Célszalag átszakítva, égő fáklya átadva – összefoglaló az afrikai történelmi mozzanatról

Semmi kétség: az evangélisták szolgálata ugyanolyan fontos lesz ezután is, mint eddig volt. Sokan kísérték figyelemmel a Lagosban tartott gigantikus rendezvényt, Reinhard Bonnke búcsúevangelizációját, aki sokak példaképe Krisztus követésében – nem túlzás állítani, hogy több generációt inspirált odaszánt élete és erőteljes szolgálata, melynek során 50 éven át munkálkodott Afrika üdvössége érdekében. Köztük van Daniel KolendaBővebben:Bővebben: “Célszalag átszakítva, égő fáklya átadva – összefoglaló az afrikai történelmi mozzanatról”

Lépj bele az elhívásodba!

Folytatódik a „Kelj fel, tündökölj!” sorozat. A felekezetközi alkalmon az Ige, az ima és a prófétai szó által kaphatsz segítséget, hogy felismerd az ajándékaidat, Istentől kapott elhívásodat, és el tudj indulni megvalósítani azt, ahogy a harmadik alkalom címe is jelzi: Lépj bele az elhívásodba! Időpont: 2017. december 8. (péntek) 18.00 óra Helyszín: Dürer kert (1146Bővebben:Bővebben: “Lépj bele az elhívásodba!”

Prófétai mozgalom Magyarországon – interjú

Interjú Mikes Attilával és Dombó Zsolttal a Globális Prófétai Csúcstalálkozó után. November közepén volt egy nemzetközi prófétai találkozó (erről két cikket is olvashattatok már itt a Prófétai Naplóban, ezt és ezt), amelyen egy magyarországi csapat is részt vett. Ennek apropóján megkértem a csapat két tagját, Mikes Attilát, a Pestszentlőrinci Agapé Gyülekezet presbiterét és Dombó Zsoltot,Bővebben:Bővebben: “Prófétai mozgalom Magyarországon – interjú”

Egy-két friss információ

»Hazatért amerikai útjáról, Dallasból az a csapat, amely meghívást kapott a Cindy Jacobs szolgálati köre által kezdeményezett Globális Prófétai Csúcstalálkozóra. A Prófétai Napló hamarosan jelentkezik a résztvevők beszámolójával. Figyeljétek a frissítéseket! »Egy új menüpont lett megnyitva a weboldalon. A “Szerkesztői” fül alatt lesznek megtalálhatóak azok a közkinccsé tett kijelentések, amelyeket mások számára is hasznosnak tartok.Bővebben:Bővebben: “Egy-két friss információ”

Emlékeztek még a könnyek erejéről szóló próféciára? Egy friss bizonyság a prófétai csúcstalálkozóról!

A Cindy Jacobs szolgálata, a Generals International kezdeményezésére szervezett idei Globális Prófétai Csúcstalálkozó egyik résztvevője írta meg az egyik tapasztalatát a Facebookon, amit Cindy Jacobs is megosztott. Shara Lee Chalmers beszámolója szerint, amelyet mellesleg a rendezvény más résztvevői is megemlítettek már az élménybeszámolóikban, a keddi előkészületi napon Isten rendkívüli módon munkálkodott a találkozó résztvevői között. AhogyBővebben:Bővebben: “Emlékeztek még a könnyek erejéről szóló próféciára? Egy friss bizonyság a prófétai csúcstalálkozóról!”

Találkozz Istennel – Dicsőítő Est

Szombaton este 7-től a Rézkígyóban “Találkozz Istennel” címmel lesz egy dicsőítő est , ahol angolul és magyarul lesz lehetősége a látogatóknak együtt imádni Istent – ezért is van angol címe is az eseménynek: “Encounter God”. A szervező az Életforrás Gyülekezet (Lifespring Church), és a dicsőítést Dan Hirsch valamint Abbe Lewis-Verba fogja vezetni. Ahogy a szervezők írják,Bővebben:Bővebben: “Találkozz Istennel – Dicsőítő Est”

Kelj fel, tündökölj! Új felekezetközi sorozat

“Kelj fel, tündökölj” címmel havonként egy új felekezetközi sorozat indult. Ennek célja, hogy – gyülekezetbe járó, elkötelezett keresztényeknek, akik megfáradtak, segítsen a helyreállásban, a gyógyulásban, a reménységük visszaszerzésében, ajándékuk, elhívásuk felismerésében, életcéljuk megtalálásában, hogy újra felfrissüljenek és így tudjanak az Úr rendelkezésére állni – önhibájukból vagy önhibájukon kívül az eklézsiából kikerült és így Istentől isBővebben:Bővebben: “Kelj fel, tündökölj! Új felekezetközi sorozat”

Vízválasztó momentum a prófétai mozgalom számára

Cindy Jacobs: Ez egy vízválasztó momentum lesz a prófétai mozgalom számára az egész világon Amikor 1998-ban megírtam a The Voice of God (Isten hangja) című könyvemet, akkoriban csak néhány olyan könyvet lehetett kapni, amelyet tanító kézikönyvnek lehetett tekinteni az újonnan szolgálatba állt próféták számára. John és Paula Sandford megírták úttörő jelentőségű könyvüket, The Elijah TaskBővebben:Bővebben: “Vízválasztó momentum a prófétai mozgalom számára”

Isten hangjának meghallása álmokon keresztül – szeminárium

A Prófétai Napló egy kisebb sorozat keretén belül foglalkozott már az álmok bibliai kezelésének a témakörével . Most jó eséllyel további értékes darabok kerülhetnek ezek közé a kincseink közé, ugyanis 2017. november 17-19. között fog Magyarországon szolgálni Charity Virkler Kayembe, akit sokan láthattatok már a magyar nyelvre lefordított Sid Roth műsorok között is. Gégény Éva nemcsakBővebben:Bővebben: “Isten hangjának meghallása álmokon keresztül – szeminárium”