyvem, Prófétai dicsőítés címmel!
Országos Prófétai Találkozó – Felmérés
Háromnapos Országos Prófétai Találkozót tervez a Próféta Suli, felmérik az érdeklődők létszámát. Videó felhívás és kérdőív elérhetőség a cikkben.
Újabb szintre léphetünk a prófétaságban
Az a megtiszteltetés ért, hogy A próféta című könyv fordítójaként már elolvashattam James Goll hiánypótló könyvét, melyet az Egyesült Államokban és világszerte nagy érdeklődés és elismerés övez, a kiemelkedő szolgálók részéről is. Most a prófétaság egy újabb kinccsel gazdagodott magyar nyelven is. James Goll évtizedek tapasztalatát sűrítette ebbe a hiánypótló könyvbe, ami magyar nyelven áprilisBővebben:Bővebben: “Újabb szintre léphetünk a prófétaságban”
